2010. augusztus 29., vasárnap

Olvasás közben

Már egy jó ideje igyekszem nyomon követni a kortárs magyar irodalmi életet mind a jobb-, mind a baloldali - számomra hozzáférhető - orgánumokban. Az eklektikus műveltség híve vagyok, ami még mindig jobb, mint egy korántsem tökéletes ideológia rabjává válni.


Az Élet és Irodalomban nem egyszer olvastam hajmeresztő állításokat a határon túli magyarokról. Eddig jobbára lenyeltem mindet, legyintve: „ez is egy vélemény, nem kell vele egyetérteni”. De van, ami mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elsétálni. 
Megrökönyödve olvastam Rácz I. Péter alábbi gondolatait Berniczky Éva Várkulcsa c. kötetéről: „… (a szememben) diszkriminatív, hogy a fülszöveg kiadói ajánlója egyrészt íróként „dokumentalizálja" a szerzőt: „és Berniczky Éva az Ung fölött a várhegyről, padlásszobája ablakából figyeli mindezeket", másrészt egzotikumként, végvári hősként tálalja: („Ma is Kárpátalján, Ungváron él."). A munkái alapján Berniczky Évának egyáltalán nincs szüksége efféle „határontúli" kamureklámra, elbeszéléseinek nívója a kortárs magyar irodalom első vonalába helyezi” (ÉS, 2010/26., júl. 2., 19. o.)
A fenti gondolatsor (nagyon eufemisztikusan megfogalmazva) kiverte nálam a biztosítékot. Egyszer szívesen feltennék kollégámnak egy hasonló, lassan évszázadot átívelő kérdést: Ön szerint nem volt diszkriminatív hatással Trianon, az I. bécsi döntés, az „ezer évig nem volt itt semmi” kultúrpolitikája, a rendszerváltás utáni áldemokrácia, a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás, a közelmúlt nyíltan kisebbségellenes ukrán politikai beállítódása a Kárpátalján elő magyar kisebbségre nézve? Hiszen ezek mind benne vannak abban, ha valaki kárpátaljaiként nevezi meg magát. De nem teszem. Úgysem hallaná meg. Vagy nem szeretné meghallani...


Ami viszont kétségbevonhatatlan: Berniczky Éva kárpátaljai szerző (ahogy férje, Balla D. Károly is az, amit épp folyamatos tagadásával ismer el; érdemes átnézni gondolatébresztő könyvét, a Magyarul beszélő magyarokat. Az más lapra tartozik, hogy a legtöbb esszével ma már nem lehet egyetérteni...). 
Berniczky műveiben nem lehet figyelmen kívül hagyni a kisebbségi létből származó történelmi tapasztalatot, a tájélményt és így tovább. Olvassuk csak el legújabb tárcáját (Apáca-ice), egyből megbizonyosodunk erről. Ha ezt a sajátosságot Rácz I. Péter határontúli kamureklámként fogja fel, azzal nem csak a szerzőt, de az összes Kárpátalján élő kisebbségi magyar írót sérti emberi és alkotói méltóságában. Miért nem tudja felismerni a baloldali irodalomesztétika, hogy létezik kárpátaljai magyar irodalom méretéhez képest egyre több jelentős alkotóval? Miért nem tudja tolerálni a helyi színezetből adódó különleges beszédmódot, ami csak színesíti a decentralizáltnak mondott, de valójában Budapesten kijelölt kánont? Még most sem ismerik fel, hogy a nemzetiségi irodalmak ugyanúgy értékesek lehetnek másságuk miatt, mint annak idején a latin-amerikai írók (Borges, Márquez, Llosa stb.) művei voltak a világirodalomnak. Vajon miért lettek rövid idő alatt (el)ismertek Bakos Kiss Károly versei, Brenzovics Marianna novellái  vagy első regénye, a Kilátás Magyarországon (hogy csak a legjelentősebb fiatal alkotókat hozzam fel példaként)?


A magyar irodalom nem attól lesz egységes, hogy nem vesszük figyelembe a nemzet – határontúli kisebbség problémáját és minden alkotót igyekszünk homogenizálni. Sokkal inkább attól, hogy felismerjük a másságban való tapasztalatok értékét. Valóban nem könnyű meghatározni a kárpátaljaiság fogalmát, hiszen ez is történelmileg változó, akárcsak maga az irodalom. De az nem megoldás, hogy semmibe vesszük, ignoráljuk, mert mégiscsak létezik.
Rácz I. Péter Ex libriséhez még hozzáfűzném: ennyi a hitele a baloldali retorika által állandóan hangoztatott toleranciának, kirekesztés elleni küzdelemnek…

17 megjegyzés:

bakoskiss írta...

A "kárpátaljai magyar irodalomnak" integrálódnia kell az egyetemes magyar irodalomba, nem pedig asszimilálódni.

Csordás László írta...

Egyetértek.

Dzsó írta...

Elképesztő, amit ír. A felháborodásom után viszont levontam a konzekvenciákat. Sokszor hallottam már célként megfogalmazva, hogy az irodalmat és az irodalmi szemléletet meg kell szabadítani a politikai nézetektől. Hogy is lehetne ezt megvalósítani, mikor a vezető orgánumok fő véleményformálói ilyen nyíltan szállnak síkra a balliberális eszmék mellett és ilyen bicskanyitogató sorokra ragadtatják el magukat? Az idézet szerint ami „határontúli”, alapból értéktelen, viszont az igazán jó alkotás már egyetemes magyar, s annak „határontúli” mivolta csak ronthat a megítélésén. Na ezt nevezem én a nagyképűség tetőfokának. És az ilyen beteges felfogást az ÉS sajnos legalizálni és terjeszteni képes.

Csordás László írta...

Örülök, hogy írtál, Gergő! Igen, jól látod. Nem lenne semmi baj, hogyha ez a vélemény egy 100-200 példányban megjelenő, fanatikusok számára készített folyóiratban látott volna napvilágot. Szélsőségesek mindig voltak. Bizonyára lesznek is. Az ÉS viszont 17-20 ezres példányszámban minden héten megjelenő, ízlésformáló irodalmi lap. A szerkesztők nagy felelősséget vállalnak, amikor ilyen pökhendi odamondások publikálásához járulnak hozzá. Mert lehet, hogy a szerző számára ez csak egy jól hangzó, eredetieskedő megállapítás, de egy egész csoportot sért vele. Sajnos vannak olyanok, akik nem ismerik a szakmájuk iránti alázatot. Nem minden liberális ilyen. Az csak jó, ha felháborodtál, mert tényleg nem lehet szó nélkül hagyni az ilyeneket. És ha mi nem tesszük szóvá, ki tenné meg helyettünk?

bakoskiss írta...

A téma kapcsán ajánlom Papp Ágnes Klára A csirkepaprikás-elmélettől a töltöttkáposzta-modellig (A kisebbségi irodalom újraértelmezési lehetőségei a posztkoloniális kritika tükrében) c. írását a Bárka 2010/3. számából.

Csordás László írta...

A tanulmány a honlapon is fent van: http://www.barkaonline.hu/kritika/1538-a-csirkepaprikastol-a-toeltoettkaposztaig

Jól átgondolt, problémák egész sorát felvillantó munka. És nem felejtette ki a sorból a kárpátaljai magyar irodalmat sem, nem úgy, mint Szegedy-Maszák A magyar irodalom történeteiben... Nekem leginkább ez a gondolat tetszett: "az érvrendszernek a vitathatósága viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szövegközpontú irodalomszemlélet minden kérdésre választ adna: inkább a szőnyeg alá söpör - kizár az elemzésből - bizonyos szempontokat." Ezt hangsúlyoztam én is több tanulmányomban és a legújabb Brenzovics Marianna-kritikámban is. Ha felvesznek jövőre PhD-ra, akkor minden bizonnyal jobban el tudok mélyülni a témában. Addig is beszéljünk róla, mert a diskurzus és a véleményütköztetés a legfontosabb.

Csordás László írta...

Eszembe jutott még egy gondolat hirtelenjében. Nem csak a kisebbségi írást, de az olvasásmódot is vizsgálni kell. Hiszen egy kárpátaljai olvasó egészen mást vár el adott műtől, mint mondjuk egy budapesti. Nálunk más problémák merülhetnek fel a befogadást illetően. Hiába mondják nekem, hogy Esterházy Péter zseni, ha számomra nem sokat nyújt kisebbségi léthelyzetben a posztmodernitásával, ill. hiába degradálják le Sütő műveit, nekem fontosak lesznek, hiszen a rákérdezéseimre válaszokat adnak. És akkor most ott tartunk, hogy be kell vonnunk a szociológiát (legalább az olvasásszociológiát is) a kérdéskörbe. Meg ott, hogy mit is várunk el egy irodalmi alkotástól. Ez nem azt jelenti, hogy el kell hajítani a mai irodalomelméleti iskolák eredményeit. Egyszerűen csak számolni kell segédtudományokkal is az irodalomról való beszédben.

Csordás László írta...

Találtam Penckófer könyvében egy érdekes, továbbgondolható vélekedést: "Az egyes művek kárpátaljai voltára rámutatni nem könnyű feladat. Ebben csak a földrajzi megkötöttségük és a történelmi-társadalmi beágyazottságuk tud segíteni, ugyanis ha ezt bárki megpróbálja leválasztani az alkotásról, akkor tárul fel a legtisztábban hovatartozása. (...)A sajátosságok egymással igen szoros összefüggésben állnak, különválasztva vizsgálni azokat lehetetlen, nem is vezetnek újabb felismerések felé. Csakis az egész egyidejű érzékelésében mutatkozik meg a "kárpátaljaiság", miközben örök emberi problémák is meg tudnak szólalni. Így nyújt az irodalmi otthonvilág helyi bensőséget és egyetemes távlatot egyszerre" (Tettben a jellem, Magyar Napló, 2003, 13-15. o.). A teljes munka az interneten is elérhető: http://ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/bitstream/2437/79715/2/de_862.pdf

Akkor, hogy visszatérjek az eredeti bejegyzéshez: a kárpátaljaiság mégsem határontúli kamureklám, ahogy azt Rácz I. Péter képzeli és persze egyáltalán nem diszkriminatív, hanem olyan többlet, ami segít a magyarság bonyolult történelmi-társadalmi széttagoltságának mélyebb megismerésében, megértésében.

bdk írta...

Kedves Cs. L.! Csak most hívták fel a figyelmemet blogodra - nagyon örülök, hogy VAN, s hogy látható elszántsággal és szorgalommal írod. A véleményeink helyenkénti hasonlóságáról, máskor éles eltéréséről most ne ejtsünk szót, már csak azért sem, mert én "szakmaszerűen" jó pár éve nem foglalkozom a kárpátaljai magyar irodalom kérdéseivel (nagyjából épp az említetted könyv anyagának a lezárása óta). Egyetlen megjegyzésem lenne: valószínűleg nem tudnál tőlem olyan szöveget idézni, amelyben tagadnám kárpátaljaiságomat, más kérdés, hogy ezt gyökeresen másként élem meg, mint a többi itt élő alkotó. Ezzel együtt örülök annak, hogy hivatkozol rám, hogy ismered írásaimat és az Éváéit - további jó munkát kívánok.

Csordás László írta...

Kedves BDK! Igazán örülök, hogy reagáltál a bejegyzésre. A blog még nem olyan rég indult, így aztán viszonylag kevés a bejegyzés, de azért próbálok odafigyelni rá, és szabadidőmhöz mérten rendszeresen frissíteni. A személyeskedést nem szeretem, de nem riadok vissza a szakmai vitáktól. Amúgy sem igen hiszek az abszolút igazság meglétében, főleg nem az irodalom berkeiben. Igyekszem mindent elolvasni, amihez hozzáférek, legyen az éppen urbánus vagy népi (ez az erőltetett felosztás is felszínes). Ha megnézem az ELTE, a PPKE vagy a debreceni egyetem velem egykorú diákjait, ők is hasonlóképp gondolkodnak. Nyilván ez egy generációs sajátosság. Nem ítélünk pusztán hallomásból, inkább megnézzük, hogy a hagyományból mit lehet ma felvállalni, továbbvinni. A megjegyzésedhez hozzáfűzném: lehet, hogy félreérthető volt a gondolatmenet, de én a tagadást nem a kérpátaljaiságodra, hanem a kárpátaljai magyar irodalom létének kétségbevonására értettem. Bizonyára még vannak logikai bukfencek az írásaimban, de legalább gondolkodom. Köszönöm a jókívánságokat!

bdk írta...

Hozzáállásodat üdvözlöm (bár írásodban, némileg előítéletesen, te is "baloldali irodalomesztétikáról" beszélsz...). Az egyetlen igazságban természetesen én sem hiszek, zavarni csak az zavart mindig, ha azt a jogomat vitatták el (pl. éppen kárpátaljaiságom okán), hogy a magam igazságait kimondjam.

Szívesen látlak én is a blogomban, üdv.

Csordás László írta...

Én nem állítottam azt, hogy előítéletek nélküli ember vagyok (az ilyen humanoid teljesen életképtelen lenne), de szerintem nem kell szégyenkeznem emiatt. Hogy egy nálamnál sokkal nagyobb koponyára, Gadamerre hivatkozzam: az ő egyik alaptétele, hogy nem létezik megismerés előítélet (finomabb megfogalmazásban: előföltevés) nélkül. A baloldali-jobboldali irodalomesztétikát is olvasmányaim, tapasztalataim alapján tudom elkülöníteni. Elég csak Ács Margit, Pécsi Györgyi esszéit, tanulmányait, majd Horváth Iván a Villanyspenóthoz írott előszavát elolvasni ahhoz, hogy a fenti két oldal sajnálatos meglétéről teljes bizonyossággal beszélhessünk.

A blogodat rendszeresen olvasom. Nemsokára regisztrálok is rá.

bdk írta...

Nagy koponyáktól szinte mindenre és mindennek az ellenkezőjére lehet idézetet találni; én a saját gondolatot többre becsülőm. Az élőítéletnél pedig többre tartom, amit te is említesz, a tapasztalatra alapozott véleményt. Ha a vizsgálódás, kutatás, kísérletezés fázisában szerepe is lehet az előfeltevésnek, az utóbbinál (ti. a véleményalkotásnál) már a pártatlanságnak, tárgyilagos előítéletmentességnek kell(ene) dominálnia, mérvadónak lennie.

A kétféle irodalomszemlélet persze létezik, de egyfelől azért sok az átjárás, sok a besorolhatatlanság, másfelől a bal-jobb felosztás szerintem sántít, talán még jobban, mint az általad is megkérdőjelezett népi-urbánus.

(jut eszembe néhány érdekesség: a népi íróknak elvben a baloldalon lenne a helyük, mégsem ott vannak. Az avantgárdok is sokkal inkább az urbánus oldalhoz tartoznának, most viszont sok reprezentánsuk a politikai jobboldal harcos képviselője lett. vagy egy egészen meglepő példa: nemrégiben Tamás Gáspár Miklós kelt a sajtóban támadott Csoóri védelmére... -)

Csordás László írta...

Mivel posztmodern irodalomszemléleteken szocializálodtam, így megtanultam mindent megkérdőjelezni és relativizálni. Sajnos még nem rendelkezem akkora tudással, hogy mindenről mérvadó, saját gondolatom legyen. De azért igyekszem...

Szerintem nem létezik teljes objektivitás a nem egzakt tudományokban. Ennek ellenére lehet törekedni az interszubjektivitásra legalább (ezt nevezi a hermeneutika nagyon találóan a "hagyományban való bennelevés"-nek)a teljesen szubjektív ítélet helyett.

Az mai irodalomtudomány fogalmai egyáltalán nem tökéletesek, a legtöbb fogalom pontosan definiálhatatlan (itt előjön az Esterházy-felismerés a Termelési regényből, miszerint nem találjuk a szavakat). Vannak jelenségek, amiket meg kell nevezni. De ezek a megnevezések folyamatos felülbírálásra szorulnak, különben teljesen kiüresednek, semmitmondó frázisokká válnak.

Az általad említett furcsaságokra már én is felfigyeltem. Meg azon is csodálkoztam, hogy a közelmúltban az egyik ÉS-számban pozitív kritikát olvastam Csoóri nemrég kiadott, összegyűjtött verseiről (Babiczky Tibor tollából). Én lennék a legboldogabb, ha a két oldal végre leülne legalább tárgyalni egymással...

bdk írta...

Ebben teljesen egyetértünk. Ennek a feltétele nyilván az kellene, hogy az egyik fél ne gondolja a másikat eleve kártékonynak, a nemzeti irodalomra veszélyesnek; a másik pedig ne tartsa az egyiket eleve avíttnak, provinciálisnak, a haladás kerékkötőjének. Ezek azonban elég mélyre ásódott beidegződöttségek - hasznos lenne megszabadulni tőlük. Talán majd a ti generációtok!

Csordás László írta...

A generációm már egészen jól össze tudja hangolni a digitális bennszülöttséget a klasszikusnak mondott kultúrával. Mondok egy példát: mostanában kb. ugyanolyan arányban olvasok e-könyvet, mint hagyományosat, és nem igazán látok különbséget a kettő között. Nem a formátum, maga a cselekvés a fontos. Ugyanígy nem választjuk el élesen (nem is lehet!) a populáris és magas kultúrát. Egyszerűen tudjuk, hogy mit várjunk el egy tucatzenétől vagy egy komolyzenei alkotástól. Mellesleg ebből az elgondolásból jött létre az általam is ajánlott kulter.hu... Ugyanígy csak nevetni tudunk a két oldal túlkapásain az irodalomban. De hogy mit hoz a jövő, azt még nem tudnám megmondani...

bakoskiss írta...

"Aki önmagában állítja az irodalmat, nem állít semmit, Aki keresi, olyasmit keres, ami megszökik előle, aki rátalál, csak olyasmit talál, ami innen van, vagy túl van az irodalmon." (Maurice Blanchot)