2010. november 10., szerda

Az Apokrif 2010. márciusi száma felkerült az online archívumba

Szergej Jeszenyin: 
Szólj harmonika, unva... unva...

Szólj, harmonika, unva... unva...
Muzsikuskéz húz hűvösen.
Vedelj velem, te ótvaros szuka!
Vedelj velem!

Szétraktad másnak lábad nem egyszer -
Kiver a frász!
Mit lesel nagy, kék, könnyes szemeddel,
Tán pofra vársz?

Varjakat kergetni, kertemben,
Jó báb-képed.
Epémig gyötört engem minden
Ballépésed.

Szólj, harmonika, keserűt, búsat!
Te tyúk, vedelj!
Többre juthatnék egy bambával vagy
Egy bögyössel.

Ismerem egészen asszonyfajtád,
Sokkal voltam...
De ilyet, mint te, efféle banyát,
Még nem csókoltam!

Húzzad, ha fáj, csak jobban, -
Már minden mindegy!
Érted nem ölöm meg magam,
Pokolba veled!

A pórázt ilyen dögökön
Szorítani jobb...
Bocsáss meg belül, édesem...
Nézd csak... Sirok...

(Fordította: Csordás László)

Megjelent: Apokrif 2010. március

Ugyanebben a számban olvasható még három korai műfordításom. A letölthető pdf-változat elérhető itt, az online olvasásra szánt változat pedig itt.

2010. november 9., kedd

A versfordítás és a google (A "poetic machine translation"-projectről)

"Versfordításokat tesztel a google" - olvastam ma az SG.hu hírlevelében. Egyből végigfutott hátamon a borzongás: nem elég, hogy a google mindenhol ott van, lassan digitalizálja a Föld - szerzői jogvédelem alatt nem álló (vagy épp álló) - könyveit, de most már a hithű műfordítóktól is elveszi  azt a szerény honoráriumot, amit a versek fordításáért kapnak. Erre befizetek!

Nos, a hír olvasása után ellátogattam a The Official Google translate blogra, hátha ott valóban lenyűgöznek valamivel. A Poetic Machine Translation bejegyzésben egyből Poe híres (és magyarul több lenyűgöző: szabad, ill. szöveghű fordításban fellelhető), A holló (The Raven) c. költeményének erőltetett google-parafrázisával találtam szembe magam. Hát, jól indul a bejegyzés, gondoltam magamban.

Eléggé reklámízű, mondhatnám, hatásvadász módon adja tudtunkra  a szerző: még az embereknek is fejtörést okoz egy-egy vers átültetése (mintha ezt eddig nem tudtuk volna), de a google most megmutatja! A későbbiekben Nabokovot idézi, aki azt mondja, hogy egy vers tartalma és formája egyaránt fontos, s hogy ezért mennyire nehéz egy költeményt lefordítani  egyik nyelvről a másikra (megjegyzés: ezt is tudtuk). Ezután egy amerikai akadémikus, műfordításkutató, Douglas Hofstadter véleményét ismerjük meg a versek érzelmi és onomatopoetikus lényegiségét illetően. Eddig szép és jó, de hol marad még mindig "a google-csoda"?

A következő bekezdésből immár megtudhatjuk azt is, hogy a ritmus és a rímelés kissé átszabja a google translate statisztikai elemzéseken alapuló, egyszerű szövegeknél többé-kevésbé működő rendszerét. Ez engem, mint felhasználót (kevésbé divatos szóval: olvasót) nem igazán érint/érdekel. Viszont pozitívum, hogy bármilyen szöveget fordíthatunk majd versformákba (akár limerickekbe, haikukba is) [1] . Na ez már valami! Hiszen sokkal könnyebb mondjuk kortárs angolszász irodalomelméletet tanulni csasztuskákban... Legvégül három próbafordítást közölnek. Azt mondom, döntsék el más "felhasználók", mennyire jók ezek a gépi megoldások (nekem nem annyira tetszenek).

Nem lehet csodálkozni azon, hogy erősen cinikus vagyok a "gépi műfordításokat" illetően. Elég elolvasni egyik tanulmányomat itt a blogon, amelyből kiderül, mennyi alapvető probléma akad egy vers átültetésével kapcsolatban (és én tényleg csak az alapvető problémákat körvonalaztam). De valóban örülnék, ha néhány év múlva mondjuk Jan Wagnert, Heaneyt, esetleg Tagorét olvashatnék művészi google-fordításokban. Szinte elképzelem: a kortárs antológiákban fel  van tüntetve az, hogy adott verset  Arany János, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Képes Géza, Weöres Sándor, Tandori Dezső és a google fordította. Mindezek között pedig a leghűbb és legművészibb a google fordítása... Na, erre tényleg befizetek!

Megjegyzés:

[1] angolul: "the system is also able to translate anything into poetry, allowing us to specify the genre"

2010. november 8., hétfő

Versbe szedett helységnevek (minikritika)

 
Balla D. Károly irodalomszemléletét, paradoxonoktól sem mentes szépírói, kritikai munkásságát bonyolultsága, besorolhatatlansága teszi érdekessé. Azt is mondhatnám, hogy ő a kortárs kárpátaljai magyar irodalom „fenegyereke” (persze itt elsősorban a „gyereken” van a hangsúly).
 
Életkorát meghazudtolva Balla D. Károly ugyanis folyamatosan valamilyen csínytevésen töri a fejét, és egy-egy jónak ígérkező ötlet valóra váltásában a gyermeki kíváncsiság, a hevesség, „a játszótársam mondd, akarsz-e lenni?” attitűdje játssza nála a fő szerepet. Ilyen ötlet volt annak idejét egy többé-kevésbé sikerült posztmodern trükkregény elkészítése, egy szinte áttekinthetetlen internetes „kultúrbirodalom” létrehozása, ötvenéves korában virtuális öngyilkossága (amikor is kijelentette, hogy mostantól minden műve posztumusznak számít), az ún. „Pilinszky-projektum” megírása, a „C-dul”-ok és haikuk napi gyakorlattá váló „gyártása”, és még sokáig lehetne folytatni a felsorolást. Balla D. Károly azonban épp a napokban szakított legújabb hóbortjával: 2010 szeptemberétől versblogjába minden nap írt pajzán limericket egy kárpátaljai helységnévről. Eddig ötven darab készült el, de a szerző egyelőre lezártnak tekinti ezt a ciklust (pedig lenne még bőven helységnév, amit versbe lehetne szedni).

Úgy látszik, minden magára valamit is adó kortárs magyar poéta kipróbálja legalább egyszer a limericket, így aztán az utóbbi időben egészen sok jól sikerült vers íródott ebben a formában. Gondolok itt elsősorban Várady Szabolcs pornográf limerickjeire, Kovács András Ferenc remek megoldásaira, de a legfiatalabbaknál, így például Nyerges Gábor Ádám Limerick ezt közölni? című ciklusában is találtam egészen eredeti sorokat. Nem kétséges, ez a mára már bejáratott versforma a sajátos asszociációk széles „holdudvarával” képes hatni a költészetbarát olvasóra. Nyilván ezeket szem előtt tartva kezdett saját limerickjeinek megírásába Balla D. Károly is.

 „2010 őszén jött az ötlet: kárpátaljai helységneveket foglalok pajzán versikékbe. Előbb csak próbaképp írtam néhányat, de annyira megtetszett a játék, hogy új blogot indítottam a naponta születő ötsorosok kedvéért” – írja versblogjában a szerző. Most, hogy egyszerre végigolvastam mind az ötven versikét, azt kell mondanom, elkerülhetetlen egy idő után a kiszámítottság, a monotonitás, az olvasótól kiváltandó rácsodálkozások folyamatos visszaszorulása. Természetesen a különféle nyelvi leleménnyel, a ritmusok és rímek variálásával Balla D. Károly több limerickben kielégíti a műfajjal szemben támasztható elvárásainkat. Itt kiemelhető a Huszt nevére írott versike: „Megállt a nagy költő Huszt alatt/ ahol én magamra húztalak./ Mi hívta Kölcseyt/ idejét töltse itt?/Nem volt itt bordély, csak puszta lak” (A rosszlány értetlensége). De ugyanígy a magyar irodalmi-történelmi hagyományt idézi meg és állít tótágast a Magyar virtus: „Szent helyünk minékünk Verecke/ bejárjuk hosszába-keresztbe/ s mint hágót Árpádunk/ minden nőt meghágunk/ nyög belé a Kárpát-medence”. Számomra elsősorban a rímek gazdagsága és variálódása jelentette a legnagyobb felüdülést, ugyanis a ciklusban egymás hegyén-hátán ismerhetünk rá a legkülönfélébb tiszta-, kancsal-, mozaik- és kecskerímekre, például: Munkácsra – kurvácska – luk-ácsa (Egy ifjú szakinak), Beregsom – verekszöm – erection (Merev ökölharc). De a szójátékok is tartogatnak meglepetéseket. Ilyen a Dobrony nevére rájátszó versike második szakasza: „lányok a bugyikát/ Párizsból hozatják/ hadd ringjon valaguk top-rongyban” (Csúcsrongyok rázása).

Persze az ötven vers esztétikai értéke korántsem egyforma. Olykor erőltetett megoldásokra, kevésbé hatásos rímekre, erős, zavaró ritmustörésekre leszünk figyelmesek: Badaló – badar ló – kandalló (Öreg tűzhely öröme), „papjától epedve/ azt várja, reggelre/ az ima őrajta legyen elmorzsolva” (A türelmetlen rózsafüzéres) stb.

Az igazat megvallva, nem tudom hová tenni ezeket a limerickeket, merthogy óvodásoknak és iskolásoknak nem igazán ajánlhatók gyermekmondókák gyanánt (bár tizennyolc fölött már szabadon lehet őket szavalni), Balla D. életművében pedig biztosan nem foglalnak majd el kitüntetett helyet. Arra a klasszikus kérdésre sem várhatunk választ, hogy „ment-e a könyvek által a világ elébb?” De ne is akarjuk ezeket ráerőltetni a versikékre. Egyszerűen elég elismernie az olvasónak, hogy egy ilyen ciklus megírása játéknak valóban nem utolsó dolog, és ha kedvünk tartja, mi szintén osztozkodhatunk a versek olvasása, befogadása révén az alkotó jókedvében.

Balla D. Károly: Kárpáti limerikek, a weben ide kattintva érhető el.

Megjelent (képekkel kiegészítve): KULTer.hu (2010. 11. 07.)
Másodközlés (linkekkel kiegészítve): bdk.blog.hu (2010. 11. 07.)