2021. november 11., csütörtök

Búcsú Kovács Évától

Kovács Évával, Kovács Vilmos özvegyével három évvel ezelőtt találkoztam, amikor öcsémmel együtt felkerestük őt férje hagyatékának ügyében. Már a találkozó szervezése előtt lehetett hallani, hogy nincs túl jól, gyakran nem tud már fogadni látogatókat megrendült egészségi állapota miatt. Az első megbeszélt időpontot is halasztani kellett éppen emiatt. Viszont amikor telefonon jelezte, hogy meglátogathatjuk budapesti otthonában, nagyon szívesen fogadott minket. 
 
Amennyire közel két-háromórás ottlétünk alatt megismerhettem, állíthatom, végtelen életigenlés sugárzott belőle. Még előttem van, ahogy kényelmesen hátradőlt foteljében, felpolcolta lábait az előkészített ülőalkalmatosságra, és szívesen ábrándozott, beszélt egykor történt dolgokról, férjéről, a kárpátaljai emlékekről. Amit megfigyeltem, és amire máig határozottan emlékszem, hogy elmesélt történeteiből jórészt hiányzott a vidékünkre általában jellemző tragikus hangoltság és pátosz. Sőt, kifejezetten hangsúlyozta: ne gondoljam, hogy az 1960-as és 70-es években csak rossz dolgok történtek Kárpátalján. A szovjet hatalom szorításában is lehetett örülni a hétköznap pillanatainak, az elért kis sikereknek.
 
Kovács Éva lakásán megtekinthettem férje hagyatékának egy részét. Átlapozhattam többek közt a jegyzeteket, amelyeket összefoglaló jellegű, őstörténettel foglalkozó munkájához, a Kik voltak…?-hoz írt. Az egyik szekrényben, a sok gépelt lap alatt pedig megtaláltam fontos versének, a Testamentumnak a kézírásos változatát. Régi nyomtatópapírba volt csomagolva, és amikor felfedeztem benne a kézzel írt verset, úgy éreztem, szakrális ihletettség hatja át a pillanatot. Ezért a pillanatért mindig hálás leszek. Csak remélni tudom, hogy a hagyaték jó kezekbe kerül.
 
Ugyanis tegnap érkezett a hír, hogy Kovács Éva hosszú betegség után elhunyt. Sajnos nem ismerhettem meg őt alaposabban. De mindaz, amit a társaságában, a viszonylag rövid beszélgetés során sikerült feltárni, emlékezetes epizód Kárpátalja 20. századi irodalomtörténetéből. Számomra mindenképp.
 
Legyen neki könnyű a föld!
 
Megjelent: a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság Facebook-oldala (2021. 11. 10.)


Nincsenek megjegyzések: