2019. június 18., kedd

[recenzió] Egy írói életmű rejtekútjain

A kolozsvári Helikon 2019/11. számában jelent meg Egy írói életmű rejtekútjain című recenzióm, mely Márkus Béla Szilágyi-monográfiáját mutatja be. Ebből következzék egy rövid részlet:

"Aki csak félszemmel is követte Szilágyi István életművének egyre kiterjedtebb és mélyebb befogadástörténetét,  aligha  kerülhette  el  a  figyelmét  Márkus  Béla  értelmezői  tevékenysége. Kevés  olyan  fontos mozzanat, alkalom, évforduló, díjátadó vagy egy-egy szépirodalmi kötet megjelenése  említhető  a  Szilágyi-életmű tekintetében anélkül, hogy Márkus ne szólalt volna meg nyilvánosan  akár  összefoglaló jellegű jegyzetben, esszében, akár terjedelmesebb recenzióban, tanulmányban. [...]  Azokat tehát, akik követték a befogadástörténet alakulását, bizonyára nem érte meglepetésként a hír, hogy összefoglaló szintézis készül az életmű egyik alapos ismerőjének műhelyében. És meg kell hagyni, maga a gesztus sem lehetett volna szebb, hiszen az író nyolcvanadik születésnapjára időzítve jelent meg a monográfia a Magyar Művészeti Akadémia Közelképek írókról elnevezésű sorozatában."


2019. június 16., vasárnap

netnapló - 2019. április-május

Sajnos az oktatói, pontosabban témavezetői és opponensi feladatok mellett nem volt időm arra, hogy blogomon megosszam az éppen aktuális programokat, amelyekben közreműködtem - hol moderátorként, hol pedig felszólalóként. De most röviden összefoglalom, mi is történt velem április és május folyamán.


Április 16-án az Alföld szerkesztőségének egy része (jelesül: Szirák Péter, Lapis József és Herczeg Ákos) látogatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára. Szabó Kata ezt írta az eseményről a Kárpátalja.ma számára:


"A találkozón két tematikus kiadvánnyal is foglalkoztak, a 2018 januárjában megjelent Állat és a 2019 januárjában kiadott Halál lapszámmal, de szó esett irodalmi kultuszról is, azon belül az Ady Endrét, József Attilát vagy az Esterházy Pétert napjainkig körülvevő rajongásról." A cikk ide kattintva érhető el.

Április 25-én került sor a KVIT és a KMDFKSZ immár hagyományossá vált IhletÉsére. Amellett, hogy több KVIT-tag is jelen volt a rendezvényen, megemlíthető, hogy a főiskola irodalmi versenyén részt vevők közül többen is eljöttek, és így Ungváron ki is próbálhatták magukat "élesben". Erről szintén Szabó Kata írt rövid tudósítást.

Forrás: a KMDFKSZ Facebook-oldala
Május 16-án részt vettem az Együtt 2019/2. számának bemutatóján Budapesten, a Műcsarnokban. Kb. 15 perces felszólalásomban a kárpátaljai magyar irodalom és kultúra jelenéről beszéltem. Erről egy videórészlet is tanúskodik:


Május 29-31. között pedig konferenciát szervezett a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Határtalan magyar irodalom címmel, amire engem is meghívtak. Sajnos személyesen nem tudtam jelen lenni a tanácskozáson, viszont előadásom (melynek címe: A kulturális különbségek játéka Berniczky Éva Szerencsegyökér című novellagyűjteményében) írott változatát a szervezők rendelkezésére bocsátottam (ígérték, hogy a szöveg mindenképp elhangzik a konferencián).

2019. április 7., vasárnap

netnapló - Át a földúton


Az elmúlt hét folyamán a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjai írták a netnaplókat a Literára. Marcsák Gergely, Shrek Tímea, Nagy Tamás és Kovács Eleonóra mellett én is billentyűzet elé ültem:

"Bezárom számítógépemen a kéziratot, amin egész nap dolgoztam, majd gyorsan megnyitok egy új dokumentumot a mobilomon, amibe ennek a netnaplónak az első változatát pötyöghetem. Az utóbbi fél évben állandó mozgásban vagyok, meglehetősen sokat kell utaznom, hetente akár többször is megteszem az Eszeny–Ungvár–Beregszász közötti távolságot, ha úgy alakul. Húzom is fel a cipőmet lassan, hátamra veszem sötétkék hátizsákomat, amit annak idején mélyen áron alul rendeltem a Rozetkáról, és elindulok, ki az elektricskához, át a földúton."

A folytatás elolvasható a Literán ide kattintva.

2019. március 31., vasárnap

Szépirodalmi Figyelő-díj

Idén három alkotó kapta meg a Szépirodalmi Figyelő-díjat: Takács Zsuzsa, László Márk és jómagam.


A díjátadóról fényképek is készültek (köszönet értük Demus Zsófiának és Csordás Mártonnak):



Az eseményről pedig beszámolt a prae.hu művészeti portál, illetve a Kárpátalja.ma hírportál is.


2019. március 19., kedd

[moderálás] Irodalmi kilátó


Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Irodalmi kilátó címmel indított író-olvasó találkozókat a kárpátaljai, magyarországi és más határon túli magyar írók, költők és szerkesztőségek bemutatása céljából.

Ez alkalommal a Székelyföld című kulturális folyóirat szerkesztőségét látjuk vendégül.

A beszélgetést Csordás László, a KVIT elnöke moderálja.

Időpont: 2019. március 21., 15:30 (közép-európai i. sz.)

Helyszín: Magyarország Beregszászi Konzulátusa, Gulácsy-terem

További részletek ide kattintva érhetők el.


2019. március 16., szombat

[esszé] Elindulások és megérkezések


Tegnap indult a Literán a Kilátó elnevezésű sorozat kárpátaljai szemléje. A bevezető esszét én írtam Elindulások és megérkezések a mai kárpátaljai magyar irodalomba címmel, mely március 14-i dátummal jelent meg ugyan a honlapon, de csak tegnap vált elérhetővé. Ez egyben debütálásom is a Literán.


2019. március 2., szombat

Laudáció Kovács Eleonóra Együtt Nívódíjához

Amikor az elmúlt hétvégén, készülve erre az ünnepségre, lázasan elkezdtem újraolvasni Kovács Eleonóra írásait – „lázasan”-on itt és most az influenza okozta tünetet éppúgy érthetjük, mint a művek által kiváltott esztétikai hatást –, tovább erősödött bennem a feltételezés, hogy szerzőnk írásait elsősorban a szorongás, pontosabban a szorongatottság, a borzongás és a rettenet hatja át. Ő maga ezt írja Z. és a hetedik ajtó című novellájában: „Lehunyom a szemem, összeszorítom az öklöm, hogy amikor ismét körülnézek, eltűnjön a borzongás és az ismerős rettenet.” Ha belegondolunk, ez az érzés, létérzékelés, állapot egyáltalán nem ismeretlen a kelet-közép-európa-i ember számára. Főleg nem az a kárpátaljaiak számára. Folyamatos szorongásban, szorongatottságban élünk, hiszen ebben a mindennapi létbizonytalanságban jóformán azt sem tudhatjuk, holnap vajon mire ébredünk. Éppen ezért amellett érvelek, hogy Kovács Eleonóra mélyen megérti, átérzi világunkat, ezt a rendkívül összetett kulturális régiót, és amit a saját eszközei, formanyelve által megírhatónak vél, azt meg is írja. Ilyen szempontból már korai írásai – amelyek az Együttben 2011-től jelentek meg – is összetéveszthetetlenek. 

Engedjék meg, hogy felidézzem az egyik első publikált novella, személyes kedvencem, a Szappantartó szentképpel néhány sorát, metszően pontos leírását: „Annak ellenére, hogy csak évente háromszor sétáltunk el a magnóliafák alatt, minden alkalommal találkoztunk a nyomorral. Általában fekete ruhás öregasszony vagy kisgyermekes anya képében jelent meg előttünk. Az előbbi szótlanul gubbasztott a járda szélén, utóbbi pedig adakozásra buzdító szavakat hallatott. A két különböző emberrel való találkozásban a közös pont a lábuknál heverő üres margarinos doboz volt.” Az az írói fogás pedig, amely által kissé varázslatos, mágikus módon a novella végkifejletében maga az elbeszélő alakul át nyomorgó asszonnyá, aki előtt ott a szappantartó szentképpel, már felkelthette a figyelmünket: tehetséges, az írás, elsősorban a próza szakmai fogásai, a formák iránt érzékenységet mutató pályakezdő mutatkozott be annak idején az Együtt hasábjain. 

Később aztán Kovács Eleonóra egyre inkább egymáshoz is szorosan kapcsolódó novellaszerkezetekben, novellafüzérekben kezdett el gondolkodni. Ahogy maga vall erről az időszakról egy önéletrajzi jegyzetében: „A tárgyalt időszak végén írt szövegeim középpontjába Z. és szűk környezete került.” Így népesíti be novelláit visszatérő fiktív szereplőkkel, Z. mellett Mimózával, Olimpiával, Philipposszal, különös alakokkal, sejthetően egymás alteregóival. Formailag is izgalmasak ezek a kísérletek, hiszen Kovács Eleonóra mintha végletekig szeretné lecsupaszítani, lerövidíteni, töredékessé tenni novelláit. Mintha azt próbálná meg kideríteni ezzel, milyen lehetőségei vannak a mai prózának akkor, amikor már nem is annyira egy jól felépített történetet beszél el, hanem inkább hangulatot, pillanatnyiságot közvetít. Szorongást és szorongatottságot. Borzongást és rettenetet. 

Persze azt sem lenne illő kihagyni egy ilyen laudációból, hogy Kovács Eleonóra nem csupán fiatal prózaíróként, de recenzensként is jelen van évek óta az Együtt hasábjain. Emellett Kárpátalja kulturális életében több fronton is helyt áll: az Ungvári Nemzeti Egyetem történelemtanáraként éppúgy, mint a www.kvit.hu portál lelkiismeretes felelős szerkesztőjeként. Azt is meg kell említeni, hogy aktív tagja a Kovács Vilmos Irodalmi Társaságnak, valamint a Fiatal Írók Szövetségének. 

Bár Kovács Eleonóra nem igazán szereti a nyilvánosságot, a szereplést, ez az alkalom mégis jó lehet arra, hogy kicsit rá, írásaira, teljesítményére irányulhasson a figyelem. Remélem, hamarosan már kötetbe gyűjtve is olvashatjuk novelláit. Ehhez kívánok kitartást. És persze gratulálok az Együtt Nívódíjhoz. 

[Elhangzott 2019. január 22-én Beregszászon, az Európa–Magyar Házban, a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségen. Megjelent: Együtt, 2019/1, 66-67.]