netnapló - nyár + a szétszóródás árnyékában + reflexiók

Most jutott eszembe, hogy erről a nyárról még nem is írtam semmit ide, pedig elég sok fontos dolog történt velem e röpke három hónap alatt.

Mindenekelőtt: a 85. Ünnepi Könyvhétre jelent meg első kötetem A szétszóródás árnyékában címmel. Mivel első dedikációmról nem maradt fényképes bizonyíték (a fényképezőgépben tönkrement a memóriakártya), így a budapesti eseményről született dokumentálható emlékeim egyike Horváth Attilának köszönhető:

Dedikáláshoz készülődve

Azóta a kötet teljes anyaga elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtár archívumában (ide kattintva). A számláló szerint ma 320-nál jár a kattintások száma. 

Egyébként nincs okom panaszra. A visszajelzések alapján már így is jóval több olvasója (na jó, enyhébben fogalmazok: böngészője) volt a könyvnek, mint azt az összeállítás során reméltem. A legnagyobb visszhangot pedig egyértelműen a kötetnyitó - Kovács Vilmos Holnap is élünk című regényéről írt - tanulmány kapta.

Tulajdonképpen erre alapozza Lengyel János saját kérdéseit a kötet megjelenésének apropójából készült interjúban (a teljes szöveg itt olvasható):

"– A Holnap is élünk című regényt sokan nevezték a „kárpátaljai magyarság regényének". Szerinted azóta született-e olyan prózai vagy lírai mű, ami szintén bekerülhetne ebbe a kategóriába, amit igazi kárpátaljai műnek nevezhetnénk, hiszen mára némileg megváltozott a tartalma ennek a fogalomnak (is)?

– Született-e olyan lírai mű, amely a kárpátaljai magyarság regénye lehetne? Hm. Merész elképzelés... Az igazat megvallva, én nem nagyon szeretem ezt a fogalmat. Túl hangzatosnak és üresnek gondolom. Nem hiszem, hogy ma még használni kellene, legalábbis irodalomtörténeti értékelésként biztosan nem."

Balla D. Károly blogjában külön bejegyzést szánt erre a tanulmányra:

"A kissé talán túlzottan is mentegetőző címadás (megközelítés, nehézség, dilemmák) ellenére, azt hiszem, Csordás Lászlónak sikerült a Holnap is élünk befogadástörténeti problematikáját megragadnia. [...] Sikeres kísérletet tett arra, hogy megtisztítsa Kovács Vilmos regényét mindattól, ami eddig rárakódott. Kérdés, hogy ettől vajon kívánatosabbá vált-e az újraolvasásra azok számára, akik megváltoztathatatlannak gondolják helyét a könyvespolcukon." (bővebben: A Holnap is élünk megközelítése)

Horváth Attila recenziója szerint ez a tanulmány "az egész kötetre rányomja bélyegét", továbbá úgy látja, hogy:

"Sok tekintetben a kimondásnak a gesztusa is értékelhető: a megismerő attitűd, az irodalomtudományos igény felmutathatósága, a máig létező köteles kritikai írásmóddal való szembeállíthatósága. Csordás szövegei ugyanis pont annyira különböznek el az általa is sokat kritizált beszédmódtól, amennyire értő módon reflektál is a korábban még érthető, de mára már bőven meghaladott erkölcsi-morális olvasatokra. A Kovács-tanulmányban imponáló precizitással jelenik meg előttünk a recepciótörténet hatalmas merítése, hogy megvilágítsa, honnan is jut el a kárpátaljai magyar kritikus arra a pontra, ahonnan saját hagyományával olykor karöltve, olykor megküzdve hitelesen képes megszólalni. A kárpátaljai kritika hiányának kritikájaként is olvasható a kötet, ugyanakkor erős önreflexió is jellemzi a szerzőt: elemi igény a rendteremtésre a szétszórtságban". (A recenzió teljes szövege az Együtt 2014/4. számában olvasható: A szétszórtságtól az elkészültségig.) 

* * *

A nyár többi része a KVIT ügyeinek rendezésével és a műhelybeszélgetések szervezésével, lebonyolításával telt. A műhelyekről sorra beszámolók is születtek: Elbeszélni még mindig nehéz, Mit bír el egy novella?, illetve A húzás művészete.

Jutott azért némi idő az utazásra, kikapcsolódásra is. Augusztusban a Tokaji Írótáborban beszéltem az Együttről és a KVIT-ről. Amikor pedig nem beszéltem, akkor kóstoltam. Főleg bort.

Itt most éppen nem kóstolok. (Forrás: tokajiirotabor.hu)