Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. művének helye a változó magyar irodalmi kánonban (Megjelent: Partium 2010. nyár, 69-72. o.)

Egyre inkább úgy látom, hogy a nemrég elhunyt író munkásságáról igyekszik megfeledkezni az irodalmi köztudat. Holott legismertebb műve, az Anyám könnyű álmot ígér kétségkívül irodalmunk egyik fontos alkotása, kordokumentum, egy bonyolult történelmi korszakban született számadás. Éppen ezért, mielőtt kitérnénk mai mellőzésének okaira, nézzük át röviden e regény keletkezéseinek körülményeit, recepcióját.

          Az 1946-os rendszerváltást követően Romániát a szovjet típusú diktatórikus szocializmus uralma jellemezte. Ez a szélsőségesen totalitárius berendezkedés kihatott a kultúra, ezen belül az irodalom alakulására is. A szovjet modell teoretikusai új ideológiákat állítottak az írók elé. Elsősorban a szocialista realizmus marxizmus-leninizmus világnézetén alapuló alkotómódszerét követelték meg az alkotóktól.

Az 1960-as évek írói igyekeztek szembefordulni ezzel a mindent egybemosó sematizmussal, így új ábrázolásmódok bevezetésével kísérleteztek.[1] Mondhatni, ráeszméltek arra, hogy „a pályakezdés (…) lendületében, optimizmusában felületes volt világszemléletük, a tényeket a vágyakkal cserélték föl”.[2]

Az enyhülés éveiben induló fiatal nemzedék sokkal szabadabb szellemi légkörben bontakozhatott ki. A személyiség összetettségét, belső gondjait kezdték vizsgálni, ami hozzájárulhatott a közösség melletti elkötelezettség felvállalásához, a sematizmusba keveredett idősebb generáció kritikai felülvizsgálatához.[3]

Összességében a hetvenes évek romániai magyar irodalma már színesebbnek és összetettebbnek mondható. A nép, nemzet, irodalom szétválaszthatatlanságába vetett hit egyfajta modern nemzetfelfogás, nemzeti identitásteremtés felé irányította a kor alkotóinak figyelmét.[4] E vonulathoz sorolható többek között Sütő András, Kányádi Sándor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László stb. érett munkássága nemzedéki besorolásuktól függetlenül. A korszak erdélyi magyar irodalmának prózája elsősorban a dokumentumelemekre építő tényirodalom és parabolisztikus ábrázolásmód változatait mutatja fel. Ehhez az ábrázolásmódhoz áll közel Szabó Gyula szülőföldkönyve (Gólya szállt a csűrre), Bálint Tibor Zokogó majom c. anekdotikus, realista látásmódot tükröző regénye és Szilágyi István Kő hull apadó kútba c. műve, mely a lélektani realizmust, a szociológiailag pontos társadalomrajzot és a népi mitológia elemeit szervezi olyan szintézisig, amely zárt rendszert alkot, akárcsak Sütő Anyám könnyű álmot ígér című alkotása.[5]

Az 1970-ben megjelenő Sütő-könyvet nem csupán nagy írói küzdelem, de nagy olvasói várakozás is megelőzte. Ezt bizonyítja több olyan reflexió, mely a részletek közlésekor látott napvilágot. Ilyen Hajdú Győző Szülőföld és lehetőség c. írása 1968-ból: „Elődök rekordja fölé nőhet Sütő hazai tudósítása. A romániai magyar próza nagy lehetősége felé mutat a legutóbbi részlet” (idézi Görömbei András).[6] Az elkészült mű minden várakozást felülmúlt, a kritika és az olvasóközönség fölöttébb kitüntető figyelemben részesítette és elismeréssel fogadta ezt a korábbi motívumokat összegző és szembetűnően új szemléleti rendbe állító művet. Gáll Ernő a még gyermekcipőben járó erdélyi magyar társadalomkutatás nagy eseményének tartja a regény megjelenését.[7] Sütő András a szociográfiai irodalomnak azokat a hagyományait követte, amelyek nem tudományos módszerességgel, hanem személyes tapasztalatok, emlékek nyomán mutatták be egy paraszti közösség gondjait és törekvéseit, mutat rá elemzésében Pomogáts Béla.[8]

Természetesen a műfaji besorolás nem ilyen egyszerű. Bár a művet - megjelenését követően - a szociográfia körébe sorolták, az idő multával egyre inkább megmutatta műfaji sokszínűségét. Bertha Zoltán Sütő-monográfiájában naplójegyzetfüzérnek nevezi, mondván: „Az Anyám könnyű álmot ígér c. naplójegyzetfüzér példás egyensúlyt tart az immár elévülhetetlen és kikezdhetetlen társadalmi meglátások intellektuális koncentrációja, összegezése, illetve az ezt megtámogató, hitelesítő életábrázolás elementaritása között (…). Ez a különböző ábrázolásrétegeket differenciáló és egyúttal szintetizáló sűrítés jelzi mindenekelőtt, hogy az Anyám könnyű álmot ígér immár a két világháború közötti népi próza legmagasabb minőségeihez tud kapcsolódni”.[9] Gálfalvi Zsolt Vallomás az elkötelezettről c. tanulmányában több szempontot is figyelembe vesz a műfaji keret megítélésekor. Véleménye szerint tekinthető naplójegyzetnek, mert az író saját környezete, szülőfaluja életét idézi tényszerű konkrétsággal, hozzáfűzve lírai-gondolati reflexióit. Lehet írói szociográfia, mert a mezőségi falu élete, a mikroközösség társadalmi mozgása a bölcsőtől a koporsóig szinte adatszerű pontossággal rögzítődik benne, a történelmi fejlődés irányt szabó keretei között. Regény, mert az író olyan fokára emelkedett az általánosításnak, hogy az „életigazság meggyőző fénye elhalványítja a megtörtént – nem-történt-meg esetlegességét, fontosságát”. Irodalmi riport, mivel a műben létrejövő emlékezés valósága konkrét emberekhez, nevekhez, eseményekhez, dokumentumokhoz kötődötten rajzolódik ki. Esszé, mert az író a közösségi gond és felelősség vállalásával kutatja a helyzetek, jellemek, történések értelmét, és a tudományosság-líraiság prizmáján átszőve tárja elénk eredményeit.[10] Görömbei András Sütő András c. 1986-ban megjelent monográfiájában külön fejezetet szentelt az Anyám könnyű álmot ígér elemzésére. Görömbei szerint az egyéni műforma a mű elején felvállalt igazság keresésével és elmondásával vált szükségessé. A pusztakamarásiak életét, sorsát bemutató, a „felgyűlt idő”-vel számoló író tudta, egyszerű, jellegzetes eseményekben kell gondolkoznia, majd egyetemes érvényűvé emelnie párhuzamba állító, értelmező, megítélő erejével. Az igazság tehát egyfajta teljességet is jelent a műben: az élet arányainak tiszteletét, a tragikum és humor, derű életarányos elrendezését. De a hitelesség nem csak a dokumentumpontosságú részletekben keresendő, hanem a művészi igény mélyebb, egyetemesebb érvényében. Sütő egy közösség teljes bemutatását vállalta föl, nyilván ennek a feladatnak a terhe alatt született – mutat rá Görömbei – a kollektív regény szimultán- és montázstechnikája, a regénybeli térrel és idővel való küzdelem különféle változatai. Ezzel a technikával az író gazdag társadalomképet ad, szinte egy enciklopedikus vállalkozás érzetét kelti az olvasóban.[11]

Sütő András műve egyértelműen ráirányította az anyaországi értelmiség figyelmét a kisebbségben szerzett léttapasztalatokra, a nemzet és nemzetiség közötti elidegenedés veszélyeire, az egyetemes magyar hagyomány emlékezetének szükségességére.[12] Ez azért is fontos, mivel a második világháború után Magyarországon a felgyorsult szovjetizálódás hatására jelentős mértékben leértékelődött, másodlagossá vált a magyar kisebbségek kérdése.[13] Sütő András közvetlen környezetének problémáit egyetemes igénnyel tárja az olvasó elé, a regionalizmus (esetünkben a gyakorta pejoratív mellékízzel emlegetett transzszilvanizmus) korántsem jelent provinciális jelleget. Az Anyám könnyű álmot ígér a regionális kánonból kiemelve minden további nélkül integrálható az egyetemes magyar irodalmi kánonba. Ez az irodalmi zsinórmérték azonban állandóan változik, a mindenkori jelenre bízva egy-egy mű értékelését. Könnyen elképzelhető, hogy valamelyik korszak nem tartja fontosnak egy másik korszak remekművét, ill. alkotások emelkednek ki a feledésből és válnak fontossá hirtelen. Hasonló utat jár be Sütő regénye is.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nyilván politikai ráhatásoktól nem teljesen függetlenül képződtek és képződnek a kánonok. A kortárs magyar irodalom összefoglalását megcélzó irodalomtörténetek (legyenek egy- vagy épp többszerzősek) ki vannak téve a jelen értelmezési horizontjának közelségéből adódó elfogultságnak, rosszabb esetben szubjektív sérelmeknek. Vizsgáljuk meg, hogy a három legnagyobb visszhangot keltő ilyen összefoglaló jelleggel megírt irodalomtörténet hogyan ítéli meg Sütő Anyám könnyű álmot ígér c. művét.

Béládi Miklós szerkesztésében jelent meg A magyar irodalom története 1945-1975 c. kézikönyv IV. kötete (1982), amely már számol a határon túli magyar irodalmakkal. Ez a viszonylag erős marxista irodalomfelfogásban megírt irodalomtörténet Sütő Andrást a móriczi örökség folytatójaként tárgyalja. Az Anyám könnyű álmot ígért elsősorban Illyés Gyula Puszták népe c. szociográfiájával tartja rokonnak. Kiemeli Sütő prózájának líraiságát, amely Tamási Áron írói nyelvét idézi. A kézikönyv az író munkásságát a romániai magyar irodalmon belül helyezi el, megvilágítatlanul hagyva az egyetemes magyar irodalom szemszögéből annak értékeit.

Az irodalom irodalmiságából, a művekben megmutatkozó nyelvi-poétikai magatartásokból indul ki Kulcsár Szabó Ernő rendszerváltás után megjelenő irodalomtörténete. A magyar irodalom története 1945-1991 c. munkában a szerző külön kitér a regionalizmus kérdésére, mondván: „Az önéletrajzi vallomásosság fokozott jelenléte itt olyan alkotói tanúságtétel szándékára vall, amelyik egy sajátos létfeltételek között élő közösséghez a közvetlen nyelvi és kulturális odatartozás helyzetéből kíván szólni. (…) Az irodalmi kommunikáció alapvető esztétikai tartalmait e feltételek között olyan járulékos komponensek tágítják ki, amelyek a közösség létkérdéseinek köréből származnak. Az irodalmi beszéd közvetlen referenciája ezért olyan etnikai indokoltságú elkötelezettségben is testet ölthet, amelyek nem teljességgel azonos helyet foglalnak el az anyaországi olvasók esztétikai értékrendjében”.[14] Kulcsár Szabó jól látja a kisebbségi irodalom regionális jellege megítélésének nehézségeit. Sütő András portréját megrajzolva elsősorban az átlírizált epikus hangnemet, az alanyi beszédhelyzetből adódó empirikus távlat sokféleségének kiaknázását emeli ki. Véleménye szerint az Anyám könnyű álmot ígér c. mű új mértéket állított az egész műfaj elé. Az irodalomtudós felhívja a figyelmet egy fontos különbségre a magyarországi és az erdélyi irodalom között, miszerint a magyar irodalom ekkoriban már a nyelvválság jelzéseivel szembesült, míg a romániai magyar irodalom a tradíció megőrzését tartotta elsődleges feladatának, szemben a hagyomány újraalkotásának követelményeivel.[15]

A magyar irodalomtudomány a rendszerváltást követő években rendkívül befogadónak bizonyult a nyugati irodalomelméleti iskolákat illetően. Meghonosodott többek között a hermeneutika, a dekonstrukció, az újhistorizmus. A posztmodern elméleti síkon történő kánonalkotás alapjaiban értelmezte újra az eddig kialakult irodalomtörténeti elbeszélés lehetőségét, az ún. „Nagy Elbeszélést” felcserélte több kis elbeszélésre. Ebből a tapasztalatból indult ki a 2007-ben megjelent A magyar irodalom történetei c. háromkötetes kézikönyv (majd 2009-ben elérhetővé vált továbbfejleszthető internetes változata, a Villanyspenót). Az esztétikai megközelítés folytán háttérbe került a művek társadalmi hatása, így adott kánon perifériájára sodródott az ún. népi alkotók legtöbb képviselője. A posztmodern irodalomelmélet nem igen tudott mit kezdeni a határontúliság kérdésével sem. A főszerkesztő, Szegedy-Maszák Mihály ezt írja az előszóban: „A magyar irodalom történetei néhány, a mai államhatárokon túli irodalommal is foglalkozik. Ennek a területnek a megítélése azért nehéz, mert az erdélyi, felföldi, délvidéki vagy akár nyugati magyar irodalom művelőire is vonatkozik az a szomorú igazság, amelyet Belting így összegezett: „A szórvány nem a saját területén él, és reménytelenül keresi saját azonosságát”.[16] Valljuk be őszintén, ez a megközelítés egészen felületes ahhoz képest, amit a téma bonyolultsága megkívánna. Görömbei András a Kortársban megjelent A magyar irodalom történeteit bíráló jegyzetében megjegyzi: „Azon sem csodálkozhatunk ezek után, hogy Sütő András regénye, az Anyám könnyű álmot ígér sem kap említést. Hiába jelent meg róla első kiadásakor félszáz elismerő kritika és azóta is kötetnyi elemzés”. [17]

Nyilván nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy lássuk, a posztmodern a végéhez közeledik. Ha csak a konzervatív szemléletű politikai berendezkedést vesszük számba, kijelenthetjük: igény mutatkozik az értékek relativitásának felülvizsgálatára. Ezt a felismerést nagyon találóan jellemzi Csaba László Az új Európa az új évezredben c. esszéjében: „Rövidre fogva az egyébként értekezést érdemlő gondolatsort: Európa vagy visszatér értékalapú gyökereihez, és az erre épült (nem tetszőleges) önazonosságát terjeszti ki szomszédságára, vagy elsüllyed a relativizmus és a multikulturalizmus mocsarában”.[18] Nemsokára megint érték lesz a nemzet, a haza, a közösség, a gender studiest felváltja a társadalmi problémákat középpontba helyező cultural studies (előbb a szociológiában, majd az irodalomban), s akkor újra előtérbe kerülnek a perifériára szorult művek. Változik a kánon. De addig is olvassuk Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. művét, mert minden korban tud értéket közvetíteni, még ha néhányan olykor nem is akarnak tudomást venni róla.

Felhasznált irodalom:

Béládi Miklós (1982) (szerk.:)  A magyar irodalom története 1945-1975. IV. köt. = http://mek.niif.hu/02200/02227/html/04/index.html

Bertha Zoltán (1998). Sütő András. – Pozsony: Kalligram Könyvkiadó. – 264 o.

Czine Mihály (1981). Az újabb romániai magyar irodalomról. In. Cz. M. Nép és irodalom. II. köt. – Bp.: Szépirodalmi Könyvkiadó. – 73-83. o.

Csaba László (2010). Az új Európa az új évezredben. In. Az év esszéi 2010. Szerk.: Rosonczy Ildikó. – Bp.: Magyar Napló. – 175-182. o.

Gálfalvi Zsolt (2002). Vallomás az elkötelezettségről. In. Tanulmányok Sütő Andrásról. Szerk.: Görömbei András. – Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó. – 51-61. o.

Gáll Ernő (2002). „Holt-tengeri” jelentés. In. Tanulmányok Sütő Andrásról. Szerk.: Görömbei András. – Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó. – 45-47. o.

Görömbei András – Bertha Zoltán (1983). A hetvenes évek romániai magyar irodalma. – Bp.: Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Budapesti Szervezete. – 156 o.

Görömbei András (1986). Sütő András. – Bp.: Akadémiai Kiadó. – 315 o.

Görömbei András. A másik magyar irodalom = http://www.kortarsonline.hu/0809/gorombei.htm

Kulcsár Szabó Ernő (1993). A magyar irodalom története 1945-1991. – Bp.: Argumentum Kiadó. – 189 o.

Pasztercsák Ágnes (2007). Egyén, közösség és emlékezés összefüggései Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című művében. In. Hitel, 2007/3. – 66-73. o.

Pomogáts Béla (1988). Kisebbség és humánum. Műértelmezések az erdélyi magyar irodalomból. – Budapest: Korona Nova. – 192 o.

Szarka László (2008). Magyarország és a magyar kisebbségek helyzete 1945-ben. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Szerk.: Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Szarka László. – Bp.: Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet. – 186-191. o.

Szegedy-Maszák Mihály (2007). Előszó = http://irodalom.elte.hu/villanyspenot/index.php/Neospenót_előszó

---

[1] Czine Mihály (1981). Az újabb romániai magyar irodalomról. In. Cz. M. Nép és irodalom. II. köt. – Bp.: Szépirodalmi Könyvkiadó. – 76. o.

[2] Görömbei András – Bertha Zoltán (1983). A hetvenes évek romániai magyar irodalma. – Bp.: Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Budapesti Szervezete. – 25. o.

[3] Görömbei András (1986). Sütő András. – Bp.: Akadémiai Kiadó. – 136. o.

[4] Görömbei – Bertha (1983) I.m. – 6-7. o.

[5] Görömbei – Bertha (1983) I.m. – 11-13. o.

[6] Görömbei (1986) I.m. – 140. o.

[7] Gáll Ernő (2002). „Holt-tengeri” jelentés. In. Tanulmányok Sütő Andrásról. Szerk.: Görömbei András. – Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó. – 47. o.

[8] Pomogáts Béla (1988). Kisebbség és humánum. Műértelmezések az erdélyi magyar irodalomból. – Budapest: Korona Nova. – 148-149. o.

[9] Bertha Zoltán (1998). Sütő András. – Pozsony: Kalligram Könyvkiadó. – 106-108. o.

[10] Gálfalvi Zsolt (2002). Vallomás az elkötelezettségről. In. Tanulmányok Sütő Andrásról. Szerk.: Görömbei András. – Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó. – 51-61. o.

[11] Görömbei (1986). I.m. – 142. o.

[12] Vö. Pasztercsák Ágnes (2007). Egyén, közösség és emlékezés összefüggései Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című művében. In. Hitel, 2007/3. – 66. o.

[13] Szarka László (2008). Magyarország és a magyar kisebbségek helyzete 1945-ben. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Szerk.: Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Szarka László. – Bp.: Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet. – 186. o.

[14] Kulcsár Szabó Ernő (1993). A magyar irodalom története 1945-1991. – Bp.: Argumentum Kiadó. – 89. o.

[15] Kulcsár Szabó Ernő (1993). I.m. – 91. o.

[16] Szegedy-Maszák Mihály (2007). Előszó = http://irodalom.elte.hu/villanyspenot/index.php/Neospenót_előszó

[17] Görömbei András. A másik magyar irodalom = http://www.kortarsonline.hu/0809/gorombei.htm

[18] Csaba László (2010). Az új Európa az új évezredben. In. Az év esszéi 2010. Szerk.: Rosonczy Ildikó. – Bp.: Magyar Napló. – 182. o.

Partium 2010. nyár

Kissé  megkésve ugyan, de mégiscsak megjelent a Partium nyári száma, melynek impresszumában már állandó munkatársként szerepel a nevem. Ezen kívül olvasható még ebben a számban két versem (Háttérelemek egy nyári szerelemben, Kis(s)-paródia) és egy tanulmányom (Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. művének helye a változó magyar irodalmi kánonban).

Egy fiatal nemzedék körvonalai a kárpátaljai magyar irodalomban

"A magyar irodalom égtájai - A sokágú síp Tokajban" címmel megrendezett 38. Tokaji Írótáborban elhangzott előadásom szövege megjelent a Magyar Napló októberi számában egy kisebb összeállítás keretein belül, Mezey Katalin bevezetőjével. Annak idején ígéretet tettem arra, hogy a publikálást követően itt is elérhetővé teszem a szöveget. Íme:

Egy fiatal nemzedék körvonalai a kárpátaljai magyar irodalomban

Engedjék meg, hogy napi gondjainkat félretéve, most ne a történelmi sorsunkból fakadó kisebbségi viszontagságokról, ne a szerény anyagi körülmények között leledző alkotók nehézségeiről beszéljek. Sokkal fontosabbnak tartom a közelmúltban létrejövő pozitív változások bemutatását, értelmezését, azt, hogy bár sokan kiáltották már ki a halálát, mégiscsak létezik kárpátaljai magyar irodalom. És egyre több a tehetséges, értéket felmutatni képes fiatal.

Előadásom egy új írói generáció körvonalait veszi górcső alá. A nemzedéki elkülönítés nem könnyű feladat, ugyanis a szigorú értelemben vett fiatal írói nemzedék egyelőre nincs nálunk. Ellenben vannak alkotók, akiket világfelfogásuk, a hagyományhoz való újszerű viszonyuk különít el az idősebb generációktól. Ezek közül választottam ki négy fejlődőképesnek mutatkozó tehetséget. Eddig megjelent műveik tükrében értelmezem a fiatalok útkeresését, értékelem és összefoglalom az utóbbi időben tapasztalható változásokat Kárpátalja magyar nyelvű irodalmának életében.

„Nekem a magyarság létkérdés és nem életcél” - írja első kötetének címadó esszéjében (Kárpátaljáról jöttem, 2003) Lengyel János, mintegy erkölcsi mérceként maga elé állítva az identitás keresésének fontosságát. A jegyzetekből, esszékből, interjúból, élménybeszámolókból összeállított könyv rávilágít egy, a rendszerváltás után elhelyezkedni kívánó, magyarságával azonosulni vágyó, de környezetétől minduntalan elidegenedő fiatal reménytelen próbálkozásaira szülőföldjén és Magyarországon egyaránt.

Második könyve, A valóság szaga (2006), melynek a szerző a Kisprózai vegyestál verskörettel, kárpátaljai módra alcímet adta, egyértelműen fejlődést mutat az írói világ kiszélesítését tekintve. „Számomra az írás több, mint a sorjázó gondolatoknak betűk, szavak és mondatok formájában történő rögzítése a papíron: kísérlet a menekülésre önmagam és az elmúlás elől. Az írás nélküli tétlenségbe hamar belepusztulnék” – vallja magáról Lengyel János. A kötet legértékesebb részét a történelmi esszék, anekdoták, karcolatok mellett a nyelvjátékokra épülő írások adják. A finom iróniával sikerül egészen érdekessé tenni a kicsit kopott realisztikus leírást. „Eddig azt hittem, én fogom megváltani a világot. Most, amikor nekiveselkednék, látom, a váltás megtörtént. Aprópénzre” – olvassuk Duma elmefulladásig c. kisprózájában.

 A Fallal az arcnak (2008) már sokkal egységesebb stílust tár elénk. A vendégmunkás-létet bemutató rövid történetek (általában csattanóra kiélezve) magukban hordoznak egyfajta (a társadalomból való kivetettséggel társuló) szemtelenséget, ami közel hozza Lengyel János prózavilágát Tersánszky Kakuk Marci-történeteihez. A memoárt idéző, de inkább szociográfiaként meghatározható könyv bepillantást enged egy vendégmunkás különös helyzetekben egyáltalán nem szűkölködő mindennapjaiba.

Érdemes még megemlíteni aforizmakötetét (Lyukkal bélelt zsebem avagy Hogyan írjunk angolokat? Aforizmák, 2009), melyben ismét a nyelvvel való játék kerül előtérbe. Az író paradoxonjai, különféle általános igazságokra írt kommentárjai a mélyebb gondolatiságtól a könnyed filozofálgatásig nem egyszer mosolyt csalnak az arcokra, néhány példa: „A monoton munka olyan méreg, amely lassan őrli fel a lelket. – Néha közhelyeket is kénytelenek vagyunk beleírni a könyvünkbe, hogy szaporítsuk az oldalszámokat. De, a legjobb énekesek lemezein is két-három dal van, ami időtálló, a többi meg kitölti az üres perceket”; „A múlt idő jele a hiányérzet. Meg a két t”; „A húsosfazék könnyebben megtöri az embert, mint a kettőskorbács. De az utóbbi kevésbé hízlal”; „Egyes vidékeken a szájhagyomány szerint mosnak fogat, máshol nem”; „A szó a gondolat adója. Megesik, hogy túl is fizetjük”.

Végül ki kell térnem Lengyel János kordokumentum-értékű riportkönyvére (Halott ember karácsonya, 2009), mely leginkább a pályatársakat, az otthoni kulturális életben tevékenykedőket szólaltatja meg, s a mai kisebbségi sorskérdésről, a kilátásokról, a művészi lehetőségekről rajzol reális képet.

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy Bakos Kiss Károly mára megkerülhetetlen a kárpátaljai magyar irodalomban. Fellépése egészen új esztétikai elvárásokat támasztott a most induló költők elé. A magyar- és világirodalmi költői hagyományokat újraértelmező, kibontakozóban lévő költészete sajátos ízt csempészett líránkba. 2007-ben jelent meg Legyen vers c. kötete, mely rövid időn belül nem csak nálunk, de Magyarországon is ismertté tette a nevét.

„Legyen vers, hogy legyen minden./ Szív ne vágyjon menni innen” – indít merészen, de annál inkább következetesen a költő. Ebben a két sorban új értelmezést kap a Kárpátalján érzékelhető határontúliság. Bakos Kiss Károly egyértelműen hisz a költészetben, hisz abban, hogy a kisebbségi lét nehézségei feloldhatók egy versek által teremtett művészi világban. A legtöbb költemény csiszolt, szép, míves munka. A szerző ragaszkodik a kötött formákhoz, ritkán él a szabadvers adta, nemegyszer kétes szabadsággal. Bár gyorsan váltakozó ütemek (néhol szimultán verstechnika) színesítik a költői palettát, mégis elsősorban a szomorúság, a hiány tekint ránk vissza az első ciklus soraiból: „…legyen ír, hogy így ne fájjon/ A mozdulat e nyesett tájon” (Legyen vers), „Uram várjon még a baj/ Körbeúsznak halrajok/ Magam is csak hal vagyok” (Víziszonett), „A madarak visszatérnek/ Szájuk tele ághiánnyal” (Bárkaszonett), „Így/ Sírva mosolygón/ Vagyok/ Egy világvégi bolygón/ Akár a meztelen magány/ És ruhátlanul van velem/ Meghasonlott nemzetem” (Így). A képalkotás, a versnyelv, a szenzibilitás József Attila, Nagy László, Illyés Gyula, Pilinszky János, Radnóti Miklós hatását idézi (néhol talán túlzottan is). A költő a közösségi sorson való kesergés helyett az egyén felé fordul. Sokkal jobban érdekli az individuum és a kisebbség, az egyén és a felvállalható tradíció kapcsolata.

Központi esztétikai kategóriaként a szépséget megjelölve alkot. Ebből a tapasztalatból születtek a Latin versek c. ciklus darabjai. A Nagy László által fordított Lorca cigányrománcait egészen magyar verssé újragondoló művész maszkot öltve magára teszi otthonossá a latin versvilágot. Külön kiemelném, hogy megjelenik költészetében az elegáns erotika: „Lobos-szagos szél szalad/ A habos mellű nők felett,/ Lenn a parton férfiak/ Erős derékkal fürdenek” (Erotika), „Levetem ott fehér ruhád,/ A kis szobán./ Bőröd ontja illatát/ Friss-puhán./ S a fűszeredtől részegen/ Magam is hozzád vetkezem…” (Románc), „Szeretni kell a testet is./ Míg lélek lakja, ékszer az./ És reggel is, meg este is/ Csodálni, fény rá mint havaz” (A test dicsérete), „Szép is a nők domborúja./ Hanyatt fekve, hold ha éri./ Lepedőit szél ha bújja,/ Majd a hajnal kicseréli” (Szép is, jó is).

Bakos Kiss Károly keleti kultúrkörhöz érzett vonzalmát tárja elénk az utolsó ciklus, a Keleti versek. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy ezek a darabok nyugodtan besorolhatók olyan, az egyetemes magyar irodalom keleti ihletésű művei mellé, mint Kosztolányi magyarított, rímes haikui („Lépdel az ősz, fáim rázza./ Fázom, mintha sárga/ Csontom fázna” - November); Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma („Nézd az idő homorú tükrét,/ S görbületében önmagad./ A pillanatban egy öröklét,/ Az öröklétben egy pillanat” - Tükör) vagy éppen Weöres Sándor A teljesség felé c. gyűjteménye („Gyönge roppan, összetör./ Erős mindent elvisel./ Erős roppan, összetör./ Gyönge hajlik, elvisel” - Törékeny asszony éneke).

Bakos Kiss kiváló formaérzékkel megáldott költő. Örvendetes számomra, hogy újabban megjelent verseiben már egyre inkább távolodik a mesterektől és sajátos hanggal, sajátos nyelv létrehozásával kísérletezik (Része még, Útlevél, Vámhatár, Vagyunk).

Lőrincz P. Gabriella az Együtt c. folyóiratban való debütálása (2008/3. szám) után, 2009-ben már önálló kötetben, a Karcokban mutatkozott be a nagyközönségnek. Mint ahogy a cím is sejteti: karcokból, pillanatképekből, impressziókból áll össze a verseskönyv nagy része. A költői nyelv kipróbálása, a saját hang keresése, a formákkal való kísérletezés jellemzi az itt szereplő darabokat. Az újabban publikált költemények nívóját tekintve ezek még igencsak megmaradnak az alkotói öntudatra ébredés előtti, legtöbbször az ihlet sodró erejére bízott befejezetlen vers-töredékeknek. Néhány részletben azonban már felvillan a későbbi, tudatosan kialakított költői hang. Itt megemlíthető a Karcok megkapó, első képe: „Minket néz, és vigyorog az Isten” vagy a Teremtmény első két sora: „Mikor engem művelt,/ Részeg volt az Isten”. Különösen szépen adja vissza az ünnepi egyedüllét hangulatát a Várakozás: „December./ Didergő macskakő,/ Koppan rajta a cipő/ És egy újabb év/ Lép városom lelkére”. A város magánya hitelesen szólal meg a Beregszászban is: „Magammal sétálok,/ A város didereg./ Nézem, hogy ölelik/ egymást a hegyek./ Lábam alatt az aszfalt/ Útra kész”. A Karcok három ciklusának versei között még találhatunk jó sorokat, de érdemesebb szemügyre venni az újabban írt opusokat, azok ugyanis már egy kiforrottabb költőnő alkotásai.

Az előbbiekben kiemelt idézetekben rejlő, a kárpátaljai magyar lírában újszerűnek tekinthető lírai beszédmód alkotói műgonddal társulva teljesedik ki az újabb versekben. Az isten-keresés, az isten-hiány, maga a vallásos tematika igazán átgondolt, modern nyelven szólal meg Lőrincz P. Gabriellánál. A hit és hitetlenség között húzódó hajszálvékony vonalat átlépve döbbenünk meg az Istentelenül második strófáján: „És ott van az/ Öngyilkos kézben,/ Az áruló szájban/ A hazug szerelemben,/ A rákos tüdőben,/ Májban,/ Agyban,/ Vérben,/ Szemben./ Ott van./ Ott van,/ Hogy nincs ott/ Az Isten”. A tömör mondatszerkesztés, az ütemhangsúlyos, sorátlépésekkel építkező struktúrák a versvilág zártságának feszültségével hatnak. Szembetűnő egy objektív, tárgyias nyelv megteremtésére való törekvés. Erre kiváló példa a Nemes Nagy Ágnes emlékére írott Ősz az Ő szemében egyik részlete: „Csak figyelem/ az út menti fákat./ Ők futnak haza,/ én távolodom./ Levetkőzik a nyár-dísz/ ruhákat…/ meztelen testük/ égi víztől ázik”. Az érzékletesség egyes versekben hermetikussággal társul, így a kihagyásos, legtöbbször nominális mondatok az olvasó asszociációs képességének termékeny bevonásával fogadhatók csak be: „Merev tehetetlen/ Buddha szobor/ Feszület/ Ezüst hold/ A patak szeme…/ Termőföld/ Hegygerinc/ Csigolya/ Vagy combnyaktörés/ Résnyire nyíló/ Intenzívszoba-ajtó/ Nyögő hang” (Mozgó öntudat).

          Nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, de Lőrincz P. Gabriella készülő második kötetében már minden bizonnyal egy érettebb, a mai lírához közelebb álló karakteres költői hangot ismerhetünk meg.

Brenzovics Marianna az idei Ünnepi Könyvhéten mutatkozott be első, Kilátás c. regényével. Eredeti stílusa mindjárt felkeltette a kritika figyelmét. Ha létezik prózában írt hosszúköltemény, akkor ez az. Olvassunk csak bele: „Elindultunk a havazásban a falu felé, még két kilométer, beleestem a hóba: anyám egy fa előtt tűnődött, arca besimult a fehér faágakba, szép volt, ahogy fáradtan magába süppedt”. Kristálytiszta líra.

Műfajilag a vallomáshoz áll leginkább közel, de szociografikus igénnyel megírt önéletrajzi regényként is felfogható. Nyelve tudatosan stilizált, ami egyértelműen a megírtság érzetét kelti, azt, hogy nem leképezett valóságot, hanem egyénileg szelektált, szubjektív emlék-darabkákat olvashatunk. Brenzovics Marianna prózanyelve ötvözi a hrabali művészi fecsegést a posztmodern cinizmussal. Maga a mű négy nagyobb részre van felosztva: Kezdet, Múlt, Jelen és Jövő. A Kezdetben ismerjük meg a szobája ablakán kitekintő narrátort (női elbeszélőt, aki azonos az írónővel): „Felállok, felgöngyölítem a redőnyt. Kilátásként nyílik meg előttem a reggel, még minden lehetséges, még minden előttem áll”.

A Múltban a gyermekkorból induló világra-csodálkozások pörögnek előttünk, lineáris, de mindig meg-megszakadó történetmondással. „Lélegzem és nézek, magamra sem emlékszem. Gyerekkorom törlés, meg néhány fénykép” - adja tudtunkra a múlt elbeszélhetetlenségének problémáit az írónő. Előrehaladva szép sorjában idéződnek fel a kirándulások, a szovjet ideológiai ellenőrzés alatt kötelezően előadott rossz versek (Simon István, Váci Mihály egy-egy költeménye), utazások, szerelmi kalandok…

A műben folyamatosan visszatérő fogalom a kilátás, mely a Múlt c. fejezetben kap súlyos értelmet: „A nő már félmeztelen volt, keze a csipkés bugyijában, anyám talpig felöltözve és józanul a süteményt darabolta. Észrevette, hogy sápadt vagyok és folyik a számból a fehér nyál. (…) Nem kell mindenre odaügyelni, mondta. Ne ügyeljek, nézzem a füvet, a kilátást, szép a kilátás”. A kilátás a valóság megtapasztalásának ebből a gyermeki emlékéből emelkedik az egész regény világ-értelmezésévé. A világ csak annyi, amit a kilátás megmutat magából, pontosabban, amire mi odafigyelünk.

A Jelenben a közvetlen környezet válságának valóságossága játssza a fő szerepet. A szerző (a sokszor álszent prűdséget levetve) mindent elénk tár, amit környezetében megtapasztal. A hömpölygő szövegben így akadunk többek között olyan társadalmi problémákra, mint a gyermekprostitúció („A rendőrruhás főnöke tizennégy éves lányt rendelt, a lány először a főnökével volt, aztán vele, majd a többiek”) vagy az embercsempészet („Hazafelé tartott, amikor észrevette az autójából a mezőn felsorakoztatott feketéket. Mint a katonák, előttük az ismerőse, aki először elvette tőlük a dollárt, utána elvágatta két ismerősével a torkukat, a gyerekekét is, de azt nem látta, csak tudja”). Előtérbe kerül az erős szexualitás, pornográfia, ami nem egyszer perverzitásba hajol át. A narrátor egy mindennapi esemény természetességével adja elő az egyik lány porno castingen való részvételét: „Elhagyta Roberto, aki pornóval foglalkozott. (…) Térdelhetett, úgy érezte, így jobban kibontakozhat. Roberto egészen a torkáig nyomta, de a lány kibírta, úgy érezte, hatással lehet a férfira”. Ebben a világban a meghitt emberi kapcsolatok eleve rövid ideig tartanak, addig, amíg egy cinikus rádöbbenés meg nem kérdőjelezi őket („Nincs szükségem magányra, mert megtalálom a barátságban”).

A későbbiekben a szöveg mintha önálló életre kelne. Összekeveredik benne a környezet realitása, a televízióban látható műsorok ál-valósága és egy fantáziával felépített álomvilág: „Az agyammal gyártott képek szűkek, homályosak, inkább szimbolikusak, mint plasztikusak… (…) Absztraktabb vagyok, mint a kilátásom”. Líraiság, összetett, mély realizmus és felszínes fecsegés váltakozik végig a regényben. Az utolsó, töredékes-befejezetlen részben, a jövő kilátása már egyenesen kozmikussá tágul: „Vasárnap van, hajnal, a kertben valaki kiált. Ez az isten… kilátás. Madárrepülés-részlet. Nem jut eszembe”.

A Kilátás nyelvileg rendkívül megformált. A mű viszont ettől függetlenül nem hátrál ki a társadalmi problémák elől sem. Külön érdekesség, hogy a regényben használt orosz-ukrán szleng szavak, így a „blatnoj” (’menő’), a „pizgyec” (’beszarás’), egyes nyelvjárási alakok, mint az „oszt akko”, „hova mentsz”, a földrajzi nevek (Beregszász, Zápszony) szerepeltetése szociolingvisztikailag pontosan meghatározható helyhez és közösséghez (a kárpátaljai magyar kisebbséghez) köti a történések nagy részét. Kétségtelen, a Kilátásnak vannak hibái - így a túlírtság egyes helyeken vagy a kevésbé igényes versszerű betétek -, ezektől eltekintve a szöveg stílusának frissessége és tartalmának súlyossága együtt mégiscsak erősen hat.

Végezetül elmondanám, hogy ebből a négy, kissé rövidre szabott áttekintésből is kitűnik: vannak tehetséges fiatal alkotók a pályán, akik képesek megújítani a kárpátaljai magyar irodalmat. A legfontosabb feladat egyértelműen a dilettantizmus háttérbe szorítása és a valóban értékes alkotások kiemelése. Ennek érdekében szükség van egy, elsősorban esztétikai alapú felülvizsgálatot elvégző kritikai diskurzus kialakítására. A jó hír, hogy már megtörténtek az első lépések ezt illetően. Bízvást mondhatom: a jelek arra engednek következtetni, hogy a helyi színezet felvállalásával - a provincializmuson felülemelkedve - értékes és az egyetemes magyar irodalom által integrálható alkotások születnek, illetve fognak születni az elkövetkező években Kárpátalján.

Megjelent: Magyar Napló, 2010. október, 23-25. o.

I. KAMK - interjúk

A Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság Magyar Nyelvű Adások Főszerkesztősége hozzájárult az I. KAMK után készített rádióinterjú-műsor másodközléséhez blogomon. Ezúton is köszönöm. Tehát:

Részlet a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság Magyar Nyelvű Adások Főszerkesztősége 2010. október 4-i adásából.

Műsorvezető: Iváncsik Attila
Riporter: Gálfi Dezső

II. KAMK - Fodor Géza 60 éves

Tegnap ünnepelte hatvanadik születésnapját Fodor Géza költő, irodalomtörténész, szerkesztő (és gyorsan hozzáteszem még a felsoroláshoz: állandó vitapartnerem). Az alkalomhoz illően a KAMK csapata igyekezett megajándékozni az ünnepeltet tortával, érmével, énekléssel, versmondással és egy hosszan tartó beszélgetéssel. Pont úgy, ahogy kell.

Sokan gyűltünk össze. Gyuri bácsi szerint körülbelül negyven-ötven ember volt jelen. Szerintem ez a számadat magáért beszél. Mindenképp komoly előrelépésnek tekinthető egy családias közösség és a kárpátaljai olvasáskultúra kiépítése felé.

Az ünnepi rendezvényre való „kedvre hangolást” Filep Anita vállalta magára, aki két ének után sajnos (iskolai okok miatt: azaz épp órára sietett) otthagyni kényszerült az akkor már javában  jókedvű közösséget. Majd Dupka György nyitotta meg a II. KAMK-t köszöntve és bemutatva Fodor Gézát. Marcsák Gergely pedig felolvasott egy verset a 2006-ban megjelent Hamvazó Hold a jávoron című Fodor-kötetből.

Ezek után én is szót kaptam. Bár kissé rekedt hangon és félig lázas állapotban, de kitartóan, mondhatni komoly elszántsággal faggattam vidékünk prominens költőjét indulásáról, az egyetemi inzultálásokról, a kirúgás utáni kálváriától az első versesfüzet kiadásáig. Kis kultúrkirándulást tettünk a rendszerváltás korába, innen szép sorjában haladva egészen napjainkig tekintettük át ezt a rendkívül eseménydús életutat. 

Engem leginkább Fodor Géza költészete, absztrakt versnyelve, motívumvilága, a folyamatos újraközlések miértjei érdekeltek, ám sokszor kaptam hosszú, valamit kimerítő, jobbára a kérdéseimet finoman megkerülő válaszokat. Tudomásul vettem néhány kérdésem provokatív voltát, ezért nem is erőltettem annyira a válaszok konkretizálását. Zselicki József viszont Fodor Géza helyett is válaszolt a Forrás Stúdió versantológiájának szerkesztői tudatosságát taglaló kérdésemre, miszerint: miért pont az a nyolc szerző és az a néhány mű került bele ebbe a válogatásba? 

Majd Dupka György kérdezett rá Fodor Géza sörgyári munkásként eltöltött mindennapjaira, hrabali idillbe sodorva ezzel a beszélgetést. Annyi bizonyos: sokan nevettek a műhelytitkok feltárása közben.

A Magyar Írószövetség két tagja, B. Horváth István és Kaiser László szintén felszólalt, kifejtve, milyen jól érezték magukat Kárpátalján, bár az ukrán nyelvű rendezvényekből majdhogynem egy kukkot sem értettek, ezért felüdülés volt számukra, hogy egy ilyen ünnepi eseménybe bepillantást nyerhettek.

Az összejövetel végén (vodkázás – sörözés – borozás közben) B. Horváth kissé meglepődve kérdezte is tőlem, hogy mindig ennyi sok ember jön el egy ilyen találkozóra, mert Magyarországon jó, ha ennek a negyedét meg tudják mozgatni. Én meg nem kevés büszkeséggel arra gondoltam, hogy lám, lám, hiába a politikai megosztottság, a különféle pszichikai manipuláció, a Kárpátalján élő maréknyi magyarság még mindig össze tud fogni ilyen ünnepi alkalmakkor.

Persze sokkal több dolog került szóba, sokkal több irodalmi pletyka kélt szárnyra a Váralja múzeum - kávézóban, de erről csak azok tudnak, akik megjelentek a II. KAMK-n. És azt hiszem, jól is van ez így.

Sajtóvisszhang: összefoglaló a KMMI honlapján.

A második KAMK

A KMMI hírlevele (II. évfolyam, 21. szám. 2010-09-27) már tudósított a második Kreatív alkotók, művészek klubja (vagy más néven Együtt-fórum) kezdetének időpontjáról. De biztos, ami biztos, itt is közzé teszem az október 6-ra tervezett ungvári programot:

2010. október 6. Szerda. 14:00. A Kálvária-temetőben Szegelethy János hadnagy sírjánál és báró Bémer László püspök, felsőházi tag emléktáblájánál koszorúzás a MÉKK szervezésében.

2010. október 6.  Szerda. 15:00. MÉKK: Kreatív alkotók, művészek klubja. Ekkor köszöntjük a 60 éves Fodor Géza költőt, esszéírót, majd könyvkiállítást rendezünk az ünnepelt munkáiból. Moderátorok: Csordás László irodalmár, Dupka György kiadói szerkesztő. Ezen kívül Zubánics László történész ismerteti Bagu Balázs: Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Kárpátalján című monográfiáját, amely az Intermix Kiadó gondozásában jelent meg. Közreműködik Csákány Dóra kisgejőci népdalénekes.


Helyszín: Ungvár, Váralja múzeum-kávézó.

Frissítés (elkészült a hirdetmény is):

Hirdetmény

A MÉKK szervezésében indítottuk be idén szeptemberben a klasszikus irodalmi kávéházak hangulatát megidéző Kreatív alkotók, művészek klubját. Nem titkolt szándékunk volt ezzel a kezdeményezéssel a Kárpátalján élő alkotók sokszor nehezen hozzáférhető műveinek népszerűsítése, továbbá a kortárs kárpátaljai magyar irodalomban és más művészeti ágakban létrejövő valódi értékek bemutatása. Úgy gondoljuk, egy ilyen rendezvény hozzájárulhat a kisebbségi léttapasztalatok mélyebb feltárásához, a közösség nemzeti öntudatának épüléséhez, hiszen élő kulturális rendezvények nélkül kevesebb az esély az itteni magyarság megmaradására is.

Egy kis ízelítő az október 6-án megrendezésre kerülő II. KAMK programjából:

Zubánics László történész bemutatja Bagu Balázs Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Kárpátalján c. monográfiáját;

Dupka György, a MÉKK elnöke köszönti vendégünket, Fodor Géza költőt, esszéírót 60. születésnapja alkalmából, majd Csordás László irodalmár beszélget az ünnepelttel:

-         az összeállításában megjelent versantológiáról (Nézz töretlen homlokomra, 1994), mely az egykori Forrás Stúdió költőinek reprezentatív bemutatását és hagyományba emelését tűzte ki célul;

-         önálló köteteiről: Széltükör (1986); Erdőn, mezőn gyertyák (1992); Fenyvesek árnyékában (1997); Hamvazó Hold a jávoron (2006);

-         versvilágáról, recepciójának történetéről, helyéről az irodalmi kánonban;

-         kritikai magatartásáról és irodalomszemléletéről;

          Közreműködik: Csákány Dóra népdalénekes;

A rendezvény időpontja: 2010. október 6.

Kezdete: 15:00 (közép-európai idő szerint)

Helyszín: Ungvár, Váralja múzeum-kávézó

Olbracht u. 3. (tel. 3-61-64)

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Éledő irodalmi-kulturális élet Ungváron

A Váralja múzeum-kávézónak már önmagában is figyelemfelkeltő hangulata van. Egy kicsit klasszikus (a szó legnemesebbik értelmében) és egy kicsit mai (na nem a literes söröskorsók, s az azokat színültig töltő pincérlányok miatt). Utólag úgy vélem, jó ötlet volt itt megrendezni az első Együtt-fórumot. Az igazat megvallva, nem hittem volna, hogy ennyire meghitt és otthonos tud lenni egy irodalmi délután ebben a kávézóban. Szerencsére tévedtem.

Szintén kicsit cinikusan álltam hozzá az egyetemistákhoz. Ha öten jelennek meg, már azt is sikerként könyvelhetjük el, gondoltam magamban. Ezzel szemben körülbelül huszonöt ember foglalt helyet az asztaloknál, zömében diákok, de az idősebb értelmiségi-generáció néhány tagja szintén jelen volt. (Zárójelben megjegyzem: a fülembe jutott, hogy nemsokára irodalmi-művészeti folyóiratot indítanak az UNE magyar karán. Csak így tovább!)

Az Együtt-fórum célja elsősorban az, hogy életközelivé tegyük a művészetet. Mert egy dolog tankönyvekből olvasni valamilyen elméletet, esetleg szépirodalmi alkotást, és megint más élőben beszélgetni egy művésszel, tudóssal a jelenkor problémáiról. Éppen ezért igyekeztem olyan kérdéseket összeállítani, melyek a mai fiatalok számára fontosak lehetnek, de az idősebbeknek sem árt, ha tisztában vannak a generációs nézetkülönbségekkel. Az effajta kérdéseknek viszont - előnyei mellett - komoly hátrányai is vannak: túl összetettek ahhoz, hogy egy néhány perces beszélgetésben igazán el lehessen merülni bennük. Bár szerintem már az is haladás, hogy párbeszédet kezdeményezünk a kultúráról, a hagyományról, a kisebbségi létkérdésekről stb.

Vári Fábián Lászlóval legújabb verseskötetének megjelenése kapcsán beszélgettem az újraolvasás, újraértelmezés szükségességéről. A Jég és korbács kritikai fogadtatásának tükrében kérdeztem a költőt jobboldaliságról és baloldaliságról, a ruszin népballadák hatásáról, illetve a magánmitológiáról, ami egészen sajátos poétikai eljárásokat takar. A VFL-líra megújuló nyelvi eszköztárából olyan képeket idéztem, mint „orgazmus-közeli sikoly”, „hibernálódó éjszaka” és a többi. Az új kötetben már vers-abortátumokkal is találkozhatunk, a vallásos tematika pedig egészen eredeti értelmezésben jelenik meg pl. A Gikhon partjain című versben (melyet a szerző fel is olvasott a rendezvényen).

Külön köszönettel tartozom Marcsák Gergelynek az Ajánlás nélkül című vers értő előadásáért (ezen kívül sokat segített a körlevél terjesztésében is).

Nyilván minden jelenlévő át tudta érezni a kötet hangulatát a beszélgetés és a felolvasások közben. Értékes volt továbbá Fodor Géza kritikai jellegű hozzászólása. Sajnálom, hogy nem tudtuk mélyebben kibeszélni a felmerülő kérdéseket. Ideje lenne már utánajárni annak, miért van nálunk még mindig túlmisztifikálva a posztmodern. De nemsokára sor kerülhet erre a vitára, hiszen következő vendégünk (előreláthatóan október 6-án) Fodor Géza lesz.

Zubánics László történésszel két nemrég megjelent könyve apropóján beszélgettem. Körbejártuk a történelmi tévhiteket, Könyves Kálmánnal kapcsolatban kitértünk a történelmi hűség kérdésére, majd ezt továbbgondolva a történelemhamisításoknál időztünk. Itt bekapcsolódott a párbeszédbe a diákkorosztály is. Szó volt boszorkányhistóriákról, Románia, Szlovákia, Ukrajna történelemszemléletéről, végül az Oroszországban botrányt kavart egyetemi tankönyv esetét vizsgáltuk meg, mely igyekszik tisztázni Sztálin tagadhatatlan bűneit.

A rendezvény vége felé – mivel már jócskán szorított az idő – kissé kutyafuttában sikerült bemutatni az Együtt című folyóiratot, az Intermix Kiadó könyveit és a közeljövő terveit. Majd Soltész Péter képeit tekintettük meg a falakon. A festőművész maga is mondott néhány szót életéről, festészetéről.

Fontos szerepet játszott az író-olvasó találkozók hagyományának felelevenítése, ill. a publikálási lehetőségek szóba hozása mellett a hangulatkeltésben Dupka György, aki folyamatosan hol a jobb, hol a bal vállamat veregette. De közben megnyugtatóan biztosította a fiatalokat támogatásáról, amit én nagy dolognak tartok. Na meg az a kis tokaji bor sem volt rossz, amivel megvendégelt bennünket. Láttam, hogy minden résztvevő örült a könyvajándékoknak is (Gyuri bácsi sokat segített a szervezésben, nélküle nem igazán valósulhatott volna meg ez a rendezvény).

Egy szó, mint száz, a lényeg: éledni kezd az irodalmi-művészi élet Ungváron. Úgy látom, nem volt meddő próbálkozás az irodalmi kávézó létrehozása. Remélem egyre több érdeklődő lesz, és persze egyre többen kezdik el olvasni az itthoni írók műveit, megtekinteni az itteni művészek alkotásait. Utólag is köszönöm mindenkinek, hogy jelenlétével emelte a délután színvonalát. 

A képeket Gálfi Dezső készítette. 

Sajtóvisszhang: beszámoló Marcsák Gergely blogján, rövid összefoglaló a KMMI honlapján, Szemere Judit cikke a Beregi Hírlapban,Gálfi Dezső riportja a kárpátaljai rádióban.

Színészlelkű költő vagy költőlelkű színész?

Pál Dániel Levente: Ügyvezető költő a 21. században 

A társadalmi kihívások következtében a 21. században kialakult egy új költőtípus: az ún. „ügyvezető költő”. Vagy ez csak egy ügyes marketingfogás lenne? Nehéz kérdés. Nem is célom eldönteni, mennyire életképes ez a szószerkezet és a mögötte megbúvó tartalom. Egyetlen kifogásom lenne a kritika felé, mégpedig: az eddigi értelmezések jobbára az ügyvezetőre helyezték a hangsúlyt, háttérbe szorítva ezzel Pál Dániel Leventét, a lírikust.

Mindjárt a legelején szeretném tisztázni a kötetkompozíció néhány problémáját. Olvasás közben végig az a dilemma lebegett előttem, ami a Neospenóttal kapcsolatban a szakmaiság előtt lebeg már egy jó ideje: egyesek szerint sok történetet kiolvashatunk az új irodalomtörténeti kézikönyvből, mások szerint egyet sem. Veszélyes terepre merészkedett Pál Dániel Levente, hiszen ha könyvét műfajok és stílusok „karneváljaként” értelmezem, teljesen szétesik az egész kompozíció, s csak az összedobáltság érzése marad bennem az Ügyvezető… olvasása után. Másrészt viszont, ha egy benne felsejlő metatörténetre fókuszálok, és egy önmagát kereső színészlelkű költő vagy költőlelkű színész (mikor melyik kerekedik felül) lírai naplójaként olvasom, élvezetes és rendkívül összetett könyvet kapok. Az utóbbi megközelítést választottam kritikám alapjául. Az említett metatörténet pedig az „ügyvezető költő” mítosza, melyet olvasás közben le kell rombolnom ahhoz, hogy közelebb juthassak a kötetben rejlő mélyebb lírai értékekhez.

Kezdjük a 2006-ra datált Mara és Szonyecska című ciklussal. A költői én két nő között vergődik: az egyik Mara, a kissé skizoid hajlammal megvert „fallikus anya” (Mara és én, én és Mara), a másik Szonyecska, a csak nevében orosz, vérmérsékletében inkább magyar prosti. A középpontban a testiség és a szerelem egymástól elválaszthatatlan, de jellegzetesen 21. századivá transzponált kettőssége áll. A férfi és a nő leginkább szexuális tárgyként van jelen a versekben, bár olykor tanúi lehetünk mélyebb, érzelmi alapú kapcsolatok iránti igénynek (nem harag, nem gyűlölet). Feltűnnek a később is megjelenő bizarr képek, amelyek tulajdonképpen e líra frissességét adják: „az önkielégítés is gondolkodik” (Telefonszex), „Vérrel festem meg az ajtókeretet,/ beleimre akasztom könyveimet,/ gyomromat átsikálom…” (Most is mintha egy szürke szerelem).

A gyerekek szanaszét (2007) címet viselő második ciklus első verse (Pilinszky-trip) komoly lírikusi teljesítmény. Egy egész tanulmányt kellene arról írni, hogyan sikerül Pál Dániel Leventének a Pilinszky-lírából kölcsönzött képalkotást és szenzibilitást saját versvilágába átültetnie. Mert mindez valóban működni látszik, és még jól is áll neki. Lírai főhősünk utazást tesz a lényegében önmaga által konstruált emlékezetbe, a fiktív családi múltba, miközben ebben a ciklusban is a bizarr, talán brutálisnak nevezhető képiség uralkodik: „a tenger magzatvizelt kiszemelt homokomra” (a portugál törpe); „Hasba akartam volna nyomni a téglámmal, a hasa mindig jobban izgatott, mint a feje, aztán gyorsan átláttam helyzetem kilátástalanságát, a felkínálkozó lehetőséget, beletörődtem, hogy csak fejbe nyomhatom” (mielőtt minden este sokat imádkoztam). De ha megkaparom kicsit a felszínt, és nem csak az ilyen gyomorforgató mondatokra figyelek, mindjárt észreveszem a sorok között rejtőzködő költői érzékenységet, az irónia által sokszor takarásban lévő poétát (és nem a színészt): „két hónap múlva elvetélt / akinek pocakja megihletett / abban az órában kagylóimat tisztogattam” (ribizlibokor virágzik homokozóm hűlt helyén).

A harmadik szövegcsokor (annyit iszom, könnyes a májamon a pókháló, 2008) az „Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni” népdalszerű, kocsmagőzös hangulatát juttatja eszembe. Ebből a ciklusból kiemelkedik a Hosszú nyelű késem című népdalparódia: „Ránézek a, ránézek a / hosszú nyelű késre. / Megfürdetem, / lefektetem, / bebújok melléje”, ezt az imitatív hangot mindenképp érdemes volna átvinni a következő kötetbe is. Tovább gondolkodhatunk a szerelem és a test filozófiáján: „Egy meztelen emberi test témája a születés, az öregedés és a halál. Két felöltöztetett test témája a szerelem érthetetlen, idétlen élménye” (Ha a sárga irigység a moziban lep el). Önkielégítéssel (Öreg cukor), alkalmi együttléttel (kétéjszakás nemkaland), boszorkánymesével (Boszorkány), beszívott létélménnyel (be vannak szíva) átitatott szövegek után jutunk el a Húsba töltött költő című szatíráig, mely Nemes Z. Márióról és a költészetét úgy-ahogy megértő (magukat sokszor túlértékelő) kritikusokról íródott.

A negyedik ciklus (sebhelyes férfitest, 2009) a leginkább kísérleti jellegű. Szerelem, szex, rengeteg nő és a saját hang továbbkeresése Baudelaire-től Adyn át Petriig. Pál Dániel Levente mintha minden szövegében kipróbálna egy új hangot, de nem vacakol vele sokáig, mire kiforrna a műalkotás, már máson gondolkodik. Ennek a „futtában-írásnak” tudható be a szövegek egymástól nagyon távol álló minősége. Jól sikerült a zárt formájú, rímes Elhagytam egy sebhelyet című vers, kevésbé a nincs neved kezdetű. Telitalálat a csutkára rágott az isten, ezzel szemben unalmas, közhelyes a drága lelked két kezemmel óvom és még folytathatnám.

A végére hagytam az Ügyvezető költő a 21. században című verset, amelyet én a kötet kontextusában legszívesebben egyfajta leltár-versként olvasok. A szerző körbenéz a világban és leltároz: neonfényt és speedet, jegyzetet és szerződéstervezetet, szerelmes sms-t és tiniportált stb., majd „lassan összeáll a kép, / összeáll, aztán újra szétesik”, akárcsak bennünk az alkotó világa. Az ügyvezető is egy szerep, olyan, mint a züllött, alkoholista vagy az állandóan a kék eget kémlelő költőé. Valaki jól tudja játszani, valaki nem annyira. De ha igazi lírára vagyunk kíváncsiak, akkor a szerepek mögé kell látnunk. Ebben a kötetben sok helyen fedeztem fel a költőt, néhány esetben viszont csak a színészig jutottam el.

Pál Dániel Leventét jó színésznek és költőnek tartom, a kötetet pedig egy intim, tabukat feszegető lírai naplónak. Ezért nem zavart olvasás közben a párbeszédek, prózai írások és versek gyakran következetlen váltakozása. Inkább a lemeztelenített, máskor kosztümbe és ósdi ruhákba öltöztetett emberi lélek érdekelt. Összességében jó könyvnek mondanám, még ha nem is hatott rám minden szöveg egyforma intenzitással.

Pál Dániel Levente: Ügyvezető költő a 21. században, Budapest, PRAE.HU – Palimpszeszt, 2010.

Megjelent: kulter.hu

Kiegészítés: PDL versei a kulter.hu-n, a Spanyolnáthában. Blogja itt érhető el.

 

Körlevél

Egyik korábbi bejegyzésemben már beszámoltam a Kreatív alkotók, művészek klubja elnevezésű rendezvényről. Az elmúlt héten elkészítettem a meghívó-körlevelet, melynek szövegét itt is közzéteszem. Íme:

A MÉKK szervezésében szeptembertől beindítjuk a klasszikus irodalmi kávéházak hangulatát megidéző Kreatív alkotók, művészek klubját. Nem titkolt szándékunk ezzel a kezdeményezéssel a Kárpátalján élő alkotók sokszor nehezen hozzáférhető műveinek népszerűsítése, továbbá a kortárs kárpátaljai magyar irodalomban és más művészeti ágakban létrejövő valódi értékek bemutatása. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen rendezvény hozzájárulhat a kisebbségi léttapasztalatok mélyebb feltárásához, a közösség nemzeti öntudatának épüléséhez, hiszen élő kulturális rendezvények nélkül kevesebb az esély az itteni magyarság megmaradására is.

A KAMK előreláthatóan minden hónapban egyszer kerülne megrendezésre. Egy kis ízelítő a szeptemberi programból:

-         Dupka György, a MÉKK elnöke feleleveníti a kárpátaljai író-olvasó találkozók hagyományait;

-         Csordás László irodalmár beszélget:
          Vári Fábián László József Attila-díjas költővel az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent Jég és korbács című verseskötetéről;

          Zubánics László történésszel a „Perli-e még ezt a hont más?” és a „Verecke híres útján jöttem én…” című honismereti kézikönyveiről; 
 

-         Bemutatjuk az Együtt című irodalmi-művészeti folyóirat legújabb számát;

-         Ismertetjük az Intermix Kiadó nemrég megjelent kiadványait;

-         Kamarakiállítást rendezünk az idén 65. életévét betöltő Soltész Péter festőművész tiszteletére;

-         Marcsák Gergely előadja Vári Fábián László néhány versét;

-         Közreműködik Filep Anita verséneklő és Csákány Dóra népdalénekes;

A rendezvény időpontja: 2010. szeptember 21.

Kezdete: 15:00 (közép-európai idő szerint)

Helyszín: Ungvár, Váralja múzeum-kávézó

Olbracht u. 3.

tel. 3-61-64

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!