Ma félig szomorú idő van kint. De sehogy sem tudom megérteni az időjárásnak ezt a fajta pesszimizmusát. Egyszer elkezd cseperegni az eső, utána pedig égetően csap le a nyári nap sugára a gyanútlanokra. Furcsa. Mindez a könyv ünnepén. Ajaj.
Mivel nem tudok jelen lenni a 82. Ünnepi Könyvhéten, itthon rendezkedtem be egy kis szabadtéri olvasásra. Fogtam a hosszabbítót, kivezettem a kiskertbe, a szőlőlugas alá, hoztam a netbookomat, a mobilomat meg a kék nejlonbögrémet, és kiültem egy direkt erre a célra kialakított fedett kis biz-basz alá. Itt az esőcseppek úgysem érnek el, a napot pedig megszoktam a néhány hete tartó kapálás során (parasztromantika, sej-haj!).
Reggel volt még egy kis korrektúrázni való anyag, ezzel körülbelül délfelé végeztem. Azóta élvezem a természet lágy ölét: a fülembe döngő döglegyeket, a nem tudom hol, de állandóan huhogó baglyot, a letakart szalonnasütő tégláit és az esővíz tárolására alkalmas (de nem arra alkalmazott) ízléstelenül piros hordót, amit nem tudom, miért kellett a kiskertbe kiállítani. Szóval igazi az idill. Ünnepi a hangulat. Az a néhány kíváncsi szempár, ami tízpercenként tevékenységemre vetődik az utcáról, csak hab a tortán. Vagy inkább a mesék teje. Vagy valami ehhez hasonló.
Mindenesetre tele a szív ünneppel. Folyamatosan lesem a portálok híreit, csorgatom a nyálam a könyvek után, és ábrándozom. (Meg egy hangya épp most csípett belém, csak úgy mellékesen.)
Azért én is kiveszem a részem a buliból: kaptam egy recenzálandó verseskötetet, ami a napokban jelent meg. Ez azért jó dolog. Nem?
