Balla D. Károly irodalomszemléletét, paradoxonoktól sem mentes szépírói, kritikai munkásságát bonyolultsága, besorolhatatlansága teszi érdekessé. Azt is mondhatnám, hogy ő a kortárs kárpátaljai magyar irodalom „fenegyereke” (persze itt elsősorban a „gyereken” van a hangsúly).
Életkorát meghazudtolva Balla D. Károly ugyanis folyamatosan valamilyen csínytevésen töri a fejét, és egy-egy jónak ígérkező ötlet valóra váltásában a gyermeki kíváncsiság, a hevesség, „a játszótársam mondd, akarsz-e lenni?” attitűdje játssza nála a fő szerepet. Ilyen ötlet volt annak idejét egy többé-kevésbé sikerült posztmodern trükkregény elkészítése, egy szinte áttekinthetetlen internetes „kultúrbirodalom” létrehozása, ötvenéves korában virtuális öngyilkossága (amikor is kijelentette, hogy mostantól minden műve posztumusznak számít), az ún. „Pilinszky-projektum” megírása, a „C-dul”-ok és haikuk napi gyakorlattá váló „gyártása”, és még sokáig lehetne folytatni a felsorolást. Balla D. Károly azonban épp a napokban szakított legújabb hóbortjával: 2010 szeptemberétől versblogjába minden nap írt pajzán limericket egy kárpátaljai helységnévről. Eddig ötven darab készült el, de a szerző egyelőre lezártnak tekinti ezt a ciklust (pedig lenne még bőven helységnév, amit versbe lehetne szedni).
Úgy látszik, minden magára valamit is adó kortárs magyar poéta kipróbálja legalább egyszer a limericket, így aztán az utóbbi időben egészen sok jól sikerült vers íródott ebben a formában. Gondolok itt elsősorban Várady Szabolcs pornográf limerickjeire, Kovács András Ferenc remek megoldásaira, de a legfiatalabbaknál, így például Nyerges Gábor Ádám Limerick ezt közölni? című ciklusában is találtam egészen eredeti sorokat. Nem kétséges, ez a mára már bejáratott versforma a sajátos asszociációk széles „holdudvarával” képes hatni a költészetbarát olvasóra. Nyilván ezeket szem előtt tartva kezdett saját limerickjeinek megírásába Balla D. Károly is.
„2010 őszén jött az ötlet: kárpátaljai helységneveket foglalok pajzán versikékbe. Előbb csak próbaképp írtam néhányat, de annyira megtetszett a játék, hogy új blogot indítottam a naponta születő ötsorosok kedvéért” – írja versblogjában a szerző. Most, hogy egyszerre végigolvastam mind az ötven versikét, azt kell mondanom, elkerülhetetlen egy idő után a kiszámítottság, a monotonitás, az olvasótól kiváltandó rácsodálkozások folyamatos visszaszorulása. Természetesen a különféle nyelvi leleménnyel, a ritmusok és rímek variálásával Balla D. Károly több limerickben kielégíti a műfajjal szemben támasztható elvárásainkat. Itt kiemelhető a Huszt nevére írott versike: „Megállt a nagy költő Huszt alatt/ ahol én magamra húztalak./ Mi hívta Kölcseyt/ idejét töltse itt?/Nem volt itt bordély, csak puszta lak” (A rosszlány értetlensége). De ugyanígy a magyar irodalmi-történelmi hagyományt idézi meg és állít tótágast a Magyar virtus: „Szent helyünk minékünk Verecke/ bejárjuk hosszába-keresztbe/ s mint hágót Árpádunk/ minden nőt meghágunk/ nyög belé a Kárpát-medence”. Számomra elsősorban a rímek gazdagsága és variálódása jelentette a legnagyobb felüdülést, ugyanis a ciklusban egymás hegyén-hátán ismerhetünk rá a legkülönfélébb tiszta-, kancsal-, mozaik- és kecskerímekre, például: Munkácsra – kurvácska – luk-ácsa (Egy ifjú szakinak), Beregsom – verekszöm – erection (Merev ökölharc). De a szójátékok is tartogatnak meglepetéseket. Ilyen a Dobrony nevére rájátszó versike második szakasza: „lányok a bugyikát/ Párizsból hozatják/ hadd ringjon valaguk top-rongyban” (Csúcsrongyok rázása).
Persze az ötven vers esztétikai értéke korántsem egyforma. Olykor erőltetett megoldásokra, kevésbé hatásos rímekre, erős, zavaró ritmustörésekre leszünk figyelmesek: Badaló – badar ló – kandalló (Öreg tűzhely öröme), „papjától epedve/ azt várja, reggelre/ az ima őrajta legyen elmorzsolva” (A türelmetlen rózsafüzéres) stb.
Az igazat megvallva, nem tudom hová tenni ezeket a limerickeket, merthogy óvodásoknak és iskolásoknak nem igazán ajánlhatók gyermekmondókák gyanánt (bár tizennyolc fölött már szabadon lehet őket szavalni), Balla D. életművében pedig biztosan nem foglalnak majd el kitüntetett helyet. Arra a klasszikus kérdésre sem várhatunk választ, hogy „ment-e a könyvek által a világ elébb?” De ne is akarjuk ezeket ráerőltetni a versikékre. Egyszerűen elég elismernie az olvasónak, hogy egy ilyen ciklus megírása játéknak valóban nem utolsó dolog, és ha kedvünk tartja, mi szintén osztozkodhatunk a versek olvasása, befogadása révén az alkotó jókedvében.
Balla D. Károly: Kárpáti limerikek, a weben ide kattintva érhető el.
Megjelent (képekkel kiegészítve): KULTer.hu (2010. 11. 07.)
Másodközlés (linkekkel kiegészítve): bdk.blog.hu (2010. 11. 07.)
