2011. január 4., kedd

Évjárat (1.) – Mi van a flaskámban?

A naplóírás nem igazán az én műfajom. Túl merev vagyok hozzá. Talán görcsösen precíz. Meg kell szoknom, hogy itt nincs megkötés, semmiféle keret, valamint azt, hogy a virtuális naplót használhatom idegi megbetegedések elviselésére, krónikus közönyre és egyéb, nyíltan mizantróp hajlamaim gyógyítására. Most azért mégiscsak elkerülöm a „fölkeltem, húgyoztam…” sémát, és megpróbálom jó modort mímelve visszapörgetni a szokásosnál töredékesebb évem néhány apró-cseprő pillanatát.

Idén diplomáztam. Feltettem az i-re a pontot: védésem után megköszöntem tanáraimnak az öt éven átívelő vitákat, erős kritikákat. Valamennyien örültek, mikor kijelentettem a vizsgabizottság előtt: „valószínűleg nem egyszer én voltam kissé elfogult magammal”. Legalább nem volt hiábavaló az egyetem. Mint a legtöbb frissdiplomás értelmiségi (akinek nincsenek kapcsolatai a legfelsőbb körökben és meg szeretné tartani függetlenségét) éhbérért koptatom a klaviatúrát. Elszúrtam a felvételit, de nem bántam meg nagyon. Tapasztalatokat szereztem. Vagy valami ilyesmi.

Idén többször kellett bebizonyítanom: kárpátaljai vagyok, nem hülye. Persze ez változó aránnyal sikerült. Hiszen olykor valóban elhitték. Néha a kárpátaljai és a hülye szót fordított sorrendben és egymás mellett vágták hozzám. 2010-ben néztek (a teljesség igénye nélkül): ukránnak, buzinak, macsónak, hülyének, jófejnek, tehetségesnek, tudálékosnak, vonzónak, őrültnek, lustának, sikeresnek, közvetlennek, munkamániásnak, költőnek, kritikusnak, zsidónak, románnak, dilettánsnak. Abban általában megegyeztek a vélemények, hogy nem vagyok könnyű eset.

Tavaly ilyenkor jelent meg nyomtatásban első két versem. Azóta folyamatosan publikálok ezt-azt. Örülök annak, hogy akadnak olvasóim. Annak még jobban, hogy visszajelzéseket kapok. Jót-rosszat vegyesen.

Előadást tartottam a 38. Tokaji Írótáborban. Olvasószerkesztője lettem az Együttnek. Majdnem kritika-tanulmány rovatszerkesztője a Partiumnak. Továbbra sem szeretem az ünnepeket, a nagy felhajtást. De szeretek játszani a pátosszal, a modorral, a szerepekkel. A szerelemmel.

Volt egy vitám Balla D. Károllyal, amely sajnálatos módon sárdobálásba torkollt. Kapott mindenki hideget-meleget, aki Kárpátalján él és alkot. Mondtam, hogy nem hiszek a népi-urbánus szembenállásban, legalábbis ezek a kategóriák felületesek. Aztán végül sikerült elásni a csatabárdot. A vitát pedig teljes egészében töröltem blogomról a rengeteg személyeskedés miatt. Majd BDK írt eddigi munkásságomról egy bíráló jellegű blogbejegyzést, én pedig elkezdtem foglalkozni az ő internetes tevékenységével.

És persze felsorolhatatlanul sok dolog történt az elmúlt év alatt. Ismerkedés, összeveszés, barátság, ellenségeskedés, sörözés és a többi szokásos.

Min is szeretnék változtatni a következő évben? Egyelőre nem gondolkodtam semmiféle világmegváltó, esetleg vátesz-szerepen (csak most kezdődött az év, ráérek még). Mivel a határokat biztosan nem fogják eltörölni, sem átszabni, nincs értelme beszélnem álmokról, vágyakról. Próbálok realista maradni. Azonban szeretném, ha legalább egyvalami megváltozna a közeljövőben: a vámon ne kérdezzék meg mindig az illetékesek, hogy mi van a flaskámban. Mi lenne? Ukrán vodka!

Csordás László

Kiegészítésként olvasandó BDK hozzászólása

2011. január 3., hétfő

Kommentem Braun Barna írásához

Ma jelent meg Braun Barna netnaplója az Apokrif Online-on (Code is poetry), ehhez fűztem  egy rövid kommentet:


Gondolatébresztő írás, és ha már tegnap BDK megjegyzést írt az én naplómhoz, akkor azt hiszem én is fűzök néhány gondolatot ehhez a naplóhoz.

Én magam teljes gőzerővel készülök a digitális átállásra. Évekkel ezelőtt smartphone-on olvastam Balzac Goriot apóját, Zola Patkányfogóját (meg még egy-két művet). Aztán beszereztem magamnak egy netbook-ot és azon már kényelmesebben tudtam szörfözni,olvasni, blogolni stb. A legkényelmesebb azonban az e-könyv olvasó. Egy ilyen kütyü egészen sokáig bírja egyetlen feltöltéssel (bár korántsem 4000 lapozást, mint ahogy a dobozon írják),az e-ink technológia valóban szembarát (egész napos olvasás után sem fáj tőle a szemem), és persze sokkal olcsóbb, mint több ezer nyomtatott könyvet megvenni.A különféle warez oldalakról beszerezhető hangoskönyvekről és egyéb szkennelt dolgokról nem is beszélve.Szerintem aki hozzászokik ehhez (nem nehéz, a bőrtokkal együtt egészen könyvszerű), nem fogja visszasírni a papíralapú könyveket. 

De ez is csupán egy eszköz, ettől még rengeteg lesz az igénytelen olvasó, a kritikán aluli e-könyvek száma stb.Nem hinném, hogy lényeges változás köszöntene be az olvasói ízlést illetően. A ma még tényleg utópisztikusnak tűnő teljes digitális átállás után sem.

Közben Tarcsay Zoltán is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

netnapló - január 03

Tegnap este, úgy tizenegy körül kezembe akadt A magyar irodalom gyöngyszemei sorozatban megjelent Szabó Lőrinc válogatott versei. Kis, 1977-es kiadvány (második kiadás), Somlyó György válogatása. Aztán, amint elkezdtem forgatni, olvasni a könyvet rögtön eszembe jutott: hány szép és nagy versre nem emlékszem.

A középiskolában, amikor még kötelezően be kellett magolni néhány mondatot egy-egy versről, az egzisztencializmusról, nem igazán fogott meg Szabó Lőrinc lírája (talán egyedül a Lóci-ciklus). Aztán az egyetemen, azt hiszem harmadik évfolyamon, végigolvastam az összegyűjtött verseit. Azóta Szabó Lőrinc előkelő helyet foglal el az irodalmi toplistámon. A napokban végig is olvasom ezt a kis kötetet. Jót tesz az agynak a felfrissítés. Meg Szabó Lőrinc lírája olyan egyenletesen magas esztétikai élményt nyújt az olvasónak, hogy vétek nem újraolvasni egy idő után a köteteit.

2011. január 1., szombat

Évértékelő netnaplóm az Apokrif Online-on


Az Évjárat elnevezésű netnaplósorozat első része (Mi van a flaskámban?).
Külön megtiszteltetés, hogy az Apokrif az én írásommal indult neki az új évnek.

netnapló - január 01

Néhányan biztosan értetlenkedtek a tegnapi kamikáze-típusú bejegyzést illetően. Most már ideje lelepleznem magam. Az egészet csak újévi huncutságnak szántam. És bizonyítani szerettem volna azoknak, akik attól félnek, hogy a sikerek miatt elszállok magamtól. Elszálltam. De lassan ideje visszatérnem a földre. Nem olyan jó ott a magasban. Hatalmasat lehet esni. Továbbra sem értem, miért kellene tökéletesebbnek lennem bárki másnál. Bennem ugyanúgy megvan az összes szemét, amit egy ilyen érthetetlen világ ki tud termelni. Hiú vagyok, ez kétségtelen. De amíg van önkritikám, addig szerintem nem vagyok önveszélyes. Máskülönben úgy gondolom, hiúság nélkül nem lehet írni. A kioktató hangnem és a félsznob túlesztétizálás, irodalmiaskodás nem az én kenyerem. Gondolkodom és írok. Továbbra is érdekel a naplóírás.

2010. december 31., péntek

netnapló


Sokat töprengtem az utóbbi időben azon, hogyan oldjam fel végre szokásos (és mostanra eléggé unalmas) alkotói válságomat. Aztán úgy döntöttem (III. Richárd-féle mély elhatározással), elkezdek netnaplót írni. A blog naplóval együtt az igazi. Persze ez csak részben eredeti ötlet (a Literáról loptam; az irodalom valahogy így működik). BDK az év végére – szokásához híven – egy új bloggal rukkolt ki (ezt kivételesen meg kell dicsérnem, mert nagyon tetszik a dizájn, remélem, a tartalom is hasonlóan igényes lesz). Én sem mehetek valamilyen új projekt nélkül neki a következő évnek. Azt hiszem, egy netnapló írása ígéretes vállalkozás.

Persze ilyenkor mindig az jut az ember eszébe, milyen stílusban és nem mellékesen kinek érdemes nyilvános naplót írni. A legelején még Esterházy Péter modorában szerettem volna megcsinálni egy posztmodern, töredékes, fikcióktól sem mentes inter-, kon- és különféle textusokkal terhelt interaktív naplót (a blogot kicsit nehezebb lángra lobbantani - ajaj, ez bizony egy posztromantikus freudi elszólás, elnézést... khm... khm...). Aztán rá kellett jönnöm, ma már nincs semmi kunst (!) abban, ha valaki úgy ír, mint EP (EP maga is folyamatosan ezt csinálja; EP előtt nehezebb volt kitalálni EP-t, de most már nem sík az ilyesmi). Szóval maradok a saját stílusomnál, de azért fogok kísérletezni, kicsapongani, maszkokat magamra ölteni, meg mindent, ami ma még divatos irodalmi dolog (esetleg magam is megpróbálok divatba hozni ezt-azt).

Az olvasókkal és az őszinteséggel viszont hadilábon állok. Mert egy hasonló irodalmi próbálkozás a közhiedelemmel ellentétben nem mindig a közérthetőséget állítja elsődleges célul maga elé (még kisebbségi léthelyzetben sem!), a másik dolog pedig az, hogy nyilván a sok „bennfentes” utalás miatt egy (számítógépes szleng-kifejezéssel élve) „mezei felhasználó” nem mindig fogja érteni a lényegét annak, amit ehelyt leírok, illetve rosszul dekódolja, azaz félreérti az egészet. Ez ellen csupán egyetlen ellenszer van: tessék elkezdeni olvasni a kortárs irodalmat földön, vízen, neten (a kárpátaljait is!). Őszintének mindig szinte (vagy szinte mindig?) bántóan őszinte vagyok, az más dolog, hogy igyekszem diplomatikus is lenni. Éppen ezért (vagyis azért, hogy kicsit izgalmasabb legyen a játék), a valóságot és a fikciót saját recept szerint fogom elegyíteni, néha talán logikai bukfencek sorát is megengedem magamnak. Még nem igazán tudom. Olyan ez, mint regényt írni. Bajos. Talán kérdéseket teszek majd fel. Másoknak is. BÚÉK!

2010. december 29., szerda

Működik a "Tetszik" gomb

Egy apró hír: sikerült a blog sablonjába beilleszteni a "Tetszik" gombot, így mostantól lehet lájkolni az arra érdemes bejegyzéseket. Illetve apróbb változás történt a megosztás gomboknál is.

Mamutagyar és ukrán államiság



Ha így folytatják, nemsokára kiderül, hogy az első ukrán nyelvemlék a dinoszauruszok korából származik, hiszen egy T-Rex fogára vésték azt fel... (csak szegény diákokat sajnálom, akik elhiszik ezeket a meséket, bár... minden kor és valamennyi nemzet gyárt hasonlókat).

Kárpátaljai Hírmondó


Megjelent a Kárpátaljai Hírmondó 2010. decemberi száma, melyben a velem készült interjú majdnem teljes szövege olvasható.