Lassan több mint egy hete készülök arra, hogy megírjam ezt a posztot, de mindig valamilyen más esemény terelt el eredeti tervemtől. Most azonban úgy döntöttem, addig nem állok fel fotelemből, amíg el nem készül ez a bejegyzés.
Kovács Eleonórát már egyetemi éveim előtt megismertem. Nem egyszer táboroztunk együtt, s amikor néha sikerült kisebb beszélgetésbe elegyednünk, sokszor értettünk egyet a pocsék szervezést illetően. Azért írom, hogy néha, mivel Eleonóra keveset beszél. Megfontolt, szolid, korához képest figyelemreméltó műveltséggel rendelkező embernek ismertem meg. Még mindig emlékszem, amikor egyszer olyan részletesen elemzett egy József Attila-verset, hogy én (mint utána következő szerencsétlen pária) csak ennyit tudtam kinyögni: Nóra már mindent elmondott, amit érdemes elmondani.
Ilyen előzmények után egyből felcsillant a szemem, amikor tavalyi budapesti részképzésünk ideje alatt kiderült, írással szeretne foglalkozni. S ezt ő komolyan gondolja. Felajánlottam neki: jöjjön el velem az Apokrif szerkesztőivel megbeszélt találkozóra, hogy máris kezdje el ízlelgetni az irodalmi életet. Talán senki sem fog csodálkozni: élt is a lehetőséggel.
Azóta már túl van egy tehetséggondozói pályázaton, amelyen egészen szép eredményt ért el. Bár legelső írásaival nem igazán voltam megelégedve, kicsit fésületlennek találtam mondatait, az egyik, pályázatra beküldött novellája különösen megtetszett. Érződött rajta a kafkai mágikus realizmus hatása. Ez üdítően hatott jellegtelen, az iskolai fogalmazás szintjét éppen csak meghaladó, legtöbbször összecsapott „művek” garmadája után.
Ajánlottam neki néhány mai szerzőt (főleg Szvoren Edinát, mert úgy éreztem, a kettejük lelki világa közel áll egymáshoz), akiket olvasva sikeresen elegyítheti a mágikus realizmust valamelyik mai stílusirányzattal. Eleonóra belátta, amit sok fiatal tollforgató nem akar megszívlelni: a mai irodalom ismerete nélkül egyszerűen nem lehet jó íróvá válni. Az internet térhódításával pedig semmi különösebb akadályát nem látom annak, hogy egy kárpátaljai magyar alkotó is naprakész legyen a mai irodalmi kérdésekben. Ezért haragszom azokra, akik egyszerűen lusták olvasni kortársaik műveit. Eleonóra nem tartozik közéjük.
No de mielőtt ez a blogajánló átcsapna egy kritikai reflexióba, le is zárom gondolataimat. A kedves olvasónak csak annyit tudok még mondani: figyeljen oda erre a lányra, mert tehetséges, Eleonórának pedig annyit: isten hozott a kárpátaljai magyar irodalomban!
Kovács Eleonórát már egyetemi éveim előtt megismertem. Nem egyszer táboroztunk együtt, s amikor néha sikerült kisebb beszélgetésbe elegyednünk, sokszor értettünk egyet a pocsék szervezést illetően. Azért írom, hogy néha, mivel Eleonóra keveset beszél. Megfontolt, szolid, korához képest figyelemreméltó műveltséggel rendelkező embernek ismertem meg. Még mindig emlékszem, amikor egyszer olyan részletesen elemzett egy József Attila-verset, hogy én (mint utána következő szerencsétlen pária) csak ennyit tudtam kinyögni: Nóra már mindent elmondott, amit érdemes elmondani.
Ilyen előzmények után egyből felcsillant a szemem, amikor tavalyi budapesti részképzésünk ideje alatt kiderült, írással szeretne foglalkozni. S ezt ő komolyan gondolja. Felajánlottam neki: jöjjön el velem az Apokrif szerkesztőivel megbeszélt találkozóra, hogy máris kezdje el ízlelgetni az irodalmi életet. Talán senki sem fog csodálkozni: élt is a lehetőséggel.
Azóta már túl van egy tehetséggondozói pályázaton, amelyen egészen szép eredményt ért el. Bár legelső írásaival nem igazán voltam megelégedve, kicsit fésületlennek találtam mondatait, az egyik, pályázatra beküldött novellája különösen megtetszett. Érződött rajta a kafkai mágikus realizmus hatása. Ez üdítően hatott jellegtelen, az iskolai fogalmazás szintjét éppen csak meghaladó, legtöbbször összecsapott „művek” garmadája után.
Ajánlottam neki néhány mai szerzőt (főleg Szvoren Edinát, mert úgy éreztem, a kettejük lelki világa közel áll egymáshoz), akiket olvasva sikeresen elegyítheti a mágikus realizmust valamelyik mai stílusirányzattal. Eleonóra belátta, amit sok fiatal tollforgató nem akar megszívlelni: a mai irodalom ismerete nélkül egyszerűen nem lehet jó íróvá válni. Az internet térhódításával pedig semmi különösebb akadályát nem látom annak, hogy egy kárpátaljai magyar alkotó is naprakész legyen a mai irodalmi kérdésekben. Ezért haragszom azokra, akik egyszerűen lusták olvasni kortársaik műveit. Eleonóra nem tartozik közéjük.
No de mielőtt ez a blogajánló átcsapna egy kritikai reflexióba, le is zárom gondolataimat. A kedves olvasónak csak annyit tudok még mondani: figyeljen oda erre a lányra, mert tehetséges, Eleonórának pedig annyit: isten hozott a kárpátaljai magyar irodalomban!
Kovács Eleonóra blogja: http://kovacseleonora.blogspot.com
