A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogvoks. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogvoks. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 10., vasárnap

Blogvoks No. 4.

Már jó régen megszavaztattam blogom olvasóit, de mind ez ideig nem volt időm, kedvem összefoglalni a végeredményt. Maga az ötlet onnan jött, hogy valamelyik naplóbejegyzésemben a Beregszászott formát használtam. Balla D. Károly egyik magánlevelében szóvá is tette ezt, arra hivatkozván, hogy ez a forma szerinte helytelen, és kifejezetten füstölög pisztolyának csöve, ha meglátja a sajtóban...

Tehát a szavazás végeredménye:

ÖN SZERINT MELYIK FORMA HELYES?

1) Beregszászon (34%)
2) Beregszászban (55%)
3) Beregszászott (3%)
4) Mindhárom helyes (6%)

Összesen 29 olvasóm szavazott, melynek nagy többsége feltételezhetően kárpátaljai. A végeredmény jól mutatja, hogy a legtöbben a Beregszászban formát érzik  helyesnek (16 szavazat), a második helyre a Beregszászon került (10 szavazat), egyes vélemények szerint mindhárom forma megállja a helyét (2 szavazat), és mindössze egyetlen szavazó gondolta úgy, hogy a Beregszászott is elmegy. Én magam leginkább a Beregszászon formát kedvelem, nyelvérzékem szerint ez a legtermészetesebb, de úgy látszik, a Beregszászban elterjedtebb. A Beregszászott viszont a magyar nyelv szabályai szerint valóban helytelen (az más kérdés, hogy a modern nyelvészet már megengedőbb, kevésbé prediktív álláspontot képvisel, de ebbe most nem szívesen kontárkodnék bele).

Egy kis érdekesség: Balla D. Károly megkérte egyik nyelvészbarátját, hogy nézzen utána a pontos szabálynak az –t, –tt locativusi esetragot illetően. Az e-mail ide vonatkozó részletét be is másolom, mindannyiunk okulására:

A mai magyar nyelv rendszere c. akadémiai leíró nyelvtan I. kötetében, az 573. oldalon ez áll:

"A -t ragváltozat csak a -hely vagy -vár utótagú összetett helynevek abszolút tövéhez járul, de még ott is elég ritka (...), meg egypár más (egytagú) névhez..."

De érdemes megnézni ezeket a helyeket is:

Nyelvművelő kézikönyv, I. kötet, földrajzi nevek helyhatározó ragjai címszó alatt a 676. oldalon.

Nyelvművelő kézikönyv, II. kötet, -t/-tt helyhatározórag címszó alatt az 1101. oldalon.”
Kapcsolódó bejegyzések:

Blogvoks No. 2.
Blogvoks No. 1.

2010. november 24., szerda

Blogvoks No. 3.

Véget ért a szám szerint immáron harmadik blogvoks. A következő kérdésre kerestem a választ:
Mi az a tanka?

a) Helytelenül írt orosz harckocsi;
b) Kínai versforma;
c) Japán versforma;
d) Tényleg, mi az a tanka?
Sajnos be kell látnom, rossz kérdést tettem fel. Ugyanis a hat szavazó mindegyike helyesen választott: a tanka valóban egy japán versforma. Ebből az eredményből két dolog következhet, mégpedig: vagy mindegyik szavazó behatóan ismeri a japán versformákat, vagy egyszerűen ismerik a google-t (és használni is tudják). Én az utóbbira tippelek. Annyi unikumértéke azonban volt ennek a szavazásnak, hogy én most nem voksoltam.

A blogvoksot egy ideig szüneteltetem. Amint eszembe jut egy értelmes kérdés, amire  több   és kevésbé valószínű válaszlehetőség adódhat (s nem lehet egy kattintással utánanézni a google-ön a helyes megoldásnak), folytatódik a sorozat.

2010. november 6., szombat

Blogvoks No. 2.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy összefoglaljam a második blogvoks eredményeit. Most Balla D. Károly Kárpáti limerikek c. ciklusáról kérdeztem az olvasókat, mégpedig:

Milyen reakciót váltott ki Önből Balla D. Károly Kárpáti limerikek c. ciklusa?
a) Jókedvre derültem tőle
b) Undort
c) Nem olvastam végig
d) Ki az a Balla D. Károly?
Nagy meglepetést okozott számomra, hogy sikerült meghaladni az előző blogvoksban felállított hármas álomhatárt, hiszen a fenti kérdésre összesen nem kevesebb, mint hat szavazat érkezett. Még nagyobb meglepetést okozott az, hogy senki sem szavazott a "Ki az a Balla D. Károly?" lehetőségre. Ezek szerint mindenki tudta, kiről van szó... Kár... Máskor kiteszek a szavazómodul fölé egy "ÍGY SZAVAZZON!" cédulát. Jó ötletet adtak az itteni pártok, ugyanis én három ilyen cédulát is kaptam az idei választásokra. Mindig mondom, hogy még nincs egészen jól kidolgozva ez a demokrácia...

Nos, egy bátor szavazónk felvállalta: nem olvasta végig a ciklust. Ez komoly erkölcsi alapról tesz tanubizonyságot, hiszen emlékszem, hogy egyetemen, irodalom vizsgákon semmi pénzért nem vallottuk volna be, ha valamit nem olvastunk végig. Vannak még ilyen emberek a világon. Sajnos kevesen.

Egy szavazat érkezett a "Jókedvre derültem tőle" lehetőségre. Ezt én adtam le. Ha minden igaz, nemsokára megjelenik minikritikám a kulter.hu-n, abból kiderül, miért erre voksoltam.

Szörnyülködve vettem viszont tudomásul: négy emberből undort váltott ki BDK játéka. Most nem tudom, hogy ez az undor a szerző személyéhez, erkölcsi megítéléséhez vagy játékossága tagadásához való olvasói viszonynak tudható be, de ezzel a többséggel nem érthetek egyet. Ugyanis ez a ciklus nem akarja megváltani a világot, az életműben nem fog komoly szerepet játszani, a limerick műfajából adódó pajzánságtól pedig nem kell viszolyogni (főleg a mai, pornográfiával átszőtt mindennapjainkban), hiszen az ókori klasszikusoktól napjainkig rengeteg szerző írt ezektől sokkal vadabb verseket (Catullus, Janus Pannonius, Villon stb.). Nem azt mondom, hogy mind az ötven limerick jól sikerült, de igenis van a ciklusban néhány ötletes megoldás, rím, amiért érdemes olvasni ezeket a kis verseket. 

Azt ajánlom, egyezzünk meg olvasóimmal abban, hogy kezdetben elolvassák  a Villanyspenótból Csehy Zoltán Vendégjáték a priapikus Parnasszuson c. tanulmányát, majd Szerdahelyi István Bevezetés az esztétikába c. tankönyvéből az Esztétikum a művészetben alpont alatt lévő Az erotikus szórakoztatás c. jegyzetét. Nem szeretnék erkölcsromboló lenni (szét van az már rombolva eléggé), de szerintem az álszent prűdséget nem szükséges a művészetekre ráerőltetni. A napokban olvastam például, hogy kedvenc történelmi magazinom, a Rubicon 2010/7. számának eredeti címlapját, ami egy Kr. e. IV. századból származó szárnyas phalloszt ábrázolt, betiltották. Az indok: "... a címlap jobb alsó sarkában a férfi nemi szerv szeméremsértő nyíltsággal ábrázolt és ezért reklámban való alkalmazása nem elfogadható..." (Rubicon, 2010/7., 2. o.). A Rubicon nem kevés iróniával írta erre: Betiltott címlap 2010 - Avagy hogyan válik pornográf reklámmá egy 2400 éves ókori görög termékenységszimbólum? Álláspontjukkal pedig teljesen egyetértek.

Félreértés ne essék, nem Balla D. Károlyt védem, nem akarom megsérteni senki jóérzését, de azért a művészetnek is megvannak a maga szabályai és nem szabad vallási, politikai, ill. bármiféle egyéb okok miatt mellőzni az erotikát vagy a pornográfiát a művészetekből.

2010. október 25., hétfő

Blogvoks No. 1.

Mivel Ukrajna az utóbbi hetekben a választások tüzében ég, úgy gondoltam, a politikában kevésbé kompetens olvasóim örömére én magam is indítok egy kisebb szavazást blogomon. Az első kérdés és a hozzá kapcsolódó válaszlehetőségek a következők voltak: 

Hogy tetszett Brenzovics Marianna Kilátás c. regénye?
a) nagyon
b) jó volt
c) lehetett volna jobb is
d) az egy rossz regény
Azt javaslom, álljunk továbbra is pozitívan a dolgokhoz. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy egy hét leforgása alatt nem kevesebb, mint összesen három szavazat érkezett. Ebből a tényből több messzemenő következtetést is levonhatunk. Az első blogvoks megerősített minket abban, hogy még mindig három a magyar igazság. Továbbá megemlítendő: már legalább három ember elolvasta Kárpátalján a Kilátást, ami kortárs regény lévén kiskontextusban (értsd: kishazánkban) egészen magas számadatnak számít.

Járjunk utána a szavazatoknak! Két voks érkezett a "nagyon" lehetőségre. Bevallom: az egyiket én magam adtam le, csakhogy kipróbáljam, működik-e az új modul... És működött! A második szavazatot Marcsák Gergely adhatta le, mivel neki adtam kölcsön legutóbb a könyvet (megjegyzem: igazam volt, Gergő csodálkozott is, honnan tudom, hogy ő szavazott). Ezek után még egy voks érkezett a "jó volt" lehetőségre. Nem akarom alaptalanul meggyanúsítani, de (Szegedy-Maszák szavaival élve) "megkockáztathatnók azt az előföltevést", hogy ez a harmadik személy Balla D. Károly lehetett. Persze nem feltétlenül minden alapot mellőzve gondolok épp őrá, hiszen biztosan elolvasta a regényt, írt is róla, tetszett is neki. Kíváncsi vagyok, hogy sejtésem beigazolódik-e?

A legmesszebb menő következtetés: ha kurtábban tettem volna fel a kérdést (ti. Hogy tetszett Brenzovics Marianna?) nyilván több szavazat érkezik, s minden bizonnyal a "nagyon" válaszlehetőség dominált volna továbbra is. Szerintem többen megfordulnak utána az utcán, minthogy elolvasnák első regényét (nézzünk csak rá a képre alább, valóban vonzó egyéniség). Ej, ha idősebb lennék úgy tíz évvel... Na de Vörösmarty óta jól tudjuk: "Ábrándozás az élet megrontója", így ne is ábrándozzunk természetfeletti dolgokról.

Mától egy hétig új kérdésre lehet szavazni blogomban. Remélem ezúttal is meg lesz a három szavazat egy hét alatt.


Brenzovics Marianna (a kép forrása: Facebook)