2012. február 18., szombat

Egy költői világ - üveggolyónyi sűrítésben

Egy hosszabb tanulmányban érdemes lenne alkotáslélektani elemzést készíteni az elmúlt körülbelül félszáz év kárpátaljai magyar irodalmáról, illetve annak kezdeteiről. Izgalmas következtetésekre juthatnánk az irodalom, a művészet keletkezését illetően, hiszen egy alig százötvenezer főt számláló közösség a lehető legrosszabb körülmények között, az anyaországtól sokáig teljesen elzártan, némi retorikai túlzással élve: szinte a semmiből termelte ki azt a néhány alkotót és művet, amely ma is maradandó értéknek bizonyul, és fémjelzi e térség magyar irodalmát. Fodor Géza legjobb verseivel ezek közé az alkotók közé tartozik.

Pályája az Ungvári Állami Egyetem falain belül szerveződő Forrás Stúdióban indult. A Forrás-nemzedék egyértelműen a Kovács Vilmos-i örökség felvállalója és továbbvivője lett, s ez biztosította erkölcsi tartását, ez alapozta meg számára a kárpátaljai magyar közösségért érzett felelősség hiteles művészi alkotásokban történő megnyilvánulását. Fodor Géza maga is sokat foglalkozott ezzel az örökséggel. Ő jegyzi szerkesztőként az 1992-ben az Intermix Kiadó gondozásában megjelent Testamentum című kötetet, amely Kovács Vilmos válogatott verseit, illetve Fodor Géza utószavát tartalmazza. De a Forrás-nemzedékkel való, a rendszerváltás utáni számvetést előkészítő antológia (Nézz töretlen homlokomra, 1994) összeállítása szintén az ő nevéhez fűződik. A hely szűke miatt itt éppen csak megemlíthetem tudományos cikkeit, történelmi esszéit, tanulmányait, hiszen világnézetéről, történelemszemléletéről, erkölcsi tartásáról, a magyar nemzethez való viszonyáról ezekből szerezhetünk tudomást.
 
Fodor Gézát mégis elsősorban költőként tartjuk számon. Nem véletlenül. Költészete különleges értéke a kárpátaljai magyar irodalomnak. Különlegessége többek között a tudatos poétikai építkezésben keresendő. Egy sajátos költői nyelvet alakított ki magának, amely rendkívül tágas versvilágot eredményezett. De tisztábban látunk, ha elolvassuk, mit gondolt maga a költő a versről első gyűjteményének megjelenésekor, 1986-ban: „NEKEM A VERS – a kifejezés határáig és azon túl – a legigazabb csillagos beszéd, az élő lelkiismeret tükörvilága. Közegként a mozdulatlan sívai tánc öt sugarának magasizzása – egyetlen farkasszemnyi összesűrítésben. Mint vállalkozás: az oroszlánra induló vadász nyúlszívremegésig táguló, torokszorító dobogása. Eszköz gyanánt a legmegbízhatóbb iránytű. Nem azúrjáratokat jelez az égaljban, de ereinket a földben, hitünket az újrasarjadó fűszálban – mindennapi reményeinket...” E sorokat olvasva jutott eszembe Penckófer János megfigyelése Fodor Géza verseivel kapcsolatban: „Annak ellenére, hogy igen jól ismert és teljesen ismeretlen elemek kavarognak sokszor egy-egy költeményen belül, nem riasztják el az olvasókat. […] Leginkább a „nem értem, de szép” jól ismert vélemény jellemezheti őket”.[1]

Fodor Géza költészete a modernség különféle tapasztalataiból táplálkozik, ezzel együtt nehezen sorolható be egy adott irányzatba. Nyelvi radikalizmusa figyelemre méltó: a versek tartalmi része gyakran az érthetetlenség határát súrolja, megteremtve ezzel az asszociációk majdhogynem végtelen lehetőségét. Ízig-vérig intellektuális líra az övé: versei olykor az egzotikus motívumok mellett kulturális utalásokkal telítődnek, mindemellett a természettudományos szakszókincs gyakori alkalmazásával teremt az általános és kisebbségi léttapasztalatokra rákérdező versvilágot.

Ez a tudatosan ilyenné formált világ már az első kötetben koncentráltan jelenik meg. Itt minden szónak megvan a maga biztos helye, a motívumok minden esetben gondosan kiválasztottak, a versek rendkívül csiszoltak. Ez a műgond a későbbiekben némiképp oldódik, ami e líra elerőtlenedésével fenyegetett sokáig. De az Együtt hasábjain újabban publikált nagyobb lélegzetű verseinek némelyike arra enged következtetni, hogy Fodor Géza életműve még lezáratlan, bármelyik pillanatban születhetnek értékesnek tekinthető alkotások.

***

A jelen kötetben igyekeztünk összegyűjteni Fodor Géza eddig született verseinek legjavát, a négy itteni ciklusban gyakran új megvilágításba, új kontextusba kerülnek a művek, ezzel is kielégítve az újraolvasás mindenkori igényét.

A hatvanadik életévét betöltött költő régebbi kötetei ma már alig hozzáférhetőek. Reméljük, ezzel a válogatáskötettel sikerül pótolni valamelyest a hiányt.

[1] Penckófer János: Tettben a jellem. A magyar irodalom sajátos kezdeményei Kárpátalján a XX. század második felében, Bp, Magyar Napló, 2003, 129. o.]
 
Megjelent: Napút, 2011/8., 61-62., illetve: Fodor Géza: Angyalok kezéből kihulló tájon (Válogatott versek), Ungvár-Budapest, Intermix Kiadó, 2011., 113-115.

2012. február 16., csütörtök

netnapló - várakozás

Megkaptam tegnap An-től, hogy egy csomó nyálas számot ajánlottam a blogomban. Pedig ez nem igaz, Kelly Clarkson tényleg jó. Pl. a Stronger is egészen hallgatható. Ezt csak azért nem osztottam meg eddig az olvasókkal, mert a klipje sajnos pocsékra sikeredett. A videó néhány eleme viszont eszembe juttatta a Westbam and the Love Committee közös trackjét, amit anno nagyon szerettem. Ki is rakom ide:


Most már azért elárulom: eredetileg Sub Bass Monster és Sári Évi dalát (AHA) ajánlottam volna, de ez kevésbé tűnt megfelelőnek a Valentin-naphoz, úgyhogy meggondoltam magam. Meg néha kell egy csipetnyi balladisztikusság, érzelem, sejtelem, ilyenek...

***

Pakk
Ma reggel lementem a portára és felvettem a csomagot, amiről csak egy héttel ezelőtt értesítettek e-mailben (és már legalább két hónapja várja, hogy elvegyem). Tudtam, jönni fog úgy karácsony táján a küldemény, de azt hittem, egyszerűen késik vagy elkallódott valahol útközben.

Napút, 2011/8.
Szerencsére épségben átadták a pakkot. Három tiszteletpéldány volt benne a Napút 2011/8., Egységek egysége elnevezésű számából. Ebben jelent meg Fodor Géza friss válogatáskötetének (Angyalok kezéből kihulló tájon) általam írt rövid előszava, ami a költő kérésére végül utószóvá vált. De ez nagyon hosszú és sok kellemetlenséggel járó történet, úgyhogy most elegánsan elhallgatjuk a részleteket. A bemutatón sajnos nem vettem részt, mert épp Debrecenben voltam, de ahogy értesültem róla, jól sikerült...

Nagy kár, hogy a kötet még mindig nem érhető el e-book változatban a KMMI honlapján (kereskedelmi forgalomba ugyanis nem került).

***
Alföld, 2012/1.
A csomag átvétele után felmentem az egyetemre egy aláírásért, mivel holnap jár le a leckekönyv leadásának határideje. Kb. egyig vártam, míg megkaptam. Közben leugrottam az egyetemi könyvesboltba és megvettem az Alföld januári számát (a februárit is be akartam szerezni, de még nem jutott el a Szigetbe; hm, érdekes, pedig ez egy debreceni lap). Tőzsér Árpád 2001-ből származó naplójegyzetei (a címe: Emberlátás) a visszafogott bírálói attitűd miatt nagyon tetszettek. Az, amit a szlovákiai magyar fiatalok szlovák anyanyelvű iskolákba való beíratásával kapcsolatban feljegyez, úgy érzem, egy az egyben érvényes a kárpátaljai helyzetre is:
"A szlovákiai magyar napjában szembesül a szlovák környezet agresszivitásával (...), s a tömegember reakciója erre a mimikri. Nem úgy védekezik, hogy műveltséget, érveket szerez, gyűjt az önvédelméhez, hanem igyekszik elhagyni azokat a külső jegyeit, amelyek megkülönböztetik a környezetétől: elsősorban nyelvét, hagyományait, szokásait" (45. o.)
***

Holnap utazom haza. Az egyetemen minden ügyemet el tudtam intézni. Remélem, már enyhülni fog a tél is, és nem kell vad hófúvásban, szinte halálra fagyva begyalogolnom az eszenyi állomásról, mert késnek a vonatok (vagy nem járnak a buszok)...

2012. február 14., kedd

netnapló - február 14.

Délelőtt kaptam egy e-mailt Papp Endrétől, miszerint Vári Fábián László könyvéről, a Tábori postáról készült recenzióm a márciusi Hitelben fog megjelenni. Megköszöntem az értesítést, elküldtem a kért adatokat, és várom nagyon a tiszteletpéldányt.

Valahogy így kezdődött a Valentin-nap. Meg olvasással és jó sok fanyalgással. A csapból is a "szerelem" folyik ilyenkor, ez pedig idegesítő egy kicsit. Számomra sokkal intimebb dolog a szerelem. Bár biztosan én vagyok ókonzervatív. Mindenesetre huszonhárom évesen elértem, hogy ezt a napot együtt tölthetem valakivel. Egyszer már majdnem sikerült, de előtte kb. egy héttel szakítottunk. Szóval ez az első nekem. Mondhatni: izgulok...

Elnézést, majdnem kiment a fejemből: szeretném minden blogomra tévedő olvasómat Christina Perri remek balladisztikus dalával (Jar of Hearts) köszönteni. (Ez legalább nem olyan giccses, mint egy szív formájú lufi vagy piros szalaggal átkötött szerelmeslevél.)

Beépül és jelent (Spiró György: Kémjelentés)

Mi történik akkor, ha egy kortárs író szembenéz a történelmi hagyománnyal és a társadalmi problémákkal? Lehet-e hiteles írói feladatvállalás a „beépülés” és a mai állapotokról való „jelentés”? Spiró György harmadik novelláskötete már címével is elgondolkodtatott, hiszen a kém nem csupán pejoratív értelemben használható főnév. 

A történelem állandóan „jelen van” életünkben, s az a tapasztalat, amit egy sorsfordító eseménysorozat közben átélünk, kihat későbbi gondolkodásunkra. Főleg, hogy az idő múlásával átrendeződhet értékrendünk, de a memória hiányosságait, kisebb-nagyobb kihagyásait is igyekszünk leplezni a tények és feltételezések egymás mellé helyezésével. A kötetnyitó Kocsiút éjjel című novella egy jól behatárolható történelmi korszakba vezet vissza minket. 1949 ősze van, a rádióban még nem lehet idegen nyelvű adásokat hallgatni. Rajk neve árulóként tűnik fel, ahogy a „spanyolosok” is rejtélyes csoportként vannak jelen. Az ötvenkilenc év múltán visszaemlékező én-elbeszélő próbálja felidézni a három és fél éves egykori gyermek-önmaga által éppen akkor gondoltakat. A rádióban közvetített Rajk-perről például ezt: „Nem lehet jó, ha valaki áruló, olyan lehet, mint a rosszalkodás meg az árulkodás, csak még rosszabb. (…) Csodálkozom, hogy egy áruló úgy beszél, mint a többi ember. De ha maga vallja be, akkor tényleg áruló” (8.). Egyre több megválaszolatlan kérdés merül fel a felnőttben a múlttal kapcsolatosan, de mire eljut a tisztázásukig, nincs, akitől választ kaphatna. Már ebben a novellában is megjelenik a határátlépés problémája, ami a kötetben gyakran visszatérő motívum.

A szimferopoli kórházba kerülvén a Szovjetunióban újra és újra feléledő nemzetiségi konfliktusokba nyerhetünk röpke bepillantást (Lodku unyeszlo). Igaz, hogy az ukrajnai egészségügyi helyzet korántsem nevezhető kielégítőnek, viszont az NSZK-ba látogatva még ennél is furcsább dolgok kerülnek terítékre. A palikat itató asztalozó lányok, a bizarr showműsorok és a házas német férfiak perverzitása ironikussá teszi az országról szerzett első benyomást: „Ilyen hát az a bizonyos Nyugat, állapítom meg: csöndes, békés, tiszta, civilizált” (Tischdamen, 23.). Jellemző, hogy a Párizsban és Londonban beszerzett Ahmatovát, Cvetajevát, Mandelstamot stb. a Hegyeshalomnál lévő határátkelőn mindenféle komolyabb indok nélkül elkobozzák a vámosok. Az értelmiség-ellenesség tüntető bizonyítéka a következő megfigyelés: „Gúnyosan csóválták fejüket, és kajánul közölték, hogy ezeket bizony egytől egyig el fogják kobozni. Boldognak látszottak: lefüleltek két értelmiségit” (Hetvenkilenc augusztusa, 40.).

A Kémjelentés – a kötet címadó novellája – a rágalom és a diktatórikus rendszer természetét járja körül: a külföldi konferenciára meghívott előadót az egyik „magyar ajkú helybéli illető” feljelentette, miszerint ő egy kém. A hatóság mindenféle komolyabb alátámasztás nélkül elhitte a vádat, ezért az elbeszélőnek megalázó körülmények között el kellett hagynia az országot. A rágalom ellen nem lehetett védekezni, mert nem bírta el a rendszer. Viszont a hatalom mindenkor élvezi azt, ha meghajlásra és feltétlen odaadásra kényszeríthet egy zseniális filmrendezőt, aki még evés közben sem lehet nyugodt (Hajbók).

A „jelentések” persze a magyar társadalom visszásságait is górcső alá veszik. A bürokrácia útvesztőit nem egyszerű elkerülni: elég, ha a pályázati anyagból eltűnik valamilyen dokumentum, s az máris érvénytelenné válik. Nem marad más választás: egy sajátos Szabadságharcot kell vívni. Az ember vagy maga jár utána mindennek, és viszi el az anyagot a kijelölt intézménybe, vagy be sem hívják a felvételi vizsgára. A hatalmi pozícióval szintén meg kell tanulni bánni. A tiszta erkölcs és a felelősségérzet nem elég: be kell illeszkedni egy korrupt közösségbe. „Balek nem hajlott a jó szóra, meg sem értette, mit beszélnek, ők pedig félni kezdtek tőle. Ez az ember nem lop. Életveszélyes az ilyen puritán” (A két igazgatók, 129.)

Az identitás-probléma és a xenofóbia általános jelenség (A síromnál, Temetői járat, Amit a tanár mondott), ahogy a bevásárló központok polcain lévő minősíthetetlenül rossz (és mennyiségéhez képest feltűnően olcsó) bor is gazdára talál előbb-utóbb (EU-lőre). S egyáltalán nem meglepő, hogy a gyereket megalázó tanár díszpolgár lehet ebben a környezetben (Díszpolgárok).

Különféle történelmi léthelyzetek, töredékes családi legendárium, társadalomkritika, szenvedélyes vallomások. Talán ezekkel a kifejezésekkel jellemezhető a Kémjelentés, melyet – mint novellagyűjteményt – leginkább az alkalmi írások sokasága, illetve a túlzottan leegyszerűsített bírálat gyengít. Mert következtetésnek azért mégiscsak kevés az, hogy: „ez ököljog-ország; aki gyilkol, megmarad” (Ország, 188.) Túl sok ehhez hasonlóval találkozhatunk, és hiányérzetünk támad: hol marad ilyenkor a kevésbé didaktikus, árnyalt kép, valamint a (fülszövegben előre felvázolt) bonyolult emberi viszonyok visszafogott ábrázolása? A hosszabb, művészileg hitelesen kidolgozott novellákban mindez megvan. Ezekért az írásokért érdemes kézbe venni a kötetet.

Spiró György: Kémjelentés, Budapest, Magvető, 2011.


Megjelent: Kulter.hu (2012. 02. 12.)

2012. február 13., hétfő

netnapló - látogatás

Pénteken elvitték a kijavított kéziratot. Szombat reggel pedig befejeztem és elküldtem recenziómat, ami vasárnap meg is jelent a Kulter.hu-n.

Tegnap éjszaka sikerült meghúzni bal lábam hazafelé tartva a jeges úton, így ma egész nap sántikáltam.

Kora reggel Kelly Clarksont hallgattam, mintegy szoktatván szívemet febr. 14-hez. Igazából csak két számot, de azt sokszor. A régi kedvencemet: Because of you.


És a Mr. Know it all címűt a legutóbbi (Stronger) albumáról:


Néha teljesen rákattanok a hangjára. 10 után néhány perccel felhívtam An-t.

A déli busszal bementem Csapra, meglátogattam nagyapámat a kórházban. Most pedig otthon ülök, és azon gondolkodom, milyen lesz An-nel a holnapi nap. Remélem, nagyon jó lesz.

2012. február 12., vasárnap

P. S. No. 1.

Az ember egy idő után megérzi, ha nem kívánatos a jelenléte. Főképp, ha tudomására jut: teher lett valakin. Súlyos teher. Ilyenkor a sálat arca köré csavarva menekül. Jó messzire a másiktól, önmagától, mindenkitől. Legtöbbször haza, ha van még ilyen egyáltalán. Aztán otthon azt képzeli, biztosan félreértett vagy eltúlzott valamit. Ez reményt kelt benne, hogy talán...