2014. április 11., péntek

Milyen "tájakon" jársz, költészet? (Tóth Viktor interjúja)

A magyar költészet napja dátumaként, látva József Attila fantasztikus életművét, nem véletlenszerűen választották az április 11-ét. Akik számára a költő esetleg baloldalinak tűnik, azoknak érdemes figyelmébe ajánlani egyik örökbecsű művét, a Bús magyar énekét. A XXI. században még mindig ugyanarra folyik a Duna, s ha letelepszünk a „rakodópartra”, talán mi is megláthatunk egy dinnyehéjat. Vajon változott-e a költészet?


– A XX. század közepéig, esetleg az 1980-as évekig egy-egy költőnek, versnek óriási hatása volt a lírára és a közéletre is. Ma viszont…

– Diktatúrában a költészetnek, ezzel együtt az irodalomnak egészen más szerepe lehet, mint demokratikus berendezkedés idején. Ne feledjük, a művészet mindig a szabadság felé tör, így óhatatlanul szembe kerül a hatalommal. De aki követi a kortárs magyar irodalom folyamatait, láthatja, hogy az utóbbi időben szintén megnőtt az érdeklődés az ún. közéleti költészet iránt. 2012-ben jelent meg például az Édes hazám című antológia, amely az elmúlt húsz év közéleti-politikai tematikájú versterméséből nyújt bőséges válogatást. Hogy milyen hatása volt a mindennapi életre ennek a gyűjteménynek, nem tudnám megmondani, de a kritika jól fogadta. Sőt, létezik egy másik, nem túl régi kezdeményezés, a slam poetry, amely egyre szélesebb körben terjed, és gyorsan reagál a legfrissebb kulturális, politikai kérdésekre is.

– Balla D. Károly szerint ami költészet, az nem kárpátaljai, ami kárpátaljai, az nem költészet. Mi erről a véleménye?

– Balla D. Károly Címkézett irodalom című esszéjében egészen pontosan így fogalmazott: „a kárpátaljai magyar irodalomnak az a része, amely kárpátaljai, egyre kevésbé tekinthető irodalomnak, amely pedig irodalomnak minősíthető, az egyre kevésbé kárpátaljai”. Annak ellenére, hogy érzem a kijelentés mögött megbúvó keserű iróniát, nem tudom elfogadni ezt a kizárásos alapon működő logikát. Hiszen miért ne lehetne egy jó mű, illetve egy szerző egyszerre több irodalomtörténeti elbeszélés része? [Miért ne tekinthetnénk Vári Fábián László életművére úgy, mint a kortárs magyar irodalom népi kánonjának és egyben a kárpátaljai magyar irodalom hagyományának kiemelkedő teljesítményére? Miért ne értelmezhetnénk Berniczky Éva novellisztikáját egyszerre a mai magyar irodalom ún. posztbodoriánus vonulatában és a kárpátaljai regionális kánon narratívájában?]

– Szűkebb pátriánknál maradva: mennyire jók az új nemzedékhez tartozó költők, mennyire változtak, bővültek a publikálási lehetőségek? 

– A publikálási lehetőségek szerencsére egyre inkább bővülnek. Kárpátalján az Együtt című folyóirat ad teret a fiataloknak, de az internet, a blogoszféra is járható út lehet. A magyarországi folyóiratok szintén érdeklődést mutatnak az itt született művek iránt. Tehát egyedül csak a minőség szabhat határt. Az, hogy ki mennyire jó, persze mindig viszonyítás kérdése. Például Bakos Kiss Károly legutóbbi, Része még című gyűjteményében, illetve Lőrincz P. Gabriella Fény-hiány című kötetében sokat finomodott. Az egyre inkább közösségbe szerveződő fiatalabbak között is vannak tehetséges versírók. Hogy csak két nevet említsek: Pák Diána misztikus-népi ihletettségű, míg Marcsák Gergely szürreális-abszurd szövegekkel jelentkezett. Természetesen az, hogy kiből válik valóban költő a legfiatalabbak közül, még a jövő kérdése.
Forrás: Kárpáti Igaz Szó online (kiegészítéssel)

Frissítés: érdekes vita alakult ki az interjúval kapcsolatban a Facebookon

Nincsenek megjegyzések: