Potap és Nastya új klipje a youtube-on

Megint ínyenceknek való muzsikát dobott össze Potap és Nastya csapata. A zeneszöveg nagyon eredeti: énekelnek high-techről, myspace-ről, virtuális létről, faluról, ilyesmi. Olyan tizedik lejátszás után már hallgatható is. A klipet meg elsősorban Nastya sokat sejtető rucija dobja fel. Kedvelem a párost. Itt a klip, döntse el mindenki, mennyire nő majd a szívéhez:

Blatnojok és prosztitutkák között (minikritika)

Brenzovics Marianna: Kilátás 

Van egy kárpátaljai szerző. Van egy regény, amely felvállalja a kárpátaljaiságot. Torz tükröt tart elénk, de csak azért, hogy rádöbbenjünk: a határon túl is van művészet, van posztmodern és vannak társadalmi problémák, amiket meg kell írni.

Elképesztő, mennyi előítélet jelenik meg az anyaországi kritikában, amikor egy határontúli szerzőről van szó. A provinciális és a dilettáns megjelölések enyhének is nevezhetők. Még szerencse, hogy ezt nem minden szerző veszi komolyan. Brenzovics Marianna – nem törődve az ilyen prekoncepciókkal – írt egy regényt, ami kiállja a posztmodern irodalomelméleti iskolák bármelyikének „olvasáspróbáját”, ezen felül még ízig-vérig kárpátaljai is.

Ami az “első előtti fejezet” elolvasása után szembetűnő, hogy a nyelvezet erőteljesen lirizált, mintha emléktöredékekkel megterhelt prózaverset olvasnánk. A szöveg csak sejtet, a felvillanó képek a címre játszanak rá. Az álmából felébredő narrátort – aki lényegében megegyezik az írónővel – olyan motívumok indítják az elbeszélés útján, mint a nyíló szem, ásítás, nézés, látszás, kilátás.

Az első fejezet bepillantást enged a narrátor múltjába. Transzcendens, teremtő erővel idéződik meg az anya, aki központi szerepet játszik ebben és az ezt követő részben. „Anyám szerette a kezdetet és a véget, a hirtelen halált és a vért. Amikor meghalt, teljesen nyugodt volt. Kiszakadt a sóhaj, elkezdődött a bomlás. (…) Néha kiemelkedik a sötét üregből. Koponyája forog, mint egy fékezhetetlen korong. Iszonyú szívóhatással visszanyel: egyszerre látom a napokat, összecsúszik, ami eddig kiterült, és félek, hogy ismételtetni fognak, egy sokkal keményebb dimenzióban” (30-31.) – írja a szerző. Brenzovics Marianna nem egy történetet, hanem egymásba illeszthető, laza logikai kapcsolatban lévő emlékdarabkákat tár elénk lineáris, de folyamatosan megszakadó történetmondással. Így tárul fel a szovjet, ideológiailag szigorúan ellenőrzött oktatás naivitása, egy-egy gyerekként elkövetett csínytevés, a nejlontasakkal iskolába járó blatnoj (oroszul: ’menő’) fiúk közösségi normája, egy vodkamámorba és hányásba torkolló kollégiumi buli, a szüzesség elvesztése („az a férfi, mint egy gép, belém rakja, nagyon fáj, felsírok, abbahagyja, otthagy a hideg fényben”, 30.) és a mindent belengő anya-hiány.

A második fejezet a jelenben szerzett tapasztalatokból indul ki. A narrátor szinte teljesen elidegenedik az apa által teremtett otthoni környezettől. Mintha folyamatosan keresne valamit, amiről még ő maga sem tudja, valójában micsoda. Előtérbe kerül a szexualitás, ami a vágyak kielégíthetetlensége révén perverzitásba vált át. Így bukkan fel a regényben a gyermekprostitúció vagy egy pornó casting, amitől az egyik naiv nő igazi érzéseket remélt: „Elhagyta Roberto, aki pornóval foglalkozott. (…) Térdelhetett, úgy érezte, így jobban kibontakozhat. Roberto egészen a torkáig nyomta, de a lány kibírta, úgy érezte, hatással lehet a férfira. (…) A nő adta oda neki a pénzt és kísérte el az ajtóig, ott azt tanácsolta, hogy nőjön már fel” (65.). Az emberi kapcsolatok ebben a valóságban túl konvencionálisak, túl felszínesek ahhoz, hogy a modernség által folyamatosan kitermelt emberi elidegenedést fel lehessen oldani bennük: „Nincs szükségem magányra, mert megtalálom a barátságban” (63.). A szöveg egy idő után „a regény, amint írja önmagát” automatizmusával hat. Összekeveredik benne a realitás, a tévéműsorok álvalósága és a női elbeszélő által kreált fantázia-világ. Ez az összetett életvalóság az utolsó, töredékesen hagyott fejezetben (a Jövőben) már kozmikus látomássá alakul át: „Vasárnap van, hajnal, a kertben valaki kiált. Ez az isten… kilátás. Madárrepülés-részlet” (155.).

A Kilátás olvasható feminista nőregényként, apa- illetve anyaregényként (sikeresen kezdeményez párbeszédet Esterházy Péter A szív segédigéi és a Harmonia caelestis című műveivel), vallomásként, valamint önéletrajzként. A kárpátaljai kisebbségi történelmi hagyomány és a helyi nyelvhasználat bevonása a szövegbe az olvasótól egy bizonyos történelmi-társadalmi távlat ismeretét kényszeríti ki. A cultural studies felől interpretálva pedig gazdagabb lesz a szöveg asszociációs bázisa is.

Nem azt állítom, hogy a Kilátás hibátlan műalkotás. Vannak benne kissé túlírt részek és kevésbé igényes versszerű betétek. De Brenzovics Marianna tudatos stilizálása valamilyen sajátos bájt von a regény egésze köré. Így aztán érdemes elolvasni. Akár többször is.

Brenzovics Marianna: Kilátás, Pozsony, Kalligram, 2010.

Megjelent: kulter.hu

(A több problémát érintő, hosszabb változat a következő Együtt-számban jelenik meg)

A regényből részletek olvashatók: a kulter.hu-n, a Kalligram honlapján, a műútban és a Tiszatájban (2010. május, 47-49. o.).

Apokrif, 2010. ősz, tartalom

Ahogyan tegnap már a Facebookon ígérték a szerkesztők, ma elérhetővé tették az Apokrif nemsokára megjelenő új számának tartalomjegyzékét. A bevezető szerint a folyóirat komolyabb változásokon megy keresztül éppen: negyedéves sajtótermékké válik, bővül az oldalszám, két új rovat kap helyet benne és színes lesz a borító is. Ezeknek a pozitívumoknak csak örülni lehet, már most kíváncsivá tettek.

Ha minden a terveim szerint alakul, akkor én is részt veszek az október 26-án, a Szabad az Á-ban szervezett 2010/őszi lapbemutatón az új számban megjelenő Mesemű vendégszöveggel c. novellámmal...

Kreatív alkotók, művészek klubja Ungváron

Ma vettem észre, hogy a KMMI honlapja már közreadta a szeptemberre tervezett legfontosabb kulturális események listáját. Első helyre az Együtt-fórumnak induló (hiszen elsősorban ezt a rovatot szándékoztunk életre kelteni az érdeklődők számára), majd Kreatív alkotók, művészek klubjává átkeresztelt és előreláthatóan képző-, ill. más művészeti ágakkal kiegészítendő MÉKK-rendezvény került, melyben én is részt veszek moderátorként. A helyszín: Ungvár, Váralja múzeum-kávézó.

A hír pontos szövege a következő: "2010. szeptember 21. MÉKK: Kreatív alkotók, művészek klubja. Csordás László irodalmár élő-interjúja Vári Fábián László József Attila-díjas költővel és Zubánics László történésszel nemrég megjelent új köteteik kapcsán. Az Együtt című irodalmi lap legújabb számának és az Intermix Kiadó legújabb kiadványainak bemutatója. A 65. születésnapját méltató Soltész Péter ungvári festőművész kamarakiállítása."

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Hardstyle-effektus

Képzelj el egy hatalmas arénát, a fejed fölött ókori alakzatok, a falon furcsa geometriai metamorfózisok, a színpadon, a keverőpult mögött próféta jelmezbe bújtatott két lemezlovas, körülötted őrjöngő tömeg. Lassan megszólal a zene: Let the bass kick! Körülbelül így indul be a buli az egyik legnagyobb hardstyle partyban, a Qlimax-ben.

A Hollandiából és Belgiumból eredeztethető hardstyle egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fiatalok között. Bár, amikor úgy öt évvel ezelőtt rátaláltam erre a zenei stílusra, még igencsak kevesen tudták volna megmondani a környezetemben, mi is ez valójában. Az erős, torz dob és basszus okozza, hogy eleinte a legtöbb ember ódzkodik ettől a vad hangzásvilágtól. De aki egyszer ráérez a néha primitívnek tűnő, torzításokban rejlő változatosságra (ugyanis majd minden zenei műfajból, stílusból merít a komolyzenétől a rock irányzatokig), annak elválaszthatatlan lesz a zenei élményvilágától, sőt, életstílusától.

A legnagyobb hardstyle partyk mai napig Hollandiához, Németországhoz, Olaszországhoz köthetők, hogy csak az ismertebbeket említsem: Sensation Black (a Sensation White hardstyle-változata), Qlimax, Defqon. 1 Festival, Hardbass… A fesztiválokon fellépő dj-k sorra kísérleteznek ki új zenei megoldásokat, melyek révén ezek a hangzásvilágok nem szakadnak el ugyan a hardstyle-tól, de új színnel telítik a műfajt. Ilyen pl. a jump, amely leginkább a furcsa, ugrálós táncáról ismert, de ide sorolom még a Rocco és Bass-T nevéhez fűződő dancecore-t is. Nem mellesleg Rocco és Bass-T (egyéb társdj-k mellett) állandó válogatója a Hardbass Chapter elnevezésű kiadványsorozatnak, amit szintén érdemes megismerni minden stílus iránt érdeklődőnek.

Akinek sikerült felkeltenem a kíváncsiságát, annak mindjárt ajánlanék is pár igényes zenét készítő, mindenképp ígéretes lemezlovast: D-Block & S-Te-Fan, Deepack, Donkey Rollers, Headhunterz, Noisecontrollers, Showtek, Technoboy, The Prophet, Wildstylez, Issac. A hardstyle hivatalos weboldalán pedig bárki belehallgathat a legtöbb, ebben a műfajban tevékenykedő dj trackjeibe, és persze megéri átböngészni a szájton található toplistákat is.

Megjelent: kulter.hu.

KULTer.hu

Hosszas technikai tökölés után végre beindult a kulter.hu-nak keresztelt új kulturportál. Azt kell mondjam, megérte a várakozást. A szerkesztők minden részletre ügyeltek. Gondosan kimunkált, szolíd dizájn vár az oldalon. A felület könnyen kezelhető, olvasóbarát.  Az írások igényesek, tematikailag változatosak (a klipelemzésektől a pc-s játékokon át a könyvkritikákig sok dolog megtalálható). A friss induláshoz képest elég  szép anyagmennyiség érhető már el. A szerzők és a szerkesztők fiatalok, ami már önmagában is biztosítja a kortárs művészeti jelenségek dinamikus bemutatását.

Ma egész délután az oldalt tanulmányoztam. Ha ajánlhatnék valamit is, akkor a következő cikkek  feltétlen elolvasására ösztönöznék mindenkit: Réti Zsófia Lady Gaga klipelemzése, Dabrowsky Ádám képregénykritikája, Pogrányi Péter Kukorelly új verseskötetéről írt gondolatai, Balajthy Ágnes bíráló megjegyzései Miklya Anna első regényére mindenképp megérdemlik a kiemelt figyelmet (A regény részletei is elérhetők az oldalon). De akinek ideje engedi, feltétlenül olvasson el mindent, mert megéri.

Mit is lehet ilyenkor mondani? Rengeteg szerzőt, mégtöbb olvasót, na meg hosszú működést kívánok a honlapnak.

A link: http://kulter.hu

Frissítés: közben megkaptam a kulter indulásáról szóló hivatalos körlevelet, amit alább közzé is teszek:

Elindult a Kulter.hu

kortárs kulturportál!

A www.kulter.hu címen 2010. augusztus 30-án egy új, kizárólag kortárs kulturális és művészeti jelenségekkel foglalkozó országos internetes portál indult. A weblap szerkesztőinek célja egyrészt a szélesebb olvasóréteget a populáris kultúra felől juttatni el a magas kultúrához, másrészt pedig a sajátos populáris tapasztalatokhoz értelmezési stratégiákat kínálni a tízen- és huszonéveseknek, és talán a legújabb szubkultúrákat kevésbé ismerő, de a fiatalok közösségi szokásait megérteni próbáló korosztálynak is.

A portál elsősorban ahhoz a generációhoz szól, amelynek tagjai érzik az igényt egy újszerű, nyitott, széles körben alkalmazható szemléletmód kialakítására. A Kulter.hu olyan kulturális fórum, ahol nyilvánvalóvá válhat, hogy nem szükséges választanunk a popkulturális jelenségek és magas művészetek között, mert párhuzamosan is elsajátíthatjuk a különböző tapasztalati közegekben fellépő jelenségek értelmezési aktusát.

Rovatok:

Kiemelt kategóriák: vizuális művészet, szépirodalom

popKult: szubkultúra, partykult, kocsmakritika, étteremkritika, zene, tánc, koncert, fesztivál, interjú, PC-játék

vizuálKult: film, színház, divat, kiállítás, képregény, klipelemzés, design, építészet, interjú

litKult: könyvkritika, szemle, tudósítás, műhely, kultpletyka, interjú, gyerekkönyv

Elérhetőségek:

alapító főszerkesztő: Áfra János - janosafra@gmail.com

alapító főszerkesztő-helyettes: Barna Péter - barnapeter19@hotmail.com

szerkesztők:

Dabrowsky Ádám - adam.dabro@gmail.com

Miklósvölgyi Zsolt - zsolt.miklosvolgyi@gmail.com

Herczeg Ákos - akosherczeg@gmail.com

designer, munkatárs:

Braun Barna - braunbarna@gmail.com

marketing:

Erdei Enikő - erdei.eniko@hotmail.com

Olvasás közben

Már egy jó ideje igyekszem nyomon követni a kortárs magyar irodalmi életet mind a jobb-, mind a baloldali - számomra hozzáférhető - orgánumokban. Az eklektikus műveltség híve vagyok, ami még mindig jobb, mint egy korántsem tökéletes ideológia rabjává válni.

Az Élet és Irodalomban nem egyszer olvastam hajmeresztő állításokat a határon túli magyarokról. Eddig jobbára lenyeltem mindet, legyintve: „ez is egy vélemény, nem kell vele egyetérteni”. De van, ami mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elsétálni. 

Megrökönyödve olvastam Rácz I. Péter alábbi gondolatait Berniczky Éva Várkulcsa c. kötetéről: „… (a szememben) diszkriminatív, hogy a fülszöveg kiadói ajánlója egyrészt íróként „dokumentalizálja" a szerzőt: „és Berniczky Éva az Ung fölött a várhegyről, padlásszobája ablakából figyeli mindezeket", másrészt egzotikumként, végvári hősként tálalja: („Ma is Kárpátalján, Ungváron él."). A munkái alapján Berniczky Évának egyáltalán nincs szüksége efféle „határontúli" kamureklámra, elbeszéléseinek nívója a kortárs magyar irodalom első vonalába helyezi” (ÉS, 2010/26., júl. 2., 19. o.). 

A fenti gondolatsor (nagyon eufemisztikusan megfogalmazva) kiverte nálam a biztosítékot. Egyszer szívesen feltennék kollégámnak egy hasonló, lassan évszázadot átívelő kérdést: Ön szerint nem volt diszkriminatív hatással Trianon, az I. bécsi döntés, az „ezer évig nem volt itt semmi” kultúrpolitikája, a rendszerváltás utáni áldemokrácia, a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás, a közelmúlt nyíltan kisebbségellenes ukrán politikai beállítódása a Kárpátalján elő magyar kisebbségre nézve? Hiszen ezek mind benne vannak abban, ha valaki kárpátaljaiként nevezi meg magát. De nem teszem. Úgysem hallaná meg. Vagy nem szeretné meghallani...


Ami viszont kétségbevonhatatlan: Berniczky Éva kárpátaljai szerző (ahogy férje, Balla D. Károly is az, amit épp folyamatos tagadásával ismer el; érdemes átnézni gondolatébresztő könyvét, a Magyarul beszélő magyarokat. Az más lapra tartozik, hogy a legtöbb esszével ma már nem lehet egyetérteni...). 

Berniczky műveiben nem lehet figyelmen kívül hagyni a kisebbségi létből származó történelmi tapasztalatot, a tájélményt és így tovább. Olvassuk csak el legújabb tárcáját (Apáca-ice), egyből megbizonyosodunk erről. Ha ezt a sajátosságot Rácz I. Péter határontúli kamureklámként fogja fel, azzal nem csak a szerzőt, de az összes Kárpátalján élő kisebbségi magyar írót sérti emberi és alkotói méltóságában. Miért nem tudja felismerni a baloldali irodalomesztétika, hogy létezik kárpátaljai magyar irodalom méretéhez képest egyre több jelentős alkotóval? Miért nem tudja tolerálni a helyi színezetből adódó különleges beszédmódot, ami csak színesíti a decentralizáltnak mondott, de valójában Budapesten kijelölt kánont? Még most sem ismerik fel, hogy a nemzetiségi irodalmak ugyanúgy értékesek lehetnek másságuk miatt, mint annak idején a latin-amerikai írók (Borges, Márquez, Llosa stb.) művei voltak a világirodalomnak. Vajon miért lettek rövid idő alatt (el)ismertek Bakos Kiss Károly versei, Brenzovics Marianna novellái  vagy első regénye, a Kilátás Magyarországon (hogy csak a legjelentősebb fiatal alkotókat hozzam fel példaként)?

A magyar irodalom nem attól lesz egységes, hogy nem vesszük figyelembe a nemzet – határontúli kisebbség problémáját és minden alkotót igyekszünk homogenizálni. Sokkal inkább attól, hogy felismerjük a másságban való tapasztalatok értékét. Valóban nem könnyű meghatározni a kárpátaljaiság fogalmát, hiszen ez is történelmileg változó, akárcsak maga az irodalom. De az nem megoldás, hogy semmibe vesszük, ignoráljuk, mert mégiscsak létezik.

Rácz I. Péter Ex libriséhez még hozzáfűzném: ennyi a hitele a baloldali retorika által állandóan hangoztatott toleranciának, kirekesztés elleni küzdelemnek…

Future Trance vol. 53

Tegnapelőtt kijött a Future Trance sorozat immáron 53. része. Aki az egynyári diszkózenék bolondja (akárcsak én, már középiskolás korom óta), annak alap ez az album.

A szokásos 2 cd-s kiszerelésben ezúttal 43 track fért el.  Vannak itt ismert és kevésbé ismert dj-k, mint általában. A minőség is változik, akárcsak a stílus: a house-tól a dancecore-ig mindennel találkozhatunk.

Megmosolyogtam, amikor láttam, hogy az albumindító szám Yolanda Be Cool & Dcup - We No Speak Americano című remeke lett. Az idei KKKTF óta elég sok élményem kötődik ehhez a muzsikához. Jól sikerült Dan Winter remixe az utóbbi időben egyre ismertebb (és egészen csinos) Loona slágerére (Vamos a la playa). A The Real Booty Babes is megmutatta, hogy újra hallgathatóvá tudja tenni régi, ütött-kopott hangzásvilágát. Pulsedriver pedig szokásához híven készített egy jó remake-ket, a Vagabonds 2010-et. Kicsit gyengébbek lettek Rocco & Bass-T remixei, Gollum pedig nagyon elszúrta Darius & Finlay Feat. Nicco amúgy ütős zenéjét, a Hold ont.

Ízelítőnek hallgassunk bele Manian Locojába:

VA - Future Trance vol. 53 (2 CD) - Polystar (Universal)

A sátán fattya

Azt kell mondanom, valóban megérdemli az odafigyelést Nagy Zoltán Mihály dramatikus prózája, A sátán fattya. Nem véletlen, hogy a kárpátaljai magyar irodalom egyik reprezentáns műve. Mind prózapoétikailag, mind pedig a szovjet múlt történelmi valóságára való rákérdezésének szempontjából ma is megállja a helyét.

A regény főhőse, Tóth Eszter, mintegy hosszú monológként, egyes szám első személyben tárja elénk életének egy részét. A málenykij robotra elhurcolt édesapját, bátyját, szerelmét meglátogatni vágyó, majd a szovjet katonák perverz ösztöneinek áldozatául eső fiatal lány hányattatott sorsában tekint ránk vissza a kommunista diktatúra valamennyi visszássága. Dióhéjban: a katonák által megbecstelenített Eszter teherbe esik, fiút szül (a sátán fattyát), akit egy kósza pillanatban majdnem megöl; két testvérét elveszíti (az egyiket a lágerben szíven lövik, a másikat a kíméletlen kényszermunka viszi a sírba); a falu a szájára veszi (katonakurvaként emlegetik mindenfelé); szerelme hiába tér haza, hiába tűnik úgy, hogy egybekelnek, valójában sosem lehetnek egymáséi, mivel Pista (édesanyja nyomására) jelentkezik Donbászra, munkaszolgálatra.  Eszter mindebbe végül beleőrül: „… tükröm, tükröm, mondd meg nékem/ juhé, szép vagyok, a legszebb én vagyok, hozzám jönnek a katonák, engedjétek be őket, hé, hé, öten, öten voltak, én csak egy gyermeket szültem, hol van még négy, adjátok elő a többit (…) ne félj, kisfiam, (…) fogd a kezem, gyere, erre megyünk, erre van Donbász, ott a te édesapád, ne félj a víztől, nem árthat nekünk a víz, Jézus is járt a vízen, mert ártatlan volt, bűntelen volt, látod a víz tetején járunk, hát persze, mi is ártatlanok vagyunk, kisfiam”.

A szöveg érzékeny, egy sérült női lélek minden rezdülését igyekszik átadni. Ha néha el is ragadja az írót egy-egy szentimentális pillanat, rögtön visszarántja a valóságba a realitás könyörtelensége. A regény a sevcsenkói balladákra emlékeztető műnyelvre van stilizálva, de a belülről jövő érzelmi impulzusok, a különféle nyelvi rétegek keveredései hitelesítik a megformálást. Igazán komoly teljesítmény.

Pap Ildikó Táltosok c. regényvázlata. Egy kidolgozatlan regény körül kialakult vita lezárásának kísérlete

 

Sajnálatos jelenség, hogy az Együtt Fórum rovatát mindezidáig nem a szakmai párbeszéd, a tudományosan megalapozott érvek ütköztetése jellemezte, csupán a gyakorta jelentkező perszonális ellentétek nyertek formát, a személyeskedést sem nélkülöző stílust megütve lehetetlenné téve a diskurzust annak tárgyát illetően.

          Nagy szüksége van a kárpátaljai magyar irodalomnak egy szigorú, széles látókörrel rendelkező kritikusi közösségre. Most, amikor néhány tehetséges fiatal a nyilvánosság elé került, és nemsokára még többen mutatkoznak be (ugyanis személyes ismeretségi körömben is sokan léptek az íróvá válás útjára), nem engedheti meg senki magának az ilyen kijelentéseket: „Ti abból éltek, azt értékelitek, amihez nem értetek, mert nem művelitek” (idézi Fodor Géza kritikai észrevételeire Nagy Zoltán Mihály) [Nagy 2010: 120]. A megbántott írói önérzetet tükröző állításra egy kritikusi közhelyet idézhetnénk, miszerint nem kell tyúknak lenni és tojást tojni ahhoz, hogy megállapítsuk egy tojásról, az záp-e vagy sem. Természetesen a kritikusokkal sem vagyok elfogult, sőt. De az írónak tudnia kell, hogy amit egyszer publikált, az óhatatlanul is egy irodalmi folyamat része, s legtöbbször az alkotótól teljesen független értelmezésekben létezik maga a mű. A kritikusnak és a tanulmányírónak pedig azt kell szem előtt tartania, hogy értelmezése, legyen az bármennyire megalapozott, szükségszerűen szubjektív és korhoz kötött.

A Táltosok megközelítése

          Az Együttben eddig öt olvasattal találkozhattunk. Keresztesi Szilárd, Horváth Attila, Nagy Zoltán Mihály, Fodor Géza és Lengyel János saját interpretációjukban mutatták be a Táltosokat. Nincs jogom megkérdőjelezni egyik olvasat hitelességét sem (legfeljebb magam is előállhatnék egy újabb változattal, de ez által még nem jutna előrébb a vita), Fodor Géza megközelítését viszont mindenképp bírálnám.

Induljunk ki abból a tapasztalatból, hogy az irodalom egy autonóm művészeti ág, melynek törvényszerűségeit a remekművekből vonhatjuk le. Éppen ezért nem hiszem, hogy szerencsés lenne a történelemtudomány különféle szempontjainak alárendelni az irodalmat. Fodor Géza kissé elhamarkodott feltevést fogalmaz meg a történelmi regényt illetően, mikor ezt írja: „Egyetlen műfaj sem számolhatja fel saját kritériumait. (…) Egy történelmi tárgyú regényrész (…) [t]árgyát nem emelheti a fantasztikumba, eseményeit nem vezetheti le feltételezésekből; ismert történelmi alakjait nem ábrázolhatja torzítottan, főleg önmaguk ellentéteként nem” [Fodor 2009: 76-77]. Fodor Géza nem számol azzal a ténnyel, hogy aligha lehet ma elkülöníteni egymástól a történelmi és társadalmi regényt, ugyanis a műfaji határok átrendeződtek. De ha csak a történelmi regényt vesszük alapul, akkor sem lehet ilyen biztonsággal definiálni a műfaji keretet, mivel nem minden történelmi tárgyú regénynek alapfeltétele a történelmi hűség (ilyen Jókai Török világ Magyarországon c. regénye; bár elfogadjuk történelmi regényként, mégis tudjuk, hogy ebben a műben a múlt csak keret, melyen belül az író tetszőleges fikciókat mesél) [Koltai – Hegedűs 1989: 517-519]. Miért ne fogadhatnánk el Kodolányit olvasva, hogy Julianus barát fordította magyarra az Ómagyar Mária-siralmat (Julianus barát), Móriczot olvasva Bethlen és Báthory stilizáltan szélsőséges jellemét (Tündérkert), vagy épp a hun-magyar rokonságot, amikor Gárdonyi világába merülünk (A láthatatlan ember)? Az irodalom végül is nem igazságköteles.[1] A posztmodernben épp ezért kérdőjeleződött meg a történelmi hűség, mondván: az voltaképp „a fikció és a feltételezett valóság összekeveredésén, a történelem valóságának csak textuális hozzáférhetőségén, a történelem „diskurzusának” textuális dinamizálásán alapszik” [Szirák 2001: 30].

Ezeket az előfeltevéseket elfogadva a szöveg megformáltságának vizsgálata sokkal eredményesebbnek bizonyulhat, mint a történelemtudományi megközelítés, annál is inkább, mivel ma már felismerte az irodalomtudomány, hogy a prózában a nyelv a versnél nem kisebb, csak más szerepet játszik [Szegedy-Maszák 1988].

Műfaji és stílusbeli meghatározás, elemzés

          A legelső problémát Pap Ildikó művének műfaji és stílusbeli meghatározása jelenti. Horváth Attila az irányregény műfaját veti fel [Horváth 2009b: 76], Nagy Zoltán Mihály „oknyomozó jellegű történelmi regény”-ként definiálja [Nagy 2009: 64], Fodor Géza műfaji besorolása szerint: „a családregény kisebb kaliberű formáját alkalmazva, ez társadalmi regény” [Fodor 2009: 65]. Személy szerint még kibővíteném a feltevéseket a fejlődésregény, tézisregény, kalandregény, krimi, és a napjainkban nagy divatját élő szerelmesregény műfajával, hiszen ezek mind jelen vannak a Táltosokban. De ez a „sokrétűség” nem mindig eredményez minőségi többletet. Míg Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. művének műfaji besorolása máig nem lehetséges teljes biztonsággal, „műfajtalansága a remeklése”, ahogyan Ilia Mihály is mondja [Ilia 1970: 1492], addig Pap Ildikó produktumának ez az egyik legnagyobb gyengepontja. Vannak alkotások, melyeknél a töredékesség, a szimultán- és montázstechnika mintegy enciklopédikus érvénnyel hatnak [Görömbei 1986: 142-143], ilyen a fent említett Sütő-mű is, vagy Esterházy Péter Harmonia Caelestis c. regénye. A Táltosokat viszont ez a műfaji kavalkád nem nyitottá, inkább vázlatossá teszi. Ezért is láttam jónak a címben szereplő regényvázlat megnevezést.

          A Táltosok stílusának megítélése szintén rendkívül nehéz. Önkéntelenül is olyan elemeket keresünk benne, amelyek a mai posztmodern vagy legalábbis modern regényekben kerültek középpontba. Ezek az elemek azonban csak felületesen, a dilettantizmus szintjén találhatók meg az írásban. Sokkal távolabbra kell visszanyúlnunk ahhoz, hogy meghatározzuk jelen alkotás voltaképpeni stílusát.

A szöveg lebontásához Szegedy-Maszák Mihály felosztását vettem alapul, mely szerint négy réteget különböztethetünk meg a felszínibb szerkezetek felől a mélyebb szerkezetek felé haladva: a) a szöveg stilizáltsága; b) az idő- és térbeliség; c) az elbeszélő, a szereplő és a történetbefogadó viszonya; d) az elbeszélt történet értékrendje, világrendszere [Szegedy-Maszák 1980: 6].

          Pap Ildikó beszédmódja a 19. századi romantikus stílusirányt követi. Leginkább rokonnak Jókai két nagyobb szabású regényét, A kőszívű ember fiait és Az arany embert éreztem. Ezt igazolja a Táltosokban meglévő cselekménybonyolítás, a végletes „nagy” érzelmek, érdekes, különleges tájak megléte, s nem végső soron maga a túlidealizált történelmi múlt. De míg Jókai egyensúlyt teremt az ellentétek között, sőt jellemfejlődés is megfigyelhető (pl. Az arany ember főhőse, Timár Mihály személyében), a kor ideológiája nem kerekedik felül a szövegen, épp ezért ma is kiválóan olvasható, többrétegű alkotás, addig Pap Ildikónál a téma kortárs volta és a meghaladott stílusirány erőltetése között fellépő feloldhatatlan ellentét okozza az alkotói szándék sikertelenségét.

          Az időszerkezet és a stilizáltság egymás függvénye [Szegedy-Maszák 1980: 10]. Pap Ildikó, írásában, a lineáris történetmondás hagyományait követi. A jelen és a múlt párhuzamosan, egy célelvű „Nagy Elbeszélés”-t feltételezve halad előre. Ez a célelvűség azonban kevésnek bizonyul az írás tartalmi sokrétűsége miatt. Gondoljunk csak bele: a Táltosok be akarja mutatni a jelent, minden lehetséges problémájával együtt (már ez is lehetetlennek tűnő vállalkozás), ehhez még a múlt újraértelmezésének igénye társul, majd a két idősík váratlanul egy közös fejlődéselv igazolásának reményével (csodával határos transzcendens fordulat következtében) kapcsolódik össze. Mindez az objektív időszemlélet alkalmazásával…

A modern regényben azért került felcserélésre az objektív idő egyfajta belső idővel, mivel így végtelen távlatok nyíltak meg a korok átívelhetőségét illetően. Hogy egy jellemző példát emeljek ki: Virginia Woolf Orlando c. remekműve négy évszázadot mutat be néhány száz oldalon úgy, hogy a főhős mindvégig életben marad. De ugyanígy egyetlen napba is bele lehet sűríteni különféle regénytechnikai megoldásokkal egy ember életét (Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja). A posztmodern regényben pedig maga az elbeszélhetőség kérdőjeleződött meg, minek hatására rendkívül sok új regénytechnikai megoldás került felszínre (Esterházy Péter, Nádas Péter művei). A Táltosokhoz is valamilyen hasonló újítás kívánkozott volna, hogy igazi műalkotás lehessen.

Az olvasó mindjárt az első oldalakon tapasztalhatja, hogy az írás tele van helyesírási hibával. Ha egy-két elírás lenne a kétszáz egynéhány oldalon, ezt nem vetettem volna fel, viszont a rengeteg helyesírási hiba nyelvi igénytelenségről tanúskodik. Nézzünk néhányat ezek közül: „A régen várt, gondtalan időszak, amikor minden olyan hapy…” (8. o.), „A kis Szuzuki” (9. o.), „… átlőve pircinggel” (27. o.), „Túlságosan nagy a veszély ahhoz, hogy ne vegyünk komolyan a fenyegetést.” (45-46. o.), „Szegény asszony talán már abba sem volt biztos…” (130. o.), „Mikor ünnepélyesen jelt adtak, a rengeteg madár egyszerre röppen fel és szállt a Sarkcsillag felé…” (147. o.), „Hogy el kellett veszítenie valamit, de sokkal többet fog nyer általa”  (235. o.) stb.

Ennél is zavaróbb a pongyola megfogalmazások, egyeztetési hibák, indokolatlan szlavizmusok, értelmezhetetlen mondatok tömkelege (csak a legjellemzőbbek): „Talán azt hiszed, hogy nyugaton kolbászból a kerítés?” (7. o.), „Nekik még a család, a gyerekek volt a minden.” (11. o.), „…még egy kicsi, még egy kicsi… és így lettek a kislány maradásából évek, hosszú évek…” (12. o ), „Ferenccel már ismerték már egymás gondolatát is” (30. o.)„Tudod, mivel óvhatod meg, és többet nem tehetsz: mindenki sorsa megírva a csillagokban” (105. o.), „A ravatal körül ott voltak Kurszán többi asszonyai is a gyerekeikkel…” (122. o.) „…de hamar megbánta, mert pillanatokon seggbelőtték gumilövedékkel…” (205. o.) stb.

Egy jóérzésű olvasó ezek miatt már az első fejezet után le akarja tenni a könyvet. De aki mégis veszi a fáradtságot és megpróbálja élvezni a szöveget, az sem fogja tudni, ugyanis tele van közhelyekkel. Hernádi Miklós Közhelyszótárának bevezetője mintha csak a Táltosok bírálatára íródott volna: „Akinek a számára csak a banalitás létezik, az nem tud a banálisról, hisz nincs tudomása egy lehetséges eredetiségről. (…) Banálisnak érezzük, hogy valaki minduntalan a kályhától indul el és sosem jut el a voltaképpeni problémáig. Banálisnak érezzük, ha a bonyolultat valaki leegyszerűsíti, a mozgékonyat megbénítja. Banálisnak érezzük, ha a talányos érzelemből valaki szabványérzelmet farag. Banálisnak érezzük, ha irdatlan soktényezős valóságunkat valaki pofonegyszerű képletté változtatja. Banálisnak érezzük, ha azt közlik velünk önelégülten, dagályosan, amit eddig is tudtunk. Amiről eleve többet és mélyebbet tudtunk” [Hernádi 2001: 7-8]. Íme néhány közhely, de majdnem minden oldalon találhatunk akár többet is: „A Várost meg kell szokni. Vagy megszokni, vagy megszökni innen – más variáció nem létezik” (10. o.), „A vidéki emberek toleránsabbak, nyitottabbak” (12. o.), „A világ tele hamis és valós illúzióval” (18. o., a közhelyhez még egy képzavar is társul, hiszen aligha lehetséges valós illúzió), „A pénz a huszonegyedik század istene, az idő pedig az ördöge. Milyen igaz!” (82. o.), „Igaza van: legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység”(84. o.), „Na tessék. Ezen is túl van. Mindent ki kell próbálni az életben…” (85. o.), „A Mártír. Na persze… Minden nő kurva!” (87. o.), „Nem, nem kockáztathat. Vagy mégis? Hiszen az igazi szerelmet a bajban ismerni meg” (151. o.), „A szerelem, a szerelem, a szerelem sötét verem” (156. o.) „A világ nem áll meg, tovább forog majd – nélküle.” (210. o. – még a közhelyet is magyartalanul – talán szóláskeveredés? – használja, hiszen a „forog vele a világ” nem elmúlást jelent, hanem szédülést). Az itt kiemelt mondatokkal tulajdonképpen az a bajom, hogy hiányzik mögülük a tapasztalat, a szenvedés, a gondolkodásbeli megalapozottság stb., ami alapján egy-egy szereplő vagy épp maga a narrátor abszolút igaznak vélt következtetésekre jut. Ezek nélkül pedig a fenti idézetek csupán semmitmondó, üres szólamok, amiket szerencsésebb lett volna kihagyni. Olyasféle érzésem volt a Táltosok olvasása közben, mintha a szerző egy szólásgyűjtemény-sémára erőltette volna szövegét. Így viszont az egész hiteltelenné, felületessé vált.

A nyelvi rétegek egyáltalán nincsenek alátámasztva. Különösen zavaró, hogy a legtöbb szereplő (életkortól függetlenül) ugyanazt a szlenget beszéli. A szlenget jól használva az író rengeteg értékes információt közvetíthet egy adott személy gondolkodásmódjáról, környezetéről, stílusáról (ilyen pl. Salinger Zabhegyezője), művi erőltetése viszont teljesen megöli a textust. Hasonló a probléma az archaikussággal. Mivel két egymástól távoli idősíkban játszódik a Táltosok, ezért ezt nyelvileg is érzékeltetni kell. Ilyenkor nem elég a „magiar” és még egy-két régi szó használata. Kodolányihoz hasonlóan egy archaikusnak tetsző nyelvet kellett volna teremteni (legalább a történelmi múltban játszódó párbeszédekben) ahhoz, hogy hiteles legyen a szövegkörnyezet.

Jellemekről sem beszélhetünk teljes bizonyossággal. Az igazat megvallva, egyet sem találtam a könyvben. A szereplők leginkább bábokként azonosíthatók, amiket az alkotó sztereotip gondolkodása mozgat. Kiválóan látszik ez egy központi téma, a nőiség, bemutatásával.

Keresztesi Szilárd recenziójában említi a női princípium túlzott hangsúlyozását [Keresztesi 2008: 77], Lengyel János pedig egyenesen nőregénynek nevezi a művet [Lengyel 2009: 86]. Nem tudom, hogy mi és miért számít nőregénynek (a gender studies erre még nem tudott megnyugtató választ adni), de ha csakugyan van ilyen fogalom, akkor sem látok indokot, hogy miért kellene a Táltosokat ide sorolni. Egyetértek Fodor Gézával, aki azt mondja, hogy az „írói ábrázolásmód (…) még csak nem is karcolja a felszínt” [Fodor 2009: 67]. Ugyanis társadalomkritika nélkül elképzelhetetlen olyan összetett téma hiteles megjelenítése, mint a nőiség. Nézzük, a férfiak hogyan gondolkodnak a nőkről: „Mennyivel tökéletesebb a férfi! Nem akarta felülbírálni Isten művét, de azért látszik, hogy Évát csak oldalbordából teremtette. Tökéletlen, tisztátalan és végtelenül buta. Egyetlen dologra jó csak: némán szolgálni urát és parancsolóját, miközben isten akaratát teljesítve kölyköket szül. Mint egy engedelmes oldalborda, aki tisztában van önnön jelentéktelenségével” (50. o.), „Ugyan mit pedálozik annyit, mikor minden nő egyforma? (…) Elég súgni valamit a fülükbe és már meg is döntheted őket. Nem a méret a lényeg, ha jó nagy.” (156. o.) „Egy nő soha ne szóljon bele a világ dolgaiba, egyszer már megtette. Azért kell az egész emberiségnek ebben a sötét világban bűnhődnie, de szerencsére már nem sokáig…” (174. o.). Ezekben tisztán láthatjuk a női előítéletes gondolkodásmód reflektálatlan felszínességét. Joggal kéri számon Fodor Géza a vívódásokkal teli mélylélekrajz és a nézőpontok ütköztetésének hiányát [Fodor 2009: 66]. Néhány férfialak igyekszik kibújni ugyan a női kisebbrendűségi élménnyel felépített feminista, dogmatikus ábrázolásmódból, de egyik sem lép túl ezen. Még Erik sem, aki bár hajlamos az igazi mély érzelmekre, gondolatai előítéleteknek vannak alárendelve (Annát megszólítva a következőket gondolja: „Sikerült, megszólítottam végre! Azt hittem, meg sem hallja majd, de meghallotta. Csak így tovább, nem elrontani… Micsoda mellehúsa van!” (198. o.) A jól indult gondolatot elrontja a testiség erőltetése). A nőiség leginkább az öncélú szexualitás miatt nem válhat igazi problémává a Táltosokban. Nabokov a Lolitában még a perverzitást is művészi szintre emelte, itt viszont nem sikerült a szappanopera vagy a szerelmesregény szintjét meghaladni.

Pap Ildikó elsősorban a mitikusságra épülve, az animizmusból kiindulva próbálja egységbe foglalni a mai torlódó világképeket. Az ezoterika kitüntetett szerepet kap a műben, de a tételek kritikátlan átvétele, a közhelyekbe vetett hit miatt a mű nem éri el az irodalmi alkotás szintjét.

Befejezés

Pap Ildikó műve leginkább egy sebtében összedobott regényvázlatra emlékeztet. A nyelvi megformáltság híján a tartalom nem tud kibontakozni, a régi regénytechnikai eszközök pedig nem alkalmasak egy ilyen végtelenül bonyolult valóság bemutatására. Gondolom, azt Nagy Zoltán Mihály is elismeri, hogy egy mai regénytől kicsit többet vár el az olvasó, mint közhelyek és sztereotípiák felülvizsgálat nélküli hangoztatását. Pedig a Táltosok csak ennyit tud biztosítani olvasóinak.

Amíg nincs kellően megformázva Pap Ildikó műve, addig nem látom értelmét a tartalomról való disputának, hiszen a tartalom és a forma együttesen adja egy irodalmi alkotás lényegét, s nem jelenteném ki, hogy a fabula-rész lenne a regény legfontosabb része.

Hivatkozások:

Fodor Géza (2009). Egy regényről és annak védiratáról. In: Együtt, 2009/4. – 65-83. o.

Görömbei András (1986). Sütő András. – Budapest: Akadémiai Kiadó.

Hernádi Miklós (2001). Közhelyszótár. – Budapest, Aranyhal Könyvkiadó.

Horváth Attila (2009b). Járt-e Kurszán a Kossuth téren?. In: Együtt, 2009/2. – 76-77. o.

Horváth Iván (2009a). Magyar irodalomtörténet. In: ÉS, 2009/11., március 13. (link: http://www.es.hu/index.php?view=doc;22354)

Ilia Mihály (1970). Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér. In: Kortárs, 1970/9. - 1492-1493. o.

Keresztesi Szilárd (2008). Táltosok. In: Együtt, 2008/3. – 77-79. o.

Koltai Ágnes – Hegedűs Géza (1989). Az újkori regény. In: Király István (főszerk.:) Világirodalmi lexikon. 11. kötet. – Budapest, Akadémiai Kiadó, 1989 – 517-522. o.

Nagy Zoltán Mihály (2009). A Táltosok (szerzőjének) védelmében. In: Együtt, 2009/4. – 62-64. o.

Nagy Zoltán Mihály (2010). Verébre pazarolt ágyútűz. In: Együtt, 2010/1. – 119-122. o.

Szegedy-Maszák Mihály (1980). „A regény, amint írja önmagát”. – Budapest: Tankönyvkiadó

Szegedy-Maszák Mihály (1988). Fordítás és kánon. (link: http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/lit/fordit.htm)

Szirák Péter (2001). A magyar irodalmi posztmodernség értelmezéséhez. In: Szirák Péter (szerk.:) A magyar irodalmi posztmodernség. – Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001. – 9-53. o.

A műből vett idézetek az alábbi kiadásból származnak:

 Pap Ildikó. Táltosok. – Ungvár: Kárpáti Kiadó, 2008. – 235 o.

---

[1] vö. Horváth Iván cikkével: „az irodalmi beszéd kijelentései nem igazságkötelesek: nem lehetnek hamisak vagy igazak, más szóval nem állítások. Amíg olvassuk a művet, elfogadjuk részkijelentéseit, tudomásul vesszük (ha van neki) alapeszméjét, ám tisztán rajtunk, vérmérsékletünkön, pillanatnyi szeszélyünkön múlik, hogy mindezt közvetlenül a szövegen kívüli világra vonatkoztatjuk-e vagy sem, s ha igen, milyen mértékben.” [Horváth 2009a]


Megjelent: Együtt 2010/2. - 91-99. o.