2012. szeptember 19., szerda

netnapló - szeptemberi zsongás

Lassan folyt át tudatom augusztusból szeptemberbe. Szerettem volna, ha egy ideig még megmarad a nyár. Hogy például elmehessek a Latorcára úszni. Terveztem a horgászást, vettem bográcsot is, és több időt tölthettem volna nagyapámmal, akit augusztus végén temettünk el. Talán ha tovább tartott volna a nyár...

Aztán egyszerre körbevett a szeptember a maga lomha és egyszerre zsongító módján. A gyász terhével indultam útnak Vári Fábián Lászlóval és Dupka Györggyel szeptember 4-én a Petőfi Irodalmi Múzeumba, hogy Havas Judit meghívásának eleget téve bemutassuk az idén tizedik évfolyamába lépő Együtt legfrissebb, 2012/4. számát. A fiatalokról beszéltem: gondolatmenetemet a kárpátaljai bölcsészképzés hiányosságaira fűztem fel. Elsősorban arra az általam tapasztalt jelenségre, hogy a diákokat passzív hallgatónak veszik, s nagyon kevés időt fordítanak az önálló gondolkodás és beszédkészség fejlesztésére (éppen Babits sokat idézett pedagógiai nézetével ellentétben), ami aztán az alkotómunkára való hajlam és igény elsorvadásában mutatkozik meg. Végső soron pedig a kárpátaljai magyar humán-értelmiségi réteg kialakulatlansága, a (párt)független véleményalkotók csekély volta is ezzel magyarázható. Ebből a prekoncepcióból kiindulva mondtam el azokat a fiatal alkotókat érintő problémákat, amelyeket tulajdonképpen Kortárs-beli tanulmányomban tavaly már megfogalmaztam. (Laik Eszter beszámolója estünkről az Irodalmi Jelen online felületén olvasható.)

Nem tértem haza üres kézzel a PIM-ből. Vásároltam egy Egri csillagok-borítót ábrázoló bögrét (tekintettel a közelgő Gárdonyi-évfordulóra), valamint egy Nyugat-könyvjelzőt, egy Jókai-grafitceruzát és egy Márai-tollat. A szuvenírek mellett eleven élményként maradt meg bennem az interaktív Petőfi-kiállítás (ilyet még nem láttam ezelőtt) és az a különös borzongás, ami ettől a helytől és a hozzátapadó történelmi anekdotáktól fogott el.

Majd hazatérésem után Debrecen következett, előbb a kollégiumba való beiratkozás, később leckekönyvem aláírásainak rendezése.

Holnap esedékes a tanév első műhelye, melyre két napja - igaz, meglehetősen lazán - készülök.

Itthon pedig vár rám a szerkesztői munka: egyelőre 2008-tól nézem át az Együtt archívumát a decemberre esedékes Szárnypróba-antológia összeállítása miatt. És nemsokára itt az ötödik lapszámunk is...

Irodalom21

A napokban jelent meg a debreceni magyartanárok lapjának, az Irodalom21-nek a legfrissebb, szeptemberi száma. A kárpátaljai körképben az én Tábori posta-recenzióm rövidített változata is megtalálható. Íme: