Nyelvhelyesség indamail módra

Régi postafiókomon, amit  egyébként eléggé ritkán látogatok, ez az üzenet fogadott:

Ilyenkor ébred fel bennem a nyelvészösztön. Nem tudom megérteni, miért kell terpeszkedő kifejezésekkel és nyelvsértő magyartalanságokkal találkoznom egy egyébként magyar szolgáltatónál?

"Pillanatnyilag karbantartást hajtunk végre, emiatt a levelezőrendszer nem elérhető. Kérünk látogass vissza később!"

Akinek a fentebbi idézet nem rontja a nyelvérzékét, azt csak sajnálni lehet. Arról már nem is beszélve, hogy a második mondat egyértelműen alárendelő összetett mondat, a "Kérünk" után nem ártott volna egy vesszőt tenni. De én az egészet átfogalmaznám, kb. így:

"Éppen karbantartást végzünk, levelezőrendszerünk így pillanatnyilag nem elérhető. Kérjük, látogass vissza később!"

Ugye, hogy kicsit szebben hangzik így? Az odatévedőnek sem kell mindjárt elmenekülnie a szolgáltatótól...

netnapló (január 11-16.)

Megint leszoktam a naplóírásról. Úgy látszik, amint visszatér az alkotókedvem, nem érdekel a napló. Közben mégis úgy döntöttem, beszámolok néhány dologról. Fogom a szuhárikit, leöblítem sörrel, és várom, hogy előtörjenek az emlékek. (Sajnos nincs itthon Madeleine-süti, amúgy meg a szuhárikiben ott a couleur locale. Ez sem mellékes!)

Lekéstem a vonatot. Voltam Beregszászott kiállításon. Kaptam az Együtt 2010/4. számából. (Honoráriumot még nem.) Borkóstoló. Sörözés. (A vodkázást nem tudom felvállalni.) Hazafelé találkoztam D-vel. Legalább két éve nem láttam. Felkavart. Aztán megint sörözés. Másnap megírtam a bevezetőt. A vázlatot is. Mindenkivel egyeztettem. Írtam két új verset. Gondolkodom egy esszén.

Elolvastam a legutolsó ÉS-számot, ami itthon volt. Holnap megyek a januári Magyar Naplóért és az újabb ÉS-számokért Ungvárra.

Belekezdtem Kabdebó Lóránt Szabó Lőrinc-monográfiájába. Olvasom még Thomas Mann Varázshegyét, Babits összegyűjtött esszéit, tanulmányait. Újabban Berniczky-novellákat szedek szét és rakok össze. Különben nagy Berniczky-fan vagyok. Vannak dedikált köteteim. (Ezúton is köszönöm az igazán eredeti dedikálásokat.) És mivel ez még mindig nem volt elég, átnéztem a Látó, a Helikon, a Székelyföld, a Korunk, a Hitel interneten fellelhető legutóbbi számait. Mostanában olvasom a Pál József főszerkesztésével készült Világirodalom (Akadémiai Kiadó, 2005) című kézikönyvet is. Kb. ezer oldal, szóval eltart egy darabig.

Több esemény most nem jut eszembe. Elropogtattam a szuhárikit...

Együtt-kollekció (retro edition)

IV. KAMK

Kiteszem ide is, mert már többen érdeklődtek, hogy mi? hol? merre? meddig?

2011. január 26., 16:00 óra. A IV. Kreatív alkotók, művészek klubja (KAMK) évnyitó összejövetele az ungvári Váralja múzeum-kávéházban. Vendégeink: Bakos Kiss Károly költő, kritikus, Lőrincz P. Gabriella költő és dr. Tóth Mihály jogtudós. Az Együtt legújabb számának bemutatója. Az irodalmi délután moderátorai:  Csordás László, Dupka György, Zubánics László. Forrás: KMMI Hírlevél, № III. évfolyam, 1. szám. 2011-01-04.

Kárpátaljai táj fényképezőgéppel

Mindig pontosan kicentizem a vonatokat. Hát most a mozdonyvezető áthúzta számításaimat. Kb. öt perccel előbb érkezett meg az állomásra. Én meg lemaradtam. Sebaj. Legalább új szenvedélyre leltem. Tájfotózás:

A gyönyörű kárpátaljai táj I.

A gyönyörű kárpátaljai táj II.

A gyönyörű kárpátaljai táj III.

Offline napló (január 06-10)

2010. január 06.

Megint kikapcsolták a netem. Offline naplót írok. Ha így folytatom, lassan klasszikus naplóm is lesz. Na azért az mégsem. Összeállítottam a napi teendőimet. Nem tudok dolgozni bele a nagyvilágba. Biztos, hogy el fogok térni tőle. De legalább van mitől eltérni. 

Elkezdtem szerkeszteni egy füzetet, ami a IV. KAMK-ra jelenik meg. Nagyjából összeállítottam a listát. Internet nélkül áll a munka. Előszót is írok. Később. 

Elolvastam a Magyar Napló 2010. decemberi számát. Nem volt kár megvenni. Különösen tetszett a László Noémivel készült interjú. Szeretem a verseit. Olyan igazi tip-top versek. Elfogadnék tőle egy dedikált kötetet. Mondjuk a Papírhajót. Filmet is néztem: Utódomra ütök. Lapos. A Vejedre ütök jobb volt.

2010. január 07.

Sokat olvastam. Belekezdtem Andorka Rudolf szociológia-tankönyvébe. Gördülékeny. Tetszik. Tovább olvastam Pécsi Györgyi Kányádi-monográfiáját. És persze Kányádi-verseket töménytelen mennyiségben. Megtisztítottam az e-könyv olvasót. A sok használattól maszatos lett kissé. Megkerestem az irodalomelmélet-jegyzetemet. Ismétlés meg a tudás anyja. Stb. Megnéztem a Fűrész 3D-t. Undorító volt. Mint mindig. Gyengébbnek gondoltam. Egész nézhető amúgy. Bár volt néhány egyértelműen hatásvadás jelenet. Beszólás. Game over. Ilyenek.

2010. január 08.

Elolvastam Babits Mihály Az írástudók árulása című írását. Még mindig eleven. Bár a költő azt mondja, nem akar "mai" lenni, mégis mai (persze ez nem jelenti, hogy "nem-mai" akarna lenni, mint ahogy ő maga is utal erre az írásban). Mi az igazság? Lehet-e abszolút igazságról beszélni? Miért azt kérdezzük a művektől, mennyire maiak? Egyáltalán mi az a maiság? Divat? Miért gondoljuk a saját korunkról, hogy az fejlettebb az előzőknél? Miért gondoljuk olykor, hogy nem az? Miért kellene kísérletezni az emberben lakozó állati ösztönök felszabadításával? Miért nincs egy abszolút erkölcsiség? Miért születik ma annyi rossz és középszerű mű (és egyre kevesebb nagy mű)? Miért nem lehet "kordában tartani" az írást? Miért sütik rá a különféle negatív bélyeget azokra a kritikusokra, akik esetleg szóvá merik tenni, ha egy "írónak látszó ember" valamelyik divatos izmus minden elméletét pontosan teljesíti, még nem lesz művész? Kb. ennyi kérdés jutott eszembe hirtelenjében.

Befejeztem Pécsi Györgyi Kányádi-monográfiáját. Mindig elcsodálkozom, mennyire átgondolt a szerző (P.Gy.). Pontos, mély, okos és mégis könnyed nyelven ír.

2010. január 09.

Nagy érdeklődéssel olvasom Babits A magyar jellemről című írását. Kár, hogy nem olvassák ma Babitsot. Kosztolányi inkább előtérben van. Többet hivatkoznak rá, többen írják át/fölül/szét a Kosztolányi életművet a posztmodernben, ill. a posztmodern után. Bar Kovács András Ferenc egészen sok Babits-verset írt át saját életművébe. És a (nem csak szerintem a posztmodern líra egyik csúcsának tekinthető) Babitsolás is egy ilyen átirat. Újraírás.

A magyar jellemről beszélni mindig mítoszépítés vagy épp mítoszrombolás. Babits a mítoszok mögé néz. Bebizonyítja, hogy amit a legősibb, tiszta magyar forrásnak tartunk, tulajdonképpen nemzetközi (pl. az, hogy harcos, bátor, vendégszerető népnek tartjuk a magyart; más népek szintén ezeket vallják magukról). Babits szerint a magyar elsősorban szemlélődő nép, az "Ej, ráérünk arra még!" patópáli attitűdje jellemzi. Ez furcsa, mert én izgága, soha-meg-nem nyugvó jellemnek tartom magam. És persze magyarnak is. Igaz, hogy vannak szláv felmenőim (ahogy Babitsnak vagy épp Petőfinek is voltak).

Valamelyik ÉS-számban olvastam, hogy nemrég németre fordították Nádas Péter Biblia c. kisregényét. Én pedig elszégyelltem magam, mert még nem is hallottam róla. Megkerestem  még anno a DIA-n. Most meg volt időm elolvasni. Teljesen profi alkotás. Nagyon kimért szöveg. Az E/1. sz. narrátor gyermeki őszintesége és brutalitása (ahogy a saját kutyáját egy kapával szinte egyonveri és nem érez semmi megbánást), Szidike félszegsége, a szegény-gazdag ellentét finom rajza bevési magát az emlékezetbe. Egy élmény volt olvasni. Nem csoda, hogy a németek is megszerették.

2010. január 10.

Végre megint van netem! Kicsit elmaradtam a munkával. De majd behozom.

Ímélezés (Áfra Jánossal)

Áfra János barátom említette nem is olyan régen, hogy elkészült darabját a debreceni Z. A. P. Színpad nemsokára műsorra tűzi (az máig rejtély előttem, hogy van ennek az embernek ennyi energiája és ihlete). Elküldte a szöveget egy rövid véleményezésre. A következő ímélt írtam válaszként:

Szia Jani!

Most már teljesen tiszta fejjel el tudtam olvasni a darabot. Nos, amikor magamban olvastam, kissé erőltetettnek tűnt sok helyen a szöveg, aztán kipróbáltam hangosan is. Úgy viszont működött az egész. Több szereplővel pedig biztosra veszem, hogy még jobban fog működni.

Az indítás nagyon erős, és nem esel a hatásvadászok csapdájába (az abortusz-téma amúgy kiváló választás). Bár nem mindenhol tudtam elképzelni a jelenetet, de a végén megint nagyon erős, szuggesztív a szöveg (leginkább az utolsó jelenetben van a csúcson a darab). Színpadon ez bizonyára egészen másképp jön át a nézőnek, és amit nem biztos, hogy érdekes elolvasni, lehet, hogy sokkal érdekesebb egy szereplő szájából hallani.

A cím szerintem jó. Bár eljátszottam a gondolattal, ha kivennél belőle egy l-betűt (ÚtraValó), akkor mondjuk rájátszhatnál irodalmi szövegekre (pl. Az Út és Erény könyvére).

Egyelőre ennyit tudok írni, de az első előadást mindenképp jó lenne, ha rögzítenéd és feltennéd mondjuk youtube-ra, mert kíváncsi vagyok, hogyan kezd  el ez a darab élni.

Üdv, Laci

Amint rövid reflexiómból kiderül, a darab nem sikerült rosszul. Szövege még sajnos nem publikus, de a véleményem reklámnak mindenképp megteszi. Az ímélt tulajdonképpen azért adom most közre, mert a szakmai kritikán kívül néha írok baráti véleményezéseket is, és azt hiszem, ezek többsége szintén érdekes lehet az érdeklődő olvasók számára. Kicsit olyan, mint egy irodalmi levél. A digitális korban.

Mellesleg, aki még nem tudná, ki az az Áfra János, ajánlom átolvasásra JAK-os életrajzát (egy hasonló életrajzot én is szívesen mondanék sajátomnak!). Illetve beillesztem alább a Nekem is ezer arcom van című önálló tárlatáról készült összeállítást:

Annyit még elárulok, ha minden a tervek szerint alakul, az új Együtt-számban őt mutatjuk be róla írott esszém és néhány verse kíséretében.

Évjárat (1.) – Mi van a flaskámban?

A naplóírás nem igazán az én műfajom. Túl merev vagyok hozzá. Talán görcsösen precíz. Meg kell szoknom, hogy itt nincs megkötés, semmiféle keret, valamint azt, hogy a virtuális naplót használhatom idegi megbetegedések elviselésére, krónikus közönyre és egyéb, nyíltan mizantróp hajlamaim gyógyítására. Most azért mégiscsak elkerülöm a „fölkeltem, húgyoztam…” sémát, és megpróbálom jó modort mímelve visszapörgetni a szokásosnál töredékesebb évem néhány apró-cseprő pillanatát.

Idén diplomáztam. Feltettem az i-re a pontot: védésem után megköszöntem tanáraimnak az öt éven átívelő vitákat, erős kritikákat. Valamennyien örültek, mikor kijelentettem a vizsgabizottság előtt: „valószínűleg nem egyszer én voltam kissé elfogult magammal”. Legalább nem volt hiábavaló az egyetem. Mint a legtöbb frissdiplomás értelmiségi (akinek nincsenek kapcsolatai a legfelsőbb körökben és meg szeretné tartani függetlenségét) éhbérért koptatom a klaviatúrát. Elszúrtam a felvételit, de nem bántam meg nagyon. Tapasztalatokat szereztem. Vagy valami ilyesmi.

Idén többször kellett bebizonyítanom: kárpátaljai vagyok, nem hülye. Persze ez változó aránnyal sikerült. Hiszen olykor valóban elhitték. Néha a kárpátaljai és a hülye szót fordított sorrendben és egymás mellett vágták hozzám. 2010-ben néztek (a teljesség igénye nélkül): ukránnak, buzinak, macsónak, hülyének, jófejnek, tehetségesnek, tudálékosnak, vonzónak, őrültnek, lustának, sikeresnek, közvetlennek, munkamániásnak, költőnek, kritikusnak, zsidónak, románnak, dilettánsnak. Abban általában megegyeztek a vélemények, hogy nem vagyok könnyű eset.

Tavaly ilyenkor jelent meg nyomtatásban első két versem. Azóta folyamatosan publikálok ezt-azt. Örülök annak, hogy akadnak olvasóim. Annak még jobban, hogy visszajelzéseket kapok. Jót-rosszat vegyesen.

Előadást tartottam a 38. Tokaji Írótáborban. Olvasószerkesztője lettem az Együttnek. Majdnem kritika-tanulmány rovatszerkesztője a Partiumnak. Továbbra sem szeretem az ünnepeket, a nagy felhajtást. De szeretek játszani a pátosszal, a modorral, a szerepekkel. A szerelemmel.

Volt egy vitám Balla D. Károllyal, amely sajnálatos módon sárdobálásba torkollt. Kapott mindenki hideget-meleget, aki Kárpátalján él és alkot. Mondtam, hogy nem hiszek a népi-urbánus szembenállásban, legalábbis ezek a kategóriák felületesek. Aztán végül sikerült elásni a csatabárdot. A vitát pedig teljes egészében töröltem blogomról a rengeteg személyeskedés miatt. Majd BDK írt eddigi munkásságomról egy bíráló jellegű blogbejegyzést, én pedig elkezdtem foglalkozni az ő internetes tevékenységével.

És persze felsorolhatatlanul sok dolog történt az elmúlt év alatt. Ismerkedés, összeveszés, barátság, ellenségeskedés, sörözés és a többi szokásos.

Min is szeretnék változtatni a következő évben? Egyelőre nem gondolkodtam semmiféle világmegváltó, esetleg vátesz-szerepen (csak most kezdődött az év, ráérek még). Mivel a határokat biztosan nem fogják eltörölni, sem átszabni, nincs értelme beszélnem álmokról, vágyakról. Próbálok realista maradni. Azonban szeretném, ha legalább egyvalami megváltozna a közeljövőben: a vámon ne kérdezzék meg mindig az illetékesek, hogy mi van a flaskámban. Mi lenne? Ukrán vodka!

Csordás László

Megjelent: Apokrif Online (2011.01.01.)

Kiegészítésként olvasandó BDK hozzászólása

Kommentem Braun Barna írásához

Ma jelent meg Braun Barna netnaplója az Apokrif Online-on (Code is poetry), ehhez fűztem  egy rövid kommentet:

Gondolatébresztő írás, és ha már tegnap BDK megjegyzést írt az én naplómhoz, akkor azt hiszem én is fűzök néhány gondolatot ehhez a naplóhoz.

Én magam teljes gőzerővel készülök a digitális átállásra. Évekkel ezelőtt smartphone-on olvastam Balzac Goriot apóját, Zola Patkányfogóját (meg még egy-két művet). Aztán beszereztem magamnak egy netbook-ot és azon már kényelmesebben tudtam szörfözni,olvasni, blogolni stb. A legkényelmesebb azonban az e-könyv olvasó. Egy ilyen kütyü egészen sokáig bírja egyetlen feltöltéssel (bár korántsem 4000 lapozást, mint ahogy a dobozon írják),az e-ink technológia valóban szembarát (egész napos olvasás után sem fáj tőle a szemem), és persze sokkal olcsóbb, mint több ezer nyomtatott könyvet megvenni.A különféle warez oldalakról beszerezhető hangoskönyvekről és egyéb szkennelt dolgokról nem is beszélve.Szerintem aki hozzászokik ehhez (nem nehéz, a bőrtokkal együtt egészen könyvszerű), nem fogja visszasírni a papíralapú könyveket. 

De ez is csupán egy eszköz, ettől még rengeteg lesz az igénytelen olvasó, a kritikán aluli e-könyvek száma stb.Nem hinném, hogy lényeges változás köszöntene be az olvasói ízlést illetően. A ma még tényleg utópisztikusnak tűnő teljes digitális átállás után sem.

Közben Tarcsay Zoltán is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

netnapló - január 03

Tegnap este, úgy tizenegy körül kezembe akadt A magyar irodalom gyöngyszemei sorozatban megjelent Szabó Lőrinc válogatott versei. Kis, 1977-es kiadvány (második kiadás), Somlyó György válogatása. Aztán, amint elkezdtem forgatni, olvasni a könyvet rögtön eszembe jutott: hány szép és nagy versre nem emlékszem.

A középiskolában, amikor még kötelezően be kellett magolni néhány mondatot egy-egy versről, az egzisztencializmusról, nem igazán fogott meg Szabó Lőrinc lírája (talán egyedül a Lóci-ciklus). Aztán az egyetemen, azt hiszem harmadik évfolyamon, végigolvastam az összegyűjtött verseit. Azóta Szabó Lőrinc előkelő helyet foglal el az irodalmi toplistámon. A napokban végig is olvasom ezt a kis kötetet. Jót tesz az agynak a felfrissítés. Meg Szabó Lőrinc lírája olyan egyenletesen magas esztétikai élményt nyújt az olvasónak, hogy vétek nem újraolvasni egy idő után a köteteit.

Néhány kompromittáló kép az idei szilveszterről