1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Az esemény apropóján talán nem árt elgondolkodni, milyen az irodalom iránti érdeklődés, s kisebbségi létben van-e a költészetnek feladata?
– A világhálón óriási mennyiségű olvasnivaló van, így nem lehet azt állítani, hogy az írott szó a XXI. században szerepet vesztett. Ez az irodalomra is igaz?
– Az írott szónak természetesen ma is fontos szerepe van a kultúrában, bár funkciója, szerepe az utóbbi időben némileg átértékelődött. Rengeteg információhoz jutunk ugyanis a különféle kép-, hang- és videóanyagok által, az internet pedig természetes közege a multimedialitásnak. A probléma ott kezdődik, amikor az egyik valamilyen oknál fogva kezdi kiszorítani a másikat, például a videó a szöveget. Sajnos igazolódni látszik az a tapasztalat, miszerint az olvasás, így az irodalom iránti érdeklődés is – dacára a hatalmas és bárki számára könnyen elérhető internetes írott tartalomnak – egyre inkább háttérbe szorul, egyre szűkebb körre korlátozódik.
– Van-e feladata a költészetnek kisebbségi létben, s ha igen, az miként definiálható?
– Nem hiszem, hogy a költészetnek konkrét, előírásszerű feladatokat kellene teljesítenie. Az ilyen elvárások általában a diktatórikus rendszerek részéről bukkannak fel, s gyakran fulladnak sematizmusba. Ezzel együtt úgy gondolom, egy kisebbségi léthelyzetben lévő költő olyan sajátos tapasztalatokat közvetíthet a művészi megformálás eszközeivel, melyek árnyaltabbá teszik saját létérzékelésünket. E tapasztalatok nélkül bizonyára szegényebb lenne a magyar irodalom.
– Mennyire felelnek meg ennek a kárpátaljai költők, azon belül például a legifjabb nemzedék? Az új generáció munkáiban mennyire domborodik ki a kisebbségi lét kérdése?
– A kárpátaljai magyar irodalom legújabb nemzedéke még keresi a saját útját. A fiatalok mind ez idáig nem határozták meg karakteresen azokat az irányvonalakat, amelyek mentén elindulhatnának. Így alighanem korai lenne messzemenő következtetéseket levonni az eddigi művekből. Ami azonban már most megmutatkozik: a kisebbségi lét kérdése, a határátlépések kísértése, az idegenség tapasztalata nem közömbös a fiataloknak sem. Bakos Kiss Károly Cím nélküljében például ez olvasható: „Itt esők mosnak és örök / Szálai éles dróttá hűlnek // Itt kínok laknak meg örömök / S az örömök kitelepülnek”. Lehetetlen, hogy rá ne ismerjünk saját, kisebbségi léthelyzetünkre ezekben a költői képekben.
– A világhálón óriási mennyiségű olvasnivaló van, így nem lehet azt állítani, hogy az írott szó a XXI. században szerepet vesztett. Ez az irodalomra is igaz?
– Az írott szónak természetesen ma is fontos szerepe van a kultúrában, bár funkciója, szerepe az utóbbi időben némileg átértékelődött. Rengeteg információhoz jutunk ugyanis a különféle kép-, hang- és videóanyagok által, az internet pedig természetes közege a multimedialitásnak. A probléma ott kezdődik, amikor az egyik valamilyen oknál fogva kezdi kiszorítani a másikat, például a videó a szöveget. Sajnos igazolódni látszik az a tapasztalat, miszerint az olvasás, így az irodalom iránti érdeklődés is – dacára a hatalmas és bárki számára könnyen elérhető internetes írott tartalomnak – egyre inkább háttérbe szorul, egyre szűkebb körre korlátozódik.
– Van-e feladata a költészetnek kisebbségi létben, s ha igen, az miként definiálható?
– Nem hiszem, hogy a költészetnek konkrét, előírásszerű feladatokat kellene teljesítenie. Az ilyen elvárások általában a diktatórikus rendszerek részéről bukkannak fel, s gyakran fulladnak sematizmusba. Ezzel együtt úgy gondolom, egy kisebbségi léthelyzetben lévő költő olyan sajátos tapasztalatokat közvetíthet a művészi megformálás eszközeivel, melyek árnyaltabbá teszik saját létérzékelésünket. E tapasztalatok nélkül bizonyára szegényebb lenne a magyar irodalom.
– Mennyire felelnek meg ennek a kárpátaljai költők, azon belül például a legifjabb nemzedék? Az új generáció munkáiban mennyire domborodik ki a kisebbségi lét kérdése?
– A kárpátaljai magyar irodalom legújabb nemzedéke még keresi a saját útját. A fiatalok mind ez idáig nem határozták meg karakteresen azokat az irányvonalakat, amelyek mentén elindulhatnának. Így alighanem korai lenne messzemenő következtetéseket levonni az eddigi művekből. Ami azonban már most megmutatkozik: a kisebbségi lét kérdése, a határátlépések kísértése, az idegenség tapasztalata nem közömbös a fiataloknak sem. Bakos Kiss Károly Cím nélküljében például ez olvasható: „Itt esők mosnak és örök / Szálai éles dróttá hűlnek // Itt kínok laknak meg örömök / S az örömök kitelepülnek”. Lehetetlen, hogy rá ne ismerjünk saját, kisebbségi léthelyzetünkre ezekben a költői képekben.
Tóth Viktor
Megjelent: Kárpáti Igaz Szó (a print változatban: 2013. 04. 11.)
