2011. március 10., csütörtök

"Sosem úgy ülök le, hogy most verset fogok írni" (Varga Márta interjúja a Kulcslyukban)

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, so­kak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és meg­becsült emberek gyakran fejtik ki szakmai ál­láspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus mé­di­á­ban. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont ma­gánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp fag­gatjuk őket…

Rovatunk mai vendége Csordás László, az Együtt című irodalmi folyóirat olvasószerkesztője.

– Nemrég megkapta az Együtt nívódíját. Ez sikerélményt, elégtételt jelent önnek, vagy a „csak azért is megmutatom” fiatalos dacosság diadala?

– Nagy meglepetés volt számomra ez a díj, hiszen a munkatársak az utolsó pillanatig titkolták előttem. A lelkemre kötötték, hogy legyek ott a díjátadó ünnepségen, és végül Vári Fábián László laudációjából derült ki bizonyosan, hogy én vagyok az idei kitüntetett. Mindenképp elismerést jelent.

– Az egyik önnel készült korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy már tizenévesen eldöntötte: irodalmár lesz. Hogy jut ilyen eszébe egy tinédzsernek?

– Hamar ráébredtem, hogy nem az én világom a giccskultúra. Egy idő után nem érdekelt az, amiről mindenki beszélt a környezetemben, például: a szappanoperák, a kibeszélő- és valóságshow-k. Ekkor kezdtem az irodalom felé fordulni, egyre inkább megszerettem, és azóta is részese vagyok.

– Nem csak a lányoknak szeretett volna imponálni a versírással?

– A mai lányok már nem igazán vannak oda a költészetért, jó ideig nem is mutattam meg senkinek a műveimet. 12-13 éves korom környékén pedig egyszerűen abbahagytam a versírást. Úgy láttam akkor, hogy még fejlődnöm kell, csak később állhatok a nyilvánosság elé az írásaimmal. Sokat olvastam, tanultam. Majd felvettem a kapcsolatot Bakos Kiss Károly költővel, aki biztatott, hogy írjak, és juttassam el hozzá a verseimet. 2009 végén jött el irodalmi debütálásomnak az ideje, akkor jelentek meg ugyanis először nyomtatásban a verseim az Együtt című folyóiratban.

– A szülők nem szorgalmazták, hogy valamilyen „normális” szakma után kellene néznie?

– Eléggé szabadelvű nevelést kaptam. Úgy vélték, nyugodtan foglalkozhatok azzal, amivel akarok, majd csak lesz belőlem valaki. Most sem szólnak bele semmibe. A legtöbb munkámat azért elolvassák. De azt is tudom, hogy nem mindegyik nyeri el a tetszésüket.

– A verseiből, a kritikáiból az tűnik ki, hogy ami a szívén, az a száján, s igencsak másként látja a világot, mint a korosztályához tartozók. Nem tartják különcnek?

– Erre azt mondanám, hogy a mai világban egy teljesen normális ember nem adja írásra a fejét. Lehet, hogy valaki különcnek tart, ám a legtöbben elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. A szókimondásomból azonban néha valóban adódnak gondjaim.

– Kritikákat, tanulmányokat ír, melyekben az idősebb kollégák műveit veszi górcső alá. Ők hogyan viszonyulnak az ifjú titán megjegyzéseihez?

– Volt, aki kissé rossznéven vette, ám a többségük elfogadja, ha más véleményen vagyok, mint a szerző. Sőt akadnak olyanok is, akik megköszönik az erős, de őszinte bírálatot.

– Miként fogadja, ha az ön műveit éri kritika?

– Őszintén megvallva, jobban örülök neki, mint a dicséretnek. Az olyan kritika, amelynek van alapja, nem bánt, amelynek nincs, azzal meg nem érdemes foglalkozni.

– Netnaplót ír, melyben beszámol a mindennapjairól. Ezek szerint nyitott ember?

– Annak tartom magam. Sokan elolvassák a bejegyzéseimet. A visszajelzések szerint érdekesnek tartják ezt a műfajt.

– A kritika hangvétele függ a hangulatától?

– Nem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az hoz ki a sodromból, ha egy összecsapott, rossz munkát kell olvasnom. Ilyenkor is igyekszem diplomatikusan fogalmazni, de ez nem mindig sikerül.

– A versek rosszkedvből, jó hangulatban vagy valami elgondolkodtató helyzetben születnek?

– Véletlenül. Sosem úgy ülök le, hogy most verset fogok írni. Bizonyos ideig érlelődik bennem egy gondolat, egy érzés.

– Az irodalmi pálya sok buktatót tartogat, ami nem egy költőt, írót bizony igencsak megviselt már. Elég kitartó, hogy megbirkózzon majd az akadályokkal, eleget tegyen az elvárásoknak?

– Alapvetően optimista alkat vagyok, s azt hiszem, ezzel nem lesz gond. Még a jövő titka, hogyan lesz tovább, de eddig is adódtak nehézségek, és leküzdöttem őket valahogy. Remélem ez a későbbiekben is menni fog.

– Nem távolodott el egy kicsit saját korosztályától?

– Nem hiszem. Amikor időm engedi, eljárok a baráti társaságomba. Igyekszem különválasztani a „szakmát” a magánélettől. Tudom, mikor lehet az irodalomról beszélni, és azt is, hol nem érdemes előhozni a témát.

– Szeret a társaság középpontjában lenni?

– Nem, inkább csendes megfigyelő vagyok. Gyakran mondják, hogy nehéz belőlem bármit is kihúzni.

– Akkor önt zavarba ejteni sem könnyű?

– Így van. Határozott vagyok, nem könnyen esem kétségbe.

– Barátnő? Ideál?

– Jelenleg nincs. Nem hiszek az ideálokban. Szeretem a váratlan dolgokat.

– Mi a kedvenc időtöltése?

– Elsősorban az olvasás, inter­netezés. Utánuk jön minden más.

– Mit szeretne elérni az irodalmi pályán?

– Ezen még nem gondolkodtam. Belecsöppentem egy most felpezsdülni látszó irodalmi életbe, és ezt élvezem. A legközelebbi célom a PhD fokozat megszerzése, erre készülök, ez most a legfontosabb számomra.

Varga Márta
 
Forrás: Kárpáti Igaz Szó (online megjelenés: 2011. március 9., szerda).

2011. március 9., szerda

V. KAMK - interjúk

Részletek a Kárpátaljai Megyei Állami Rádió- és Televíziótársaság Magyar Nyelvű Adások Főszerkesztősége 2011. február 16-i rádióadásából.
Műsorvezető: Nyíri Kata
Riporter: Gálfi Dezső



Kapcsolódó bejegyzések:
III. KAMK-interjúk
II. KAMK-interjúk 
I. KAMK-interjúk

2011. március 6., vasárnap

netnapló (2011. február vége - március eleje)


Megint megfeledkeztem a netnaplómról ne haragudj netnapló de nem volt időm sem kedvem sem semmim ami miatt foglalkoztam volna veled ezen a héten úgyhogy most utólag pótolom egy ilyen tudatfolyam-szerű visszaemlékezésözönnel valamikor a hét elején voltam Beregszászon megbeszéltük az Együtt legújabb számát, Bakos Kiss Károllyal elkezdtük javítani a kultúrkrónikát rendesen meg kellett húzni sok dolog történt kevésbé fontos dolgok is estig maradtam megittunk néhány sört meg L. megkínált jó főzöttel ettünk hozzá sajtot is kicsit vágtam belőle ún. éttermi adagot tetszik nekem ez a kifejezés éttermi adag ezt ezentúl itthon is fogom alkalmazni ha anyu esetleg kisebb mennyiséget rak elém valamiből mint ami egy normális életerős étvágytalansággal aligha gyanúsítható fiatalembernek járna úgyhogy lesz új Együtt lesz az Együttnek szerkesztősége most már csak egy interaktív weboldal hiányzik meg az hogy legalább kéthavi folyóirat legyen ennyit még meg tudnánk tölteni folyamatosan anyaggal havit már nem hiszem és az sem mellékes hogy a szerzők kéthavonta részesülnének anyagi juttatásban ami főként a fiataloknál nem utolsó szempont befejeztem a rám bízott kötet szerkesztését írtam hozzá egy fülszöveget az első novella nagyon tetszett abban éreztem leginkább a tehetséget apropó fiatalok kitaláltam hogy az Együttbe kellene egy olyan rovat amelyben az anyaországi fiatalok kezdeményezéseit mutatjuk be egy-két művel és egy bevezetővel VFL egyből rábólintott így kértem Áfra Jánostól verseket majd írtam hozzájuk egy rövid jegyzetet jó lenne ha beindulna ez a rovat mert a kárpátaljai fiatalok aligha olvassák az anyaországi irodalmi folyóiratokat de azért az Együttbe bele-belenéznek azt persze nem mondom hogy mindenki végig olvassa de azért szokták böngészni nagy bánatom hogy szinte senki sem olvassa el Penckófer Fényfolyamának részleteit pedig csak rá kell hangolódni kicsit és szabadjára engedni tudatunkat hadd csapongjon mint például ebben a rendhagyó ünnepi naplóban teszem no meg közben eszembe jutott hogy elég sok fiatal mutatkozik be a 2011/1-es lapszámban ami megint azt bizonyítja hogy vannak tehetséges fiatalok foglalkozni kell velük még ha nem is teljesen készek az írásaik de van bennük tehetség két szárnypróbásunk is van fiatalodunk sajnos az e-mailjeimre rendszertelenül válaszolok úgy látszik ez egy ilyen hét inkább olvastam megkaptam a Kortárs 2011/01-02. számát itthon van még a Magyar Napló februári száma egy ÉS-szám Élet-Jel tegnap olvastam az egyik tavalyi Korunk-számot bele akartam kezdeni végre Kundera esszékötetébe de nem sikerült helyette Keresztury Petri-monográfiáját olvasom a DIA-ról az e-könyvolvasón nagy bánatomra Marianna nem vette meg a Prae legújabb számát nem mellesleg ő a héten szerepelt az Írók Boltjában remélem jól sikerült a bemutatkozása én mindenképp büszke vagyok rá azt mondja mindig hogy nem tud beszélni pedig ez nem igaz nagyon eredeti szinte már tündéri a stílusa igaz nem sokan szeretik az ilyet de ez van művész tegnap voltam diszkóban juj nem tetszett teljesen kiöregedtem onnan e világ nem az én világom Pilinszkyvel szólva olvasom még Szabó Lőrincet no meg mindent amibe belebotlok a neten várom Simon Márton kötetét elküldték postán a visszajelzések szerint nem olcsó a posta nem értem miért kell ennyit felszámolni egy aprócska könyv kézbesítéséért végül is igaza van Ákosnak nem Kínába és nem egy lexikon méretű/súlyú könyvet küldött hanem csak ide a szomszédba aztán beszéltünk még arról is hogy nem sikerült a felvételim és idén megpróbálom még egyszer majd kiderült hogy nem teljesen alaptalan az a feltevésem hogy a tanárok nagy többsége bizony egyszerűen lekezeli a határontúliakat mondjuk azt hozzá kell tenni nem minden alap nélkül teszik ezt a tapasztalatok de szerintem az anyaországi diákok között is vannak harmatgyengék meg nem hinném hogy jó dolog egy kalap alá venni mindenkit de ez van nincsenek messianisztikus hajlamaim sok mindenre van hajlamom erre nincs megpróbálom még egyszer aztán annyiszor amíg fel nem vesznek ha kidobnak az ajtón bemászom az ablakon vagy valami ilyesmi na be is fejezem mert ma még nem ittam kávét de legalább kipróbáltam a tudatfolyam-technikát hogy milyen érzés kanis