2013. január 6., vasárnap

Online hagyott nyomok

Gondolatok három fiatal irodalmi műhely internetes jelenlétéről

Alföld, 2012/2.
A fiatal irodalmárnemzedék természetes lelőhelye az internet. Ma már az online irodalmi jelenlét természetesebbnek és mindennapibbnak tűnik, mint a könyvesboltokban, könyvtárakban vagy irodalmi kávéházakban való bolyongás. E generáció tagjai ugyanis az interneten élik meg az irodalmi élet jelentős részét, itt hoznak létre önálló, nemegyszer markáns egyediséggel rendelkező irodalmi fórumokat, befogadó, a print folyóiratokénál jóval gyorsabb reagálású műhelyeket. Ezek a műhelyek átjárhatók, és optimális esetben egymással együttműködve töltik ki a legfiatalabb, főként az egyetemista korosztály alkotta nemzedék virtuális irodalmi színtereit: elsősorban a blogoszférát és a Facebookot. Egy pályakezdő szerző számára ez a fajta nyitottság és összefonódottság elsősorban lehetőséget jelent: nyilvános megjelenést, és a gyors író-olvasó kommunikáció létrejöttét, mely pozitív hatással bírhat későbbi fejlődésére. De nem csupán szerzői szemmel fontos egy fórum, hanem olvasóként is, így felmerülhet bennünk, felhasználókban a kérdés: mi az, ami miatt vonzódunk egy-egy bloghoz vagy internetes irodalmi folyóirathoz?

Nyilván nem mellékes a vonzó megjelenés, az áttekinthetőség, a naprakész, és nem utolsósorban minőségi, gondosan szerkesztett tartalom. Írásomban három műhely (az ÚjNautilus, az Apokrif Online és a Kulter.hu) internetes tevékenységét vizsgálom a megjelenő tartalom és az olvasókat eligazító felület elemzésével. Előbb konkrét példákat emelek ki, ezekkel utalva az adott műhely blogoszférán belüli egyéni sajátosságaira, majd általánosabb érvényű tapasztalatok megfogalmazására vállalkozom.

Balogh Endre említi Hosszú az internet, rövid az élet című esszéjében (Prae, 2010/4, 5.), hogy: „A (z internetes és nem internetes) médiumok általában megkísérelnek saját, tágan értelmezett nyelvezetet kialakítani, ami sikerük záloga lehet: ha sokan beszélik egy médium nyelvét, megerősödhet fogyasztórétege, egyfajta gondolkodásbeli függőség alakulhat ki a médiafogyasztó részéről, módosul a világa impulzusaira adott reakcióinak eszköztára, elkezd az általa fogyasztott média nyelvén beszélni, gondolkodni”. Majd kiegészítésként hozzáteszi, hogy ez a tágan értelmezett nyelv nem feltétlenül csak a szavakra korlátozódik, lehet vizuális is. Ebből az előfeltevésből indulok ki.

Már a saját név kiválasztását, az önelnevezést tekintve következtethetünk egy adott portálnak a kulturális életben elfoglalt helyzetére. Az ÚjNautilus Jules Verne klasszikus regényhősének, Nemo kapitány tengeralattjárójának, a Nautilusnak az "utóda", a névválasztás tehát szemléletbeli sajátosságokat takar. Egyrészt tudatosul általa az irodalom fikcionáltsága, hiszen a Nautilus a maga valójában soha nem létezett, az csupán a képzelet szüleménye, illetve – ami lényegesebb lehet számunkra – a szó a magányos, önálló, sőt a különálló, kívülálló, a fennálló rendszerhez ha nem is gyűlölködve, de mindenképp kritikusan viszonyuló attitűd megértését is lehetővé teszi. Az Apokrif elnevezés a ’nem kanonizált szöveg’ jelentést hozza játékba. Sokkal inkább gondolunk erre, mint az értelmező szótár melléknévi - ’kétséges eredetű’, ’hamisított’ - javaslatára. Így az apokrif konnotatív jelentése nem feltétlenül ’megbélyegző’, hanem inkább: ’rejtett’, ’tanulmányozásra ajánlott’ és ’alternatívákat kereső’. Irodalmi példákat is idecitálhatnánk, elég csak Pilinszky János és Petri György Apokrif című verseire utalni, mégis, ezen örökségek konkrét hatásának kimutatása a portálon található, műfajilag sokszínű és rendkívül eltérő ízlésirányú szövegek miatt legalábbis kétséges. Míg az előző esetekben tipikusan az „egy talált tárgy megtisztítása” érhető tetten, addig a KULTer szó mesterséges szóalkotás következtében jött létre, elidegenítést és technicitást sugallva. A "kult" fiktív szótő a kultúra és az ehhez kapcsolódó egyéb képzett szavak származéka, míg az "er" angol főnévképző, amely a számítástechnikának az irodalomra, művészetekre való hatására utal. A regiszterkeverő elnevezést jól leképezi a magas- és tömegkultúrából egyaránt merítő portál rovatainak elnevezése is: vizuálKULT, popKULT, litKULT, KULTprogramok. Megemlíthető, hogy a "kult" szótő alapján asszociálhatunk a ’menő, tök jó, remek’ jelentésű angol szleng kifejezésre, a "cool"-ra, illetve annak magyarított átiratára: kúl. Ez szintén egybecseng a portál célkitűzésével: lendületesen, fiatalos nyelven hiteles tartalmat szolgáltatni a befogadó számára.

Vizsgáljuk meg, milyen egyénítő sajátosságok alapján rajzolódik ki e három fiatal irodalmi fórum internetes jelenléte. A Károli Gáspár Református Egyetem és az ELTE falai közül induló ÚjNautilus szerkesztősége életkor tekintetében rendkívül heterogén. Az egyetemi tanároktól (Bánki Éva, Vassányi Miklós) tanulmányaikat befejező vagy doktorandusz-képzésben résztvevőktől (Dobás Kata vagy éppen Borbély András) a diákkorosztályig terjed. Ez a heterogenitás és a szemléleti sokféleség a tartalomban is megnyilvánul. Az ÚjNautilus önmeghatározása szerint irodalmi és társadalmi portál, tehát a szorosabb irodalmi tematikán (vers, próza, műfordítás, kritika stb.) kívül gyakran foglalkozik mai társadalmi problémákkal is. A külső tekintetében a dizájnváltás jót tett a portálnak: eltűntek az olyan felesleges kiegészítők, mint az olvasószámláló, s helyette kaptunk egy hangulatos, fekete, fehér és piros színbe ágyazott, képekkel és videókkal, illetve különféle blogokhoz vezető linkekkel társuló olvasóbarát felületet. Ha a portálon közölt cikkek, tanulmányok közül szemlézek, először is felül kell bírálnom magamban azt az előítéletet, hogy az online médiumok nem igazán alkalmasak hosszabb, elmélyültebb tanulmányok megjelentetésére. Cáfolatként mindjárt megemlíteném az annak idején rám hatást gyakorlók közül Kránicz Gábor A magyar irodalom történeteiről írt, alapos és erős kritikai élű tanulmányát (Irodalomtudomány, mint az irodalomtörténet provokációja). Kránicz először a magyar irodalomtudomány mai helyzetére reflektál, és határozott véleményét már dolgozata elején megfogalmazza: a kézikönyvnek – szerinte – „végül sikerült elérnie, hogy az az olvasó, aki eredetileg az ostromlókkal érkezett, végül mégis az ostromlottakkal szimpatizáljon, miközben az offenzívában részt vevő külföldi segédcsapatokról kiderült (bármennyire is beváltak más „nemzetek” irodalomtörténeteinek megírásánál), hogy korántsem ismerik a hazai terepet, melynek következtében esetleges későbbi bevethetőségük is kérdésessé vált”. Erős állítás ez, amelyet elgondolkodtató, vitaképes érvelés követ. A másik kiemelkedő élményem a közelmúltban Borbély András T.R.I.A.N.O.N. – vagyis a barátságról című esszéje volt. Borbély szemléletes értekezői nyelven ír a Trianonról és a Holokausztról való politikai emlékezés-beszéd veszélyeiről, a kibeszéletlen múlt miatt kísértő traumákról, a szándékos összekuszálásról. Folyamatosan cáfol, tabukat dönt és az eddigiek helyébe újabb, érvényesebb beszédmódot ajánl. Talán az sem mellékes, hogy nemzetiségi léthelyzetből teszi mindezt. Eddigi benyomásaimra alapozva számomra ezek a mélyebb, friss szemléletű írások alakítják az ÚjNautilusról kialakult összképet.

Az Apokrif Online kissé eltér az itt vizsgált műhelyektől, mégpedig azon oknál fogva, hogy az ELTE és a PPKE köréből induló folyóiratnak – mára országos terjesztésű – nyomtatott változata is van. Az online felületet egy ideig inkább kiegészítésnek tekinthettük, s ezt a feltevésünket a laptörténet is megerősíti: a szerkesztők célja az internetes változattal eleinte az volt, hogy az általuk érdekesnek vélt, de a print folyóiratba nem illő (vagy terjedelmi korlátok miatt nem elhelyezhető) szövegeket itt tegyék közzé. Az Apokrif Online mindvégig megtartotta a hagyományos kultúrblogokra jellemző felületet és struktúrát, de egyre inkább úgy tűnik, hogy kezd felülemelkedni az alárendelt pozícióból. A korábbi, meglehetősen rendszertelen frissítéseket felváltotta egy folyamatosan új tartalommal jelentkező tendencia. A szerkesztők jobban odafigyelnek az internetes jelenlétre.

Hogy mit emelnék ki az online megjelent tartalomból? A minőségben és mennyiségben egyaránt szépen gyarapodó recenziók mellett a két évfolyamot megért, a naplóforma hagyományát folytató Évjárat-sorozatot. Ezeket a rövidebb-hosszabb terjedelmű írásokat ugyanis akár generációs korhangulatot tükröző naplójegyzetfüzérként is olvashatjuk. Az ezekben teljesen szubjektíve, minden tartalmi és műfaji kötöttség nélkül megszólaló szerzők pontos jelzéseket adnak a kortárs irodalmi élet nemzedéki problémáiról vagy a személyes gondokról. A másik, amit az Apokrif Online-on mindig nyomon követek, az Apokrif-szerzők más folyóiratokban elnevezésű rovat. A szerkesztő figyeli a nyomtatott, valamint az internetes folyóiratokat, és naprakészen tudósít arról – gyakran az aktuális oldalra vezető linkkel együtt – melyik szerző hol és mit publikált legutóbb. Ez a gesztus a szinte áttekinthetetlenül gazdag közlésekben segíti a tájékozódást.

A Debreceni Egyetem berkeiből induló KULTer.hu az itt bemutatott három műhely közül a legfiatalabb, de dinamikusan fejlődik. Már indulásakor tekintélyes szerzőgárdával jelentkezett, amely egyre bővül. Mondhatni, hamar megtalálta helyét az internetes kulturális közegben: nem csupán szépirodalommal, könyvkritikával, de filmmel, popzenével szintén foglalkozik, sőt kezdetben még étteremkritikákat is olvashattunk (ami sajnálatos módon hirtelen megfogyatkozott). A portál legfontosabb érdemének azt gondolom, hogy valamennyi számba vehető elsőkötetes íróról-költőről születik itt recenzió, mellékelten pedig szövegeket közölnek adott alkotótól. Ha belegondolunk abba, mennyire kevés visszhangot kap egy fiatal elsőkötetes szerző, ez nem kis dolog.

Szerves része még az online irodalmi életnek a kommentárok kérdése, és a KULTer.hu az egyik legjobb példa erre: a gyakori személyeskedő, kirohanó, mindenféle érvelés nélkül ledorongoló álneves kommentek valahol azt bizonyítják, hogy még mindig gyerekcipőben jár ez a gyors reagálásra alkalmas visszajelzési forma. Csak olvassuk el a portálon mondjuk a Nyerges Gábor Ádám filantróp irántam című verse alá írt minősíthetetlen megnyilvánulásokat. Ilyenkor mindig arra gondol az olvasó, hogy mi lenne a jobb megoldás: egy szigorúbb moderálás? Vagy inkább hagyjuk, hadd élje minden szöveg a maga életét mindenféle beavatkozás nélkül?

Ehhez kapcsolódik persze a szerkesztettség kérdése. A tapasztalatok szerint még mindig tartja magát a vélekedés, hogy az online megjelenő szövegek nagy része kontroll, vagyis szerkesztés nélkül jelenik meg. Ez viszont nem érvényes egyik itt bemutatott internetes műhelyre sem: a beküldött szövegeket – ezt én magam is tapasztaltam – több szerkesztőn átszűrve és javítások sorát követve jelentetik csak meg. A minőség és az internetes tartalom nem zárja, nem zárhatja ki egymást.

Az előbbiekben kiemelt néhány jellegzetesség persze semmiképp sem reprezentálja azt a temérdek munkát, amit ezekbe a műhelyekbe fektettek, illetve fektetnek a szerkesztők és a szerzők. Mégis, már ezek alapján érdemes elgondolkodni azon, hogy egyértelműen hiány keletkezne az irodalmi életben, ha valamelyik végleg lezárná archívumát, és nem frissülne többé. Valószínűleg terméketlen minden olyan vita, mely az offline és online folyóiratokat egymás ellenében próbálja kijátszani, hiszen egyelőre bizonyosan mindkettőre szükség van. Éppen ezért meglepő, hogy számarányához képest nagyon kevés internetes irodalmi-művészeti fórum kap állami támogatást. Anyagi források híján, puszta lelkesedésből pedig a szerkesztők munkája, a szerzők felkérése nem megy mindig zökkenőmentesen. De, hogy nem részesülnek ezek a fórumok támogatásban, egyben szabaddá teszi őket, így olyan szövegek publikálására is lehetőségük van, melyeket a fősodorbeli, a kánont alkotó, képző folyóiratok nem biztos, hogy megengednek maguknak. Ez a szabadság pedig párhuzamosan fut az egyetemista-korosztály kísérletező, a tekintélyelvűséggel szembemenő törekvéseivel. Összegzés helyett pedig visszatérve bevezető gondolataimhoz, és az online irodalmi élethez, elmondható: mind az ÚjNautilus, mind az Apokrif Online, mind pedig a KULTer.hu rendelkezik Facebook-elérhetőséggel, s ehhez csatlakozva figyelhetjük folyamatosan a tartalom gyarapodását, a közösségszervezést, az online hagyott nyomokat. Hogy mire lehet képes három ilyen fiatal műhely az amúgy is telített irodalmi színtéren, azt nem tudnám megmondani. Viszont azt igen, hogy ezek a fiatalok néha belepiszkálnak a bebetonozódó kánonokba, tabukat döntögetnek, fricskákat szórnak, vagy csak szabadon elmondják nemzedéki gondjaikat. És ez egy alternatívákat szívesen kereső olvasónak – vagy inkább felhasználónak – éppen elég.

(Az előadás szövege a KULTer.hu és a József Attila Kör által közösen szervezett KULTműhelyek Országos Konferenciájára (KULTOK) készült, és 2012. április 21-én hangzott el a MODEM-ben.)

Megjelent: Alföld, 2012/12, 74-78.

Nincsenek megjegyzések: