2015. november 16., hétfő

Megint itt

Az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam a blogolást. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy a Schöpflin Aladár alkotói támogatás ideje alatt kénytelen voltam kutatásaimra összponto-sítani, mivel határidőre kellett teljesítenem a szerződésben aláírt feltételeket. Egy év leforgása alatt így körülbelül 220000 karakternyi szöveg született meg. Az elkészült kéziratot még augusztus végén beküldtem az NKA-nak, azóta várok a visszajelzésre.

A másik ok, hogy idén szeptemberben folytattam a PhD-képzést a Debreceni Egyetemen. Végre sikerült összeállítanom egy olyan tématervet, amely működőképesnek mutatkozik. Jelenleg a szakirodalom áttekintésén és feldolgozásán, illetve a kiválasztott elbeszélő művek elemzésén dolgozom.

És persze sorolhatnám még: KVIT, recenziók írása, rendezvények, olvasás stb., stb., stb.

De mivel közeleg a tél, meg az ünnepek is itt vannak már a küszöb előtt, úgy gondoltam, ideje lenne összegyűjteni és feltölteni ide a 2015-ben publikált kisebb-nagyobb írásaimat, hogy végre egy helyen legyenek.