2014. szeptember 17., szerda

Zseniális dilettánsok?

Ma reggel épp a Művészeti kislexikont böngésztem (Akadémiai Kiadó, Bp., 1980), amikor a 608. oldalon egy különös értékelésre figyeltem fel:


Nem tudom, ki hogy van vele, de a dilettáns minősítés az én értékrendszeremben sehogyan sem fér össze a zseniális jelzővel. Eddig azt hittem - majdnem szentül -, hogy egymást kizáró fogalmak ezek.

Aztán eszembe jutott, hogy amikor Németh László híres Proust-esszéjét olvastam, ő is hasonlóan vélekedett Az eltűnt idő nyomában írójáról. És tessék:
"A dilettantizmus hősének neveztük Proustot, s megmutattuk, hogy kerülhetett egy dilettáns a céh fölé. Itt az ideje, hogy a céh aggodalmait is elmondjuk a dilettánssal szemben. Proust megkerülte a mesterséget, élete és természete közvetlenül tört át a művészetbe, de nem hiányzik-e mégis ebből a műből a százados mesterség ellenárama? Proust nem tud megállani, regényét három kötetre tervezte, s tizenhat lett." Németh László: Proust módszere. Az idézet A dilettantizmus hátrányai című fejezetből való.
Azt eddig is sejtettem, hogy vannak jólelkű, de egészében véve tehetségtelen dilettánsok. De hogy zseniális dilettánsok is vannak... Ezt még mindig nem tudom elhinni.

Nincsenek megjegyzések: