2011. május 4., szerda

netnapló - kétely

Bár megígértem magamnak, hogy a felvételiig nem írok a blogomra, mégis kénytelen vagyok megszegni ezt az ígéretem. Hiába ódzkodtam kezdetben a nyilvános napló műfajától, úgy látszik, grafomán lettem. Végtére is csupán a saját frusztrációimtól és fogalmazási zavaraimtól kellene megszabadulnom, és akár működhetne is a naplóírás. Az összetett mondatokat sem ártana mellőznöm. Szeretek bonyolultan fogalmazni, de több írásom újraolvasva kuszának tűnik. 

Na, mindegy, most csak egy rövid jegyzetre telik az erőmből. Újra elkezdtem kételkedni saját magamban. A kétely jó dolog, segíti az önreflexiót, ami nélkül nem igen lehet fejlődés. De ez a kétely most sokkal mélyebb, mint az eddigiek. Nem tudom, hogy van-e értelme a kritikaírásnak. Tényleg nehéz kérdés. Ezt nevezik válságnak?

2011. május 1., vasárnap

netnapló - intermezzo


Jegyzetekkel és különféle más papírokkal napok óta körülvéve ebben a pillanatban végre rászántam magam arra, hogy egy rövid, meglehetősen töredékes jegyzetet írjak életemnek erről az eseményekben torlódó epizódjáról. Már többen is érdeklődtek hogylétem felől az utóbbi időben. (Bizonyára nem hitték el előző bejegyzésem igazságtartalmát ti. „Még élek”. Eme feltételezésemet alátámasztja, hogy csupán csak két ember lájkolta eddig a posztot. De az is lehet, hogy egyszerűen nem örültek a hírnek. Nem lényeges.). Hát igen, rengeteg papírmunka van a felvételivel kapcsolatban. Tegnap már összeállítottam az eddig publikált cikkeim, tanulmányaim, recenzióim jegyzékét, ami nem is annyira szegényes egy huszonhárom éves irodalmártól. Majd megírtam a szakmai önéletrajzomat, de ennek nem sok értelmét látom, mert ez bizony még nagyon sovány. „Na, majd kb. 20 év múlva meglátod!” – mondogattam magamban. Egy „curriculum vitae” talán több kreativitást megengedne. De hát ez van: az irodalomtudomány a tárgyilagosságot követeli meg az egyszeri embertől...
 
***

Április 19-én, amikor 24:00-át ütött a digitális óra, véget ért a nagy nap. Többen felköszöntöttek születésnapomon, főleg a facebookon keresztül  (ha nem ez a közösségi portál, valószínűleg néhány közeli ismerősömön és egy-két fanatikuson kívül senki sem ír). De még többen nem köszöntöttek fel. Az előbbieknek is és az utóbbiaknak is köszönöm a kedvességüket. Azt, hogy gondoltak rám vagy éppen megkíméltek engem ettől (mindkettő a kedvesség és az  irántam tanúsított mérhetetlen emberszeretet jele).

***

Aztán voltam még locsolózni. Lassan kezd kiveszni ez a szokás Eszenyből. Szinte senki sem jár már. Kár. (Hát még az erőltetett sorvégi összecsengésért!)

***

Igazából nem unatkoztam az utóbbi időben. Olvastam, jegyzeteltem. Nem csak tanulmányokat, elemzéseket. Szépirodalmat is. Néhány név/mű: Takács Zsuzsa (A test imádása – India), Lászlóffy Aladár (Symphonia antiqua), Tandori Dezső (nem sorolom, de régebbi verseskötetek), Csoóri Sándor (Harangok zúgnak bennem és rengeteg esszé, mert ezeket nem nagyon ismertem eddig).

***

Érdekes cikket olvastam a minap a Kárpáti Igaz Szóban. Ezt egyszerűen nem hagyhatom említetlenül. Varga Márta arról ír, hogy Ukrajna sugárszennyezett földjeit (közel ötvenezer hektárról van szó) újra meg akarják művelni. Nincs elég baja szegény ukrán állampolgároknak, még a kajával is irtani akarják az istenadta jó népet, kiálthatnánk fel rögtön. Majd pedig, ha még nem rekedtünk be: na ez aztán az igazán eredeti nemzetpolitika! Bár azt is fel lehet vetni, hogy eddig sem volt valami egészséges itt az élet. Eztán pedig ha a piacokon görögdinnye nagyságú krumplit látunk, nem biztos, hogy örülnünk kell neki. Ellenben egészen jól használható a KISZ megújult honlapja. És az utóbbi időben szintén megkedveltem a Kárpátalja.ma elnevezésű hírportált. A hírportálok  (és a pocsék kávé) mellé ajánlanék hétvégére még egy netújságot is, melybe már tegnap módom volt belenézni. Így böngészhettem kicsit. De igazából csak ma válik a szélesebb olvasóközönség számára hozzáférhetővé Balla D. Károly egyszemélyes webmagazinja a http://bdk.hhrf.org/ címen. Azt mondom, bátran nézzünk bele!

***

Közben elkészültem az Együtt 2011/2. számába ígért írásaimmal. Ezúttal kicsit soványabb a kínálatom, de a felvételi-hajcihő után visszatérek. Feltéve, hogy túlélem...

2011. április 18., hétfő

netnapló - előtt

Egész hétvégén a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál eseményeit követtem a Prae.hu-n, az Irodalmi Jelenen, a Literán és a Bárkán. Jó volt látni a képeken a rengeteg könyvet, szívet dobbantó érzés volt olvasni a számtalan beszélgetésről, könyvbemutatóról készült jegyzetet, riportot, na és látni: az olvasók még ma sem haltak ki teljesen. Különösen tetszett a Kovács András Ferenccel készült interjú a Prae.hu-n, melyben többek között a Magvetőnél idén megjelent kötetéről (Bohócöröklét) kérdezték. A beszélgetés egyik legfontosabb gondolata:

"Én igazából, amellett, hogy vannak kedvenceim, akik többször vissza-vissza térnek egy-egy félsorral, félszóval, metaforával, utalással vagy hódalattal vagy bármivel a versekben, ott arról beszéltem, és valóban ez a fontos, hogy ezekben a nagy ellentétpárokban gondolkodunk, hogy ha Kosztolányi, akkor Babits nem, vagy ha Kosztolányi, akkor Ady nem, ilyesmiről volt szó, vagy ha Babits igen, akkor József Attila nem, ilyenek nyilvánvalóan nincsenek, ezek kezdettől fogva rossz irodalomtörténészi megközelítések, mint az, hogy miért Csokonai és miért nem Berzsenyi, vagy miért Arany és miért nem Petőfi. Úgy látszik, az elme így gondolkodik, vagy az irodalomtörténet mindig ilyen ellentétekre hegyezte ki a történeteket, élettörténetileg is." (Forrás: Prae.hu) 

KAF nagyon fején találta a szöget! Továbbá ajánlanám még Simon Márton Szvoren Edinával készült interjúját. Szvoren Edina képviselte idén Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján.

Ezen kívül persze szoktatom szívemet a holnapi naphoz. Huszonhárom év. Nagyon nehéz!

2011. április 17., vasárnap

netnapló - kiskacsák


Vasárnap van. Megint. A verőfény a maga idejétmúlt romantikájával kicsalogat a lépcsőre. Fogom a netbookom és kiülök a tetejére (EP erre azt mondaná: na, nem a netbookomnak!). Valahonnan megcsapja az orrom a megfáradt kutyaszar (?) erős, "nem is tudom, minek nevezzem, mi"-je. Nem tudom azt se, merre keressem az émelyítő szag forrását. Felforgatok mindent magam körül: cipőt, virágcserepet, horgolt terítőt. Semmi. Végső elkeseredésemben beleszagolok az ablak alatt épp most nyíló tulipán kelyhébe. De nem. Nem onnan jön.

Már kezdem sejteni! Biztosan a gyenge szellő hozta erre a szagot. Átmegyek a másik udvarra. Megvan! Heuréka! A kiskacsák azok. Élőben nem egészen olyanok, mint a mesékben. Kicsit büdösebbek. Vagyis még nincsenek szagos mesék, úgyhogy voltaképp nem tudom, mennyire van alapja ennek az összehasonlításnak…

Szóval így vegyült a fennkölt vasárnap délutáni gondolataim közé a szarszag. De erről inkább nem írok hosszabb blogbejegyzést, ugyanis nem eléggé irodalmi, nem eléggé emelkedett, és a végén még azt hinnék az olvasók, hogy elvesztettem a maradék jó ízlésemet is. Pedig félve megjegyzem azért: sokan szeretnek hivatkozni a kegyetlen valóságra és arra, hogy az irodalomnak ezt kell tükröznie.
 
Kiskacsák (illusztráció)
 

2011. április 16., szombat

Anna Ahmatova: Sötét szoba

Szavakat mondok, és meséket szövök,
Melyek félve jönnek csak világra.
Méh dönög a fehér krizantém fölött,
Benn már ontja illatát a párna.

Egy szoba, melyre keskeny ablak tárul,
Szerelmet őriz: régen-volt tanú...
Az ágy fölött egy mondat franciául
Írva: „Seigneur, ayez pitié de nous”.

Lelkem, egykori bús mesék világát
Ne idézd meg újra, ne keresd!
Nézd, már a sevres-i porcelán sugárát
Is rejti egy köpeny: a komor est.

Nézd, már az utolsó színfolt is fakó
A tündöklő dália-csokorban.
S most, mintha álmodnám: hegedüszó,
S hirtelen, ritka csembaló-dallam.

1912 

(Fordította: Csordás László)

Megjelent: Együtt 2011/1.

2011. április 13., szerda

netnapló - diák


Diák, írj netnaplót! Ez a felszólítás persze nekem szól. Mert gyakorolni azt kell. Úgyhogy nézzük, mit is csináltam ma.

Felkeltem. Felöltöztem. Megnéztem az e-mailjeimet. Elővettem egy ÉS-számot. Elolvastam. Felnéztem a facebookra, az ígéretes linkekre rákattintottam. És szörnyülködtem néhány kiscsaj „egymegapixeles minőségű pózolós” képén. Ez a napi rutin. 
 
Csak sikerült végre beszerezni a Prae legutóbbi (ún. e-számát), így ezt is lapozgattam ma. Különben még mindig botrányosan nehéz nálunk beszerezni egy nyomtatott folyóiratot. M-nek mondtam, de ő elfelejtette. Az ungvári könyvesboltban megrendeltem. El is hozták némi késéssel. Megjött a legújabb Magyar Napló is. Meg kellene szerezni az új Az év verseit. Nagy Gábor szerkesztette, kíváncsi vagyok, mennyiben különbözik az új kötet a Szentmártoni-féle sorozattól.

Aztán délután megpróbáltam írni egy novellát. Vázlat lett belőle meg néhány ígéretes mondat. De nem volt kedvem kidolgozni. Lehet, hogy később jobb hangulatban könnyebben befejezem ezt a munkát. 
 
Csináltam magamnak kaját: grecska tejeskávéval. Ilyet még nem ettem. Hát kipróbáltam.

Majd egy Nádas-kisregénynél kötöttem ki. Fiatalkori alkotás. Ilyenkor mindig észreveszem magamon az irigység jeleit, mert bennem nincs akkora alkotói kedv, hogy kilencven oldalas kisregényeket írjak, pedig jó lenne kipróbálni egyszer, milyen érzés. Bár nem hiszem, hogy olyan feszesen tudnám tartani a cselekményt, mint Nádas. Szeretek elveszni a részletekben. A nyelvben. Élvezem az összetett mondatok lejtését. Ilyenek. Ezeket meg kell tanulnom kezelni.

Holnap versmondó verseny Beregszászon. Én is benne leszek a zsűriben. Most még megnézem az irodalmi portálokat, milyen újdonság került fel rájuk. Aztán lehunyom két szemem. Csúcsú. Zzzz.

2011. április 12., kedd

netnapló - a költészet napja

Szerettem volna egy jó netnaplót írni a költészet napja tiszteletére. De sehogy sem akart összejönni. Fáradtság, más elfoglaltság, de okolhatnám a vonat kerekeinek idegesítő zakatolását is akár.

Azt vettem észre magamon, hogy nem tudom összefoglalni mélyebbnél mélyebb gondolataimat. Csapongok összevissza. Erőltetni meg semmit se érdemes. Ennek ellenére mégis írnék egy rövid jegyzetet.

A költészetet már három napja elkezdtem ünnepelni (na jó, valójában egész évben ünneplem, de most különösen), ugyanis Balla D. Károly fészbúkon elküldött körlevelének hatására megszületett első haikum (amit a Balládiumban virtuálisan felolvastam). Íme:

Íródik a blog.
Egy monitor hosszasan
nézi a költőt.

Cím nélkül kellett beküldeni,  most már azért mégiscsak adok neki egyet: Blogirodalom. Jó, nem ez lesz életem főműve, nem kismesteri darab, de talán alkalmi versnek megteszi. Blogom oldalára-tetejére (vagy mittudomén) is kirakom később... Aztán, ha már így belejöttem a haiku-írásba, megpróbáltam egy szenrjút alkotni (ez egy tréfás japán alkalmi vers a haiku formájában írva), amit blogomon ezennel megosztanék a Kedves Olvasóval:
Magányos poéta

Hol jár a költő?
Ott jő! Két guminő van
a hóna alatt…

Ezt sem fogom sehová beküldeni, de azért egy próbát megért. A megírása közben jutott eszembe egyébként, hogy kritikáimban mindenkinek nagy bölcsen ajánlom a kísérletezést, erre én magam kísérletezem a legkevesebbet mostanában. Teljesen leszoktam például a zárt formákról, a rímről, az emelkedettségről. Pedig ezekkel jól el lehet szórakozni.

[Épp most zavartak meg. Fát kell vinni a kazánházba. Vegyes fűtés. Lassan itt a nyár és még mindig fűteni kell.

Közben visszaértem, de elfelejtettem, mit akartam írni az előbb. Ja, igen:]

A költészet napja. Mindenfelé felolvasások (még maratoni is!). Bemutatták a versmobot. Kirakom ide, érdemes megnézni.


versmob 0411 from versmob on Vimeo.

Szóval ünnepeltem. Nem csak a Balládiumban olvastam fel virtuálisan. Somban is. Utóbbi helyütt élőben. Néhány kép az eseményről:









Dióhéjban kb. ennyi.

2011. április 5., kedd

VI. KAMK (képek)

Ezúttal nem írok bevezető szöveget, beszéljenek helyettem inkább a képek:











netnapló - a falu


Éppen az jutott eszembe, amikor -val/-vel sms-eztem (a név jelen esetben nem lényeges), hogy Kárpátalja nagyon kicsi. Borzasztóan. Itt semmit sem lehet titokban tartani. Itthon mindenki ismer mindenkit, így mindenki mindent tud. Kis túlzással még azt is, hányszor megy az ember vécére. Vagy mikor takarítja ki a szobáját (elég szomorú, hogy néhány olvasómnak csak ennyi marad meg az emlékezetében a netnaplómból, pedig). Emlékszem, amikor először voltam Szalókán falunapon, majd enyhén spiccesen mentem haza, az otthoniak már tudták, hogy 5 felest és 2 sört ittam meg. Hiába tagadtam kézzel-lábbal mindent. Ebbe bele kell törődni. (Fentebb fiktív adatokat adtam meg, nem ennyit ittam valójában,  pontosabban ennyit nem szoktam inni).

Azok a pletykák amúgy a kedvenceim, amelyek vagy félrehalláson, vagy tudatos elferdítésen alapulnak. Ezeken rengeteget tudok nevetni. Mást úgyse tehet az ember. Mondjuk ezt úgy próbáltam anno kivédeni, hogy valós és fiktív dolgokat elegyítettem olyan fele-fele arányban. De ez sem segített. 
 
A másik kedvencem, amikor ilyen típusú kérdést intéznek szerény személyem felé: Há' de ki az a Cs. L. (hogy mindenhol szerepel; hogy anyaországi szerzőkről ír kritikákat minden további nélkül; hogy antológiát fog szerkeszteni; hogy-hogy-hogy és még sorolhatnám)? (ennek van persze egy vulgárisabb változata is, amelyben a férfi, ritkábban a ló nemi szervére esik utalás). A másik véglet. És nem biztos, hogy ez költői kérdés. Rabok legyünk vagy szabadok? Nem ilyen. Mit mondjak? Ha az ember itthon minden rosszmájú megjegyzésen fennakadna, akkor nem is tudna csinálni semmit. Ennyi. Szeljávi (orosz akcentussal).