2011. május 11., szerda

VI. KAMK-interjúk

Részletek a Kárpátaljai Megyei Állami Rádió- és Televíziótársaság Magyar Nyelvű Adások Főszerkesztősége 2011. április 05-i rádióadásából.

Műsorvezető: Nyíri Kata
Riporter: Gálfi Dezső


2011. május 8., vasárnap

netnapló - dokumentumok

Egyre idegesebb vagyok a felvételit illetően, pedig még csak a jelentkezésnél tartok. A papírmunkában mindig is béna voltam. Ez most még inkább jellemző rám, de egy kicsit közrejátszik a tavalyi év sikertelensége is. Azért igyekeztem mindent összeszedni, amit csak tudtam.

Előszedtem a diplomám, amit le kell majd fordíttatnom, kitöltöttem a jelentkezési űrlapot, megírtam a szakmai életrajzomat, néhány oldalon kifejtettem elképzeléseimet, megvan a publikációs jegyzék is. Egy csinos kis irattartóba gyűjtöttem össze az egészet. Életem eddigi szakmai teljesítménye. Nem valami sok. De kezdetnek talán elég lesz.

Közben írtam e-mailt a kari titkárnak, mert nem értettem valamit a csekkszelvénnyel kapcsolatban, és tanácstalan vagyok az erkölcsi bizonyítvány helyett leadható nyilatkozat dolgában is. Eddig még nem kaptam választ (pedig már több embert megkerestem ez ügyben), nem tudja valaki, hogyan kell megírni egy ilyen nyilatkozatot?

Jövő héten megyek Debrecenbe. Még soha életemben nem jártam ott. Azt sem tudom, merre kell elindulni a vonatállomástól. Valakit csak sikerül rávennem, hogy kalauzoljon, mert nem szeretnék kóvályogni a városban. De ez még a jövő titka.