Bár megígértem magamnak, hogy a felvételiig nem írok a blogomra, mégis kénytelen vagyok megszegni ezt az ígéretem. Hiába ódzkodtam kezdetben a nyilvános napló műfajától, úgy látszik, grafomán lettem. Végtére is csupán a saját frusztrációimtól és fogalmazási zavaraimtól kellene megszabadulnom, és akár működhetne is a naplóírás. Az összetett mondatokat sem ártana mellőznöm. Szeretek bonyolultan fogalmazni, de több írásom újraolvasva kuszának tűnik.
Na, mindegy, most csak egy rövid jegyzetre telik az erőmből. Újra elkezdtem kételkedni saját magamban. A kétely jó dolog, segíti az önreflexiót, ami nélkül nem igen lehet fejlődés. De ez a kétely most sokkal mélyebb, mint az eddigiek. Nem tudom, hogy van-e értelme a kritikaírásnak. Tényleg nehéz kérdés. Ezt nevezik válságnak?
