Ennek az áprilisnak is vége. Nyugodt szívvel leírhatom: meg- és túléltem életem huszonhatodik áprilisát. Gazdagabb lettem jónéhány (nemcsak szakmai) tapasztalattal és három literes söröskorsóval, ami egy magamfajta sörivó ember számára igazi kincsnek számít...
* * *
Április elején jelent meg az Együtt 2014/2. száma, amelyben helyet kapott többek között Kovács Vilmos Holnap is élünk című regényének befogadástörténetét áttekintő tanulmányom harmadik, befejező része (a teljes szöveg tehát: I. rész, II. rész, III. rész). Egyben ez az irodalomtörténeti jellegű tanulmány nyitja nemsokára megjelenő tanulmány-, esszé- és kritikagyűjteményemet. A szétszóródás árnyékában című kötet anyagát négy év (2010-2014) publikált és eddig még kéziratban lévő írásaiból állítottam össze.
* * *
6-án, vasárnap Beregszász volt a vendége a Miskolcon megrendezett Határtalan napok elnevezésű rendezvénysorozat irodalmi részének. Az előre meghirdetett program addig módosult, míg végül Debreceni Mihállyal beszélgettem egy jó kiadós másfél órát: szóba került az irodalom, a történelem, a kultúra, az oktatás, a politika és még sok minden más is. Zárásképp paródiákat olvastunk fel.
A Miskolci Nemzeti Színházban |
* * *
Idén is költészetnapi interjút készített velem a Kárpáti Igaz Szó. Tóth Viktor egyik kétségtelenül provokatív kérdésére adott válaszomból egy termékeny és elgondolkodtató vita kerekedett a Facebookon. Érdemes elolvasni. Ehhez kapcsolódik, hogy a Daykában rendhagyó irodalomórán vettem részt, ahol a vers születéséről beszéltem a tanulóknak nagyon röviden.
* * *
A munkácsi zsidótemetőben |
* * *
26-án ismét megtartottuk műhelybeszélgetésünket a fiatal irodalmárokkal. A téma ezúttal a következő volt: Végtermék-e a szöveg? Ez az alkalom annyiban volt mindenképp különleges, hogy sikerült végre nevet választani a csoportnak. Így lettünk KVIT (azaz Kovács Vilmos Irodalmi Társaság). Erről az eseményről itt lehet bővebben olvasni.