2015. november 19., csütörtök

KVITárulkozás (bevezető gondolatok a válogatáshoz)

A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság, rövidebb és talán elterjedtebb nevén a KVIT, egy fiatal kárpátaljai magyar értelmiségieket tömörítő közösség, amely immár több mint egy éve létezik, működik, csiszolódik, bővül. Fontos megjegyezni, hogy tagjaink között nem csupán vers-, próza- vagy értekező szövegeket író fiatalok vannak, hanem olyanok is, akik szívesen vesznek részt a közös gondolkodásban Kárpátalja mai kulturális helyzetéről, akiknek nem közömbös az, milyenné alakul át, illetve hogyan újul meg a helyi magyar közösség kultúrája.

Mióta megalakult a társaság, kettős célt igyekszünk szem előtt tartani. Mindenekelőtt nagy hangsúlyt helyezünk havonta egyszer vagy éppen többször megtartott műhelymunkánkra, amelyen rendszerint az addig elkészült írásokat beszéljük meg, csiszolunk rajtuk, mígnem készek lesznek a publikálásra. Illetve olyan témák köré szervezünk beszélgetéseket, amelyek egy pályakezdő számára megkerülhetetlenek. Ilyenek például: a vers születése, az irodalmi apagyilkosságok, az elbeszélés nehézségei, a húzás művészete stb. De ugyanilyen lényeges számunkra az is, hogy írásainkkal, véleményeinkkel ne csupán a szűkebb szakmán belül találkozzon az érdeklődő: arra törekszünk, hogy megszólítsuk leendő olvasóinkat minden lehetséges fórumon (többek között iskolai látogatások, író-olvasó találkozók alkalmával, valamint az internet révén; folyamatosan új anyagokkal frissülő honlapunk a www.kvit.hu címen érhető el).

Aki ismeri valamennyire a kárpátaljai magyar irodalmat, az tudja, milyen nehezen tudott kibontakozni ebben a térségben a művészi élet, mennyit kellett várni a valóban értékes és maradandó művek megszületésére, és hogy mennyire megkésve megy végbe ma is a generációváltás folyamata. Ha valaki mégsem ismerné ezt a történetet, elég ha az M. Takács Lajos által szerkesztett reprezentatív antológia címét idézem fel számára, amely metaforikusan közvetíti az 1953-tól 1988-ig terjedő korszak kárpátaljai magyar kultúrájának hangulatát: Vergődő szél. Mert ha Kovács Vilmos torzóban maradt életművére, a Forrás Stúdió ellehetetlenítésére vagy a rendszerváltás utáni személyeskedésekre és az ezekhez kapcsolódó álvitákra gondolunk, ez a metafora még mindig telitalálatnak minősül.

Társaságunk azonban nem tagadja meg ezt a súlyos hagyományt. Névválasztásunkkal is azt hangsúlyozzuk, hogy az az út, melyet Kovács Vilmos kijelölt egykor, ha nem is teljes egészében, ha nem is minden mellékúttal együtt, de folytatható. A folytatás természetesen nem azt jelenti, hogy feltétel nélkül átvesszük azt a szerepet, amelyet egykor ő épített fel vagy követői alakítottak ki maguk számára. Irodalom-felfogásunk a mai kor szellemiségéhez áll inkább közel, viszont tenni akarásunk és a kárpátaljai magyar kultúrába vetett bizalmunk hasonlóan erős, mint amilyen Kovács Vilmosé lehetett egykor. Ilyen értelemben használjuk tőle származó mottónkat is: „… mert kezdet nincs, csak folytatás van.” Mi ebben hiszünk: ez az az eszmeiség, amely közösségbe kovácsolja a társaságot.

A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság önmagában még nem tekinthet vissza gazdag múltra: az, hogy a kicsit több mint egy év fennállás mire volt elég, aligha könnyen megválaszolható. De talán nem is ez most a legfontosabb kérdés, amire válaszokat kell keresnünk: a jövő még sok rejtett értéket és megoldandó problémát tartogathat számunkra.

Jelen válogatás a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjai által írt művekből kínál ízelítőt. Nem teljes ugyan, hiszen egy válogatás mindig hiányt hagy maga után, viszont figyelemfelkeltésnek, ígéretnek talán elég.

Megjelent: Napút 2015/6, 57-58.