Sokat töprengtem az utóbbi időben azon, hogyan oldjam fel végre szokásos (és mostanra eléggé unalmas) alkotói válságomat. Aztán úgy döntöttem (III. Richárd-féle mély elhatározással), elkezdek netnaplót írni. A blog naplóval együtt az igazi. Persze ez csak részben eredeti ötlet (a Literáról loptam; az irodalom valahogy így működik). BDK az év végére – szokásához híven – egy új bloggal rukkolt ki (ezt kivételesen meg kell dicsérnem, mert nagyon tetszik a dizájn, remélem, a tartalom is hasonlóan igényes lesz). Én sem mehetek valamilyen új projekt nélkül neki a következő évnek. Azt hiszem, egy netnapló írása ígéretes vállalkozás.
Persze ilyenkor mindig az jut az ember eszébe, milyen stílusban és nem mellékesen kinek érdemes nyilvános naplót írni. A legelején még Esterházy Péter modorában szerettem volna megcsinálni egy posztmodern, töredékes, fikcióktól sem mentes inter-, kon- és különféle textusokkal terhelt interaktív naplót (a blogot kicsit nehezebb lángra lobbantani - ajaj, ez bizony egy posztromantikus freudi elszólás, elnézést... khm... khm...). Aztán rá kellett jönnöm, ma már nincs semmi kunst (!) abban, ha valaki úgy ír, mint EP (EP maga is folyamatosan ezt csinálja; EP előtt nehezebb volt kitalálni EP-t, de most már nem sík az ilyesmi). Szóval maradok a saját stílusomnál, de azért fogok kísérletezni, kicsapongani, maszkokat magamra ölteni, meg mindent, ami ma még divatos irodalmi dolog (esetleg magam is megpróbálok divatba hozni ezt-azt).
Az olvasókkal és az őszinteséggel viszont hadilábon állok. Mert egy hasonló irodalmi próbálkozás a közhiedelemmel ellentétben nem mindig a közérthetőséget állítja elsődleges célul maga elé (még kisebbségi léthelyzetben sem!), a másik dolog pedig az, hogy nyilván a sok „bennfentes” utalás miatt egy (számítógépes szleng-kifejezéssel élve) „mezei felhasználó” nem mindig fogja érteni a lényegét annak, amit ehelyt leírok, illetve rosszul dekódolja, azaz félreérti az egészet. Ez ellen csupán egyetlen ellenszer van: tessék elkezdeni olvasni a kortárs irodalmat földön, vízen, neten (a kárpátaljait is!). Őszintének mindig szinte (vagy szinte mindig?) bántóan őszinte vagyok, az más dolog, hogy igyekszem diplomatikus is lenni. Éppen ezért (vagyis azért, hogy kicsit izgalmasabb legyen a játék), a valóságot és a fikciót saját recept szerint fogom elegyíteni, néha talán logikai bukfencek sorát is megengedem magamnak. Még nem igazán tudom. Olyan ez, mint regényt írni. Bajos. Talán kérdéseket teszek majd fel. Másoknak is. BÚÉK!
Persze ilyenkor mindig az jut az ember eszébe, milyen stílusban és nem mellékesen kinek érdemes nyilvános naplót írni. A legelején még Esterházy Péter modorában szerettem volna megcsinálni egy posztmodern, töredékes, fikcióktól sem mentes inter-, kon- és különféle textusokkal terhelt interaktív naplót (a blogot kicsit nehezebb lángra lobbantani - ajaj, ez bizony egy posztromantikus freudi elszólás, elnézést... khm... khm...). Aztán rá kellett jönnöm, ma már nincs semmi kunst (!) abban, ha valaki úgy ír, mint EP (EP maga is folyamatosan ezt csinálja; EP előtt nehezebb volt kitalálni EP-t, de most már nem sík az ilyesmi). Szóval maradok a saját stílusomnál, de azért fogok kísérletezni, kicsapongani, maszkokat magamra ölteni, meg mindent, ami ma még divatos irodalmi dolog (esetleg magam is megpróbálok divatba hozni ezt-azt).
Az olvasókkal és az őszinteséggel viszont hadilábon állok. Mert egy hasonló irodalmi próbálkozás a közhiedelemmel ellentétben nem mindig a közérthetőséget állítja elsődleges célul maga elé (még kisebbségi léthelyzetben sem!), a másik dolog pedig az, hogy nyilván a sok „bennfentes” utalás miatt egy (számítógépes szleng-kifejezéssel élve) „mezei felhasználó” nem mindig fogja érteni a lényegét annak, amit ehelyt leírok, illetve rosszul dekódolja, azaz félreérti az egészet. Ez ellen csupán egyetlen ellenszer van: tessék elkezdeni olvasni a kortárs irodalmat földön, vízen, neten (a kárpátaljait is!). Őszintének mindig szinte (vagy szinte mindig?) bántóan őszinte vagyok, az más dolog, hogy igyekszem diplomatikus is lenni. Éppen ezért (vagyis azért, hogy kicsit izgalmasabb legyen a játék), a valóságot és a fikciót saját recept szerint fogom elegyíteni, néha talán logikai bukfencek sorát is megengedem magamnak. Még nem igazán tudom. Olyan ez, mint regényt írni. Bajos. Talán kérdéseket teszek majd fel. Másoknak is. BÚÉK!
