Amikor már teljesen meguntam az ősz végi kopár táj kémlelését, még a buszon felütöttem a novemberi Alföldet. Majd ahogy elkezdtem böngészni a versközléseket, megakadt a szemem néhány Marno-soron: „üveges / hőségben, éjszaka vörösbort / ittál a noxyronra, és kést / rántottál a tükrös szekrényre” (Filc). Felkavaró léthelyzet. Rendkívül szuggesztív szöveg. Mikor végre hazaértem, újból elolvastam ezeket a sorokat, később pedig a teljes lapszámot.
A friss Alföld két Bertók-verssel indít. A Bertók László költészetére általában jellemző bizonytalanság ezúttal is a hiányos mondatszerkezetek révén közvetítődik. Érezzük, hogy valamilyen fontos dologról szeretne beszélni a költő, de ez a dolog megnevezhetetlen, nyelvileg megfoghatatlan, csak a megsejtés lehetősége marad számunkra: „Ahogy jössz, mert el akarsz menni, / s megakad a percben a semmi, / ahogy ott vagy, de nem találod, / s világgá lesz a dobogásod” (Ahogy közötte, mint az álom). Marno János hét verssel van jelen. A fentebbi idézeten kívül a kés motívuma kétszer is visszatér (Egész közel; Nem készül), és a harcra (mással? önmagunkkal?) választ sugall a Szélcsend befejezése: „járni járok / én ide, és nem kötekedni. / Vadászni, mondjuk, a békémre, / mely ott kerül, amerre nézek”.
Gömöri György remek ódát írt – talán Csokonai hatásától sem egészen függetlenül – az emberi talphoz. A teljes szöveg megérdemelné, hogy idecitáljuk, de most meg kell elégednünk egy rövid ízelítővel: „Veled indul a nap. / Rajtad járunk, s ha úszunk, veled rúgunk vizet. / Még fél lábon sem állhatunk meg nélküled. / Alázatos, derék szolgánk, most az egyszer / – minden testrész fölött – hadd dicsérjelek!” (Óda az emberi talphoz) És akinek ez még nem lenne elég, Petrence Sándor ínyenceknek való verséből megtudhatja Az örök ílet titkát: „Ej, az Ílet, / csupa víglet, / s kesernyű is, / mint a szíklet”.
Kemenes Géfin László regényrészlete a Fehérlófiából az ötvenhatos emigránsok montreáli mindennapjaiba enged bepillantást: kórház, kurvák, söröző, emlékezés. A kelleténél talán kissé nagyobb terjedelmű útleírásában (elbeszélésében?) Zalán Magda guatemalai kalandjairól számol be (Guatemalai anzix). Bár érdemes lett volna kihúzni a feleslegesnek tűnő részeket, és egy feszesebb szöveggel izgalomban tartani az olvasót, de így is figyelemfelkeltő a magyar kulturális utalások, a párhuzamok állandó jelenléte: „egyszer az egyik udvaron idősebb nő vasalt úgy, ahogy erdélyi nagymamám”; „Így halt meg, kevéssel ötvenedik születésnapja előtt Francisco Morazán, némi túlzással, kissé erőltetett történelmi párhuzammal Guatemala Kossuth Lajosa”. Farkas Arnold Levente egy nagyobb csokorra való kisprózájából (összesen tizennégy darab) a visszafogott iróniával és humorral operálók a leghatásosabbak: „Zoli Emese boltjában vett egy szál virágot. Egy kisfiúnak pénzt adott, hogy vigye el Lujza lakására. A kisfiúnak senki sem nyitott ajtót. A pénzen moziba ment, a virágot el is adta. A moziban szerelmes filmet vetítettek. A hátsó sorban Cézár és Lujza ölelkezett” (A szomszéd fiú).
A tanulmány rovatban ezúttal Dobos István alapos Édes Anna-elemzésének első része kapott helyet (A regény performativitása). Mivel a teljes szöveg csak később válik hozzáférhetővé, így nem lenne szerencsés ebből a részből messzemenő következtetéseket levonni, de egyértelműen pozitívnak tekinthető, hogy a 2010-ben megjelent kritikai kiadás ilyen gyorsan beépül a Kosztolányi-recepcióba. Lőrincz Csongor élvezetes stílusú Esterházy-tanulmánya (Tanúságtétel, archívum, erőszak) számomra nagy meglepetés volt (németről fordította: Lénárt Tamás). A Javított kiadást a túlhajtott exkluzív szakzsargon helyett közérthető nyelven, de az interpretációs problémákra állandóan reflektálva elemzi.
A Szilágyi Ákos és Bacsó Béla szövegéből összeálló művészeti rovat után, a lapszám végén Bódi Katalin, Deczki Sarolta, Fábián Emese és Farkas Zsuzsanna recenziói olvashatók. Ezek közül Bódi Kataliné fogott meg leginkább őszintesége miatt: „számomra ez a szöveg olvasóként csupa kihívást és eldöntetlenséget jelentett, olyan csakis komoly játékot, amelynek nyomán valamiféle zavarodottság, a kényelem és az automatizmusok elvesztése miatt érzett szorongás támadt bennem” (Nyomorultak az elveszett illúziók nyomában). Egy ilyen vallomás után már forgatom a fejemben, hogy beszerzem Szécsi Noémi Nyughatatlanok című regényét.
Megjelent: kulter.hu (2011. 11. 22.)
