2013. szeptember 12., csütörtök

Ellentámadás? Ugyan. Emlékeztető.

Tegnapi posztomra ma érkezett meg a válasz Balla D. Károly klaviatúrájából. A Facebookon "ellentámadás" címén (így, idézőjelben) értékelte "hosszú" (ezt egyébként nem idézőjelben és nem a Facebookon) blogbejegyzésemet. Nem biztos, hogy elég pontosan, teszem hozzá rögtön (nem, még így, idézőjelben sem az). Egy magamfajta jámbor szerkesztő ugyanis nem támad, csupán a virtuális margóra ír megjegyzéseket, emlékeztetőket. Ez sem támadás volt, inkább emlékeztető: a vitának is megvannak a maga szabályai, kultúrája...

Nem vagyok persze ennyire naiv, pontosan tudom, hogy aki megelégszik saját kinyilatkoztatásai publikussá tételével (ld. pl. Brenzovics Marianna hozzászólását: "nem volt szándékomban valamiféle szövetség által támogatott szárnyas írókkal eszmecserézni. csak hozzászóltam Balla D posztjához. szép estét!" - mondja egy próbaidős író...), az nem feltétlenül tartja szem előtt a másik, a megbírált, a leszólt emberi méltóságát. Magyarán azt, hogy ő, a másik sem egészen hülye. Ezt szerettem volna érzékeltetni az elefántcsonttoronnyal meg a felemlített pályakezdéssel. 

Ezt írtam tegnapi bejegyzésemben: "Ezekben [ti. a Véletlen Balett általam ismert számaiban] találkoztam a költőként bemutatott fiatal Brenzovics Mariannával, akinek szövegei nem haladták meg az akkori versdömping (a "szövegirodalom") harmad-, illetve másodvonalát." Mire Balla D. Károly válasza: "a visszatámadásai [ti. az enyémek] nem biztos, hogy célba találnak (esetemben talán inkább, de Marianna emlékezetem szerint nagyon jó, érett versekkel debütált)". Mondtam én, hogy bűnrossz, éretlen versekkel debütált? Annyit állítottam, hogy nem volt olyan élvonalbeli költő (Brenzovics Marianna stílusában: akkora ász, annyira menő), mint akkoriban mondjuk Tóth Krisztina, Kemény István és az egykori remek költő, Peer Krisztián. Hogy jobban érzékeltessem a két állítás közötti különbséget, irodalomtörténeti példához folyamodom. Áprily Lajos "nagyon jó, érett" költő volt, de valószínűleg soha nem tartozott a magyar irodalmi kánont író Nyugat költőinek élvonalába. Akárhogy is nézzük, nem tudott átlépni a másodvonalon. [Na jó, ez iróniának kicsit kevés és félre is érthető, ezért kihúzom.] De ha tévedtem, és Brenzovics Mariannát valóban "nagyon jó, érett" élvonalbeli költőként tartották volna számon a 2000-es évek elején a kortárs magyar irodalomban, akkor elnézést kérek elhamarkodott ítéletemért és legfőképp tudatlanságomért. [Inszomniás megjegyzés: ez azonban akkor sem változtatná meg a véleményem, mert azok a versek, amiket olvastam, bármennyire is töröm a fejem, mégsem voltak olyan nagyon jók. Nem voltak bűnrosszak, de nagyon jók sem.]

Balla D. Károly esszéi szerint egyébként is "nagyon jó, érett" volt e folyóirat majd' mindegyik szerzője. A Véletlen Balettet mindig is magas árfolyamon mérte: ezekben a fiatalokban látta ugyanis - legalábbis irodalomtörténeti víziója alapján - a kárpátaljai magyar irodalom megújulásának lehetőségét. Aztán, hogy az irodalomtörténeti realitás leverte a túl magasra helyezett léceket, már más történet...

A Véletlen Balettről, három előkerült szám ismerete alapján, nem vállalkozhatom megalapozott vélemény alkotására. Nem is ez a célom. Balla D. kritikai nyelvhasználatát ellenben ismerem valamennyire. Így tudom, hogy nézeteim egy része nem fér bele az ő modernség-koncepciójába.


Balla D. olyan szerepbe képzel (a dilettánsok védőszentje - így, zsírossal szedve), amely nem biztos, hogy az enyém. Ha elolvassa az előszót, ez világossá vált volna előtte. De a kinyilatkoztatással kapcsolatos fenti véleményemet továbbra is fenntartom. Soha nem állítottam magamról, hogy tévedhetetlen lennék (elő gyorsan egy szerkesztővel, kritikussal, aki az!), lehet, hogy egyeseket túl-, másokat alulértékeltem, de én kész vagyok a folyamatos korrekcióra. A Tejmoziról például egyből tudtam, hogy jó regény, de A nyugalom mellé nem állítható. Ezt meg is írtam. Azonban nem mindig ilyen egyszerű a helyzet. Nem, nem a haveri dolgok miatt. De amikor Balla D. Károly a saját értéktételezését kéri számon rajtam, na azt már nem...

A dilettánsok védőszentje valószínűleg odaállna egy nagy pallossal a dilettáns-éden (mondjuk a Balla D. Károly által értett provinciális kárpátaljai magyar irodalom) kapujához, és nem engedné be a profin megírt, szárnyaló intellektusú kritikát. Én ellenben soha nem voltam a kritika ellensége. Csak a legelemibb dolgok miatt emeltem szót: ez pedig a méltányosság, illetve a másik, a megkritizált emberi mivoltának tiszteletben tartása. Ezért írtam tegnapi posztomban: "Lehet, hogy többet érne a stílusában visszafogott, nem lenéző, de szigorú, szövegközeli bírálat. Ez még akár egy-egy szerző fejlődését is segítené."

Amikor nemrég meghívtak a JAK-táborba, és beszélnem kellett irodalmi életünkről, én lettem volna a legboldogabb, ha egy nagy és színes kulturális hagyományba születek bele. Mint mondjuk az erdélyiek. De a felvidéki és a vajdasági kolléga is energikusan mesélt irodalmi életük nyíltabbá válásáról, a kapcsolatok kiszélesítéséről. Én pedig rezignáltan beszéltem arról, hogy az Együtt regionális jelentőségű lap, mint amilyen annak idején a Pánsíp vagy a Hatodik Síp volt. Hogy ritkán jelennek meg olyan művek, amelyek az egész magyar nyelvterület figyelmére tarthatnának számot. De néha legalább megjelennek...

Ettől még persze nem tagadom meg azt a hagyományt, amibe beleszülettem. Inkább a legjobb tudásom szerint próbálom bővíteni, illetve korszerűbbé tenni. Megérteni a múltat. Ilyesmi. Lehet, hogy néha az elfogultság csapdájába esem, de mire való a kritika, ha nem arra, hogy ezekre a csapdákra rámutasson?

Utóirat... irat...  ír...

Mindezzel együtt, higgadt fejjel átgondolva, lehet, hogy eltúloztam a Facebook-bejegyzések súlyát és ezeket a posztokat. Csak már olyan régóta gyűlnek és gyűlnek bennem az igaztalan megjegyzések, a félvállról odalökött mondatok (mind jobb-, mind baloldalról), hogy elegem lett. Felment bennem a pumpa. A piszkálódásokat nehezebb megszokni, mint gondoltam. Mindegy. Megyek vissza az íróasztalhoz és folytatom a munkámat. Ez a legtöbb, amit az irodalomért tehetek.

1 megjegyzés:

Balla D. Károly írta...

http://vipera.balladium.hu/dilettansok-vedoszentje/