Múlt éjjel a villámlásra ébredtem. Egy pillanatra minden kifényesedett körülöttem a szobámban. Ledermedtem, annak ellenére, hogy pár percig még az álmossággal küzdöttem. Majd fogtam magam (és maroktelefonomat), kiültem a folyosón található egyik fotelbe, s amíg bámultam az ajtó üvegén olykor-olykor áttűnő pazar fényességet, arra gondoltam, írok egy sms-t most azonnal An-nek. Arról, milyen érzések törtek rám éppen, hogy végleg kiment az álom a szememből, hogy már javában csendesedik az eső, de én még mindig kint ülök a folyosón, vacogok, keresem a legrövidebb, legpontosabb szavakat, kifejezéseket, amikkel leírhatnám néhány karakterben ezt az állapotot. De ez még így is túl hosszú lett volna, nem akartam sokat tudatni hogylétem felől. Meg amúgy is: minek ez az egész? Néha sajnos rám törnek ilyesfajta gondok…
Mikor felkeltem, egy jó ideig még nem volt áram, így, mint a régi (de egyáltalán nem szép) időkben – hogy ne kelljen szobám korareggeli természetes félhomályában vaklálnom –, kiültem a kiskertbe, és a lókán, néhány körülöttem lehulló esőcsepp társaságában merültem bele az egyik irodalmi folyóirat régebbi, de általam eddig még nem olvasott számába…
Mikor felkeltem, egy jó ideig még nem volt áram, így, mint a régi (de egyáltalán nem szép) időkben – hogy ne kelljen szobám korareggeli természetes félhomályában vaklálnom –, kiültem a kiskertbe, és a lókán, néhány körülöttem lehulló esőcsepp társaságában merültem bele az egyik irodalmi folyóirat régebbi, de általam eddig még nem olvasott számába…
