2011. március 29., kedd

netnapló - visszaadott versek


Valahányszor egy folyóirat visszaadja, elutasítja az írásaimat, a Rába Györggyel készült interjú alábbi részlete jut eszembe:

„Az ember tulajdonképpen nem tudja, hogy mit ér az, amit akkor éppen ír, de amikor lekerekedik, akkor többé-kevésbé látja. Nincs sok folyóirattal közvetlen kapcsolatom, de ide tartozik a Holmi. A Holmi külön kérésére mindig több verset adok nekik azzal a kikötéssel, hogy egyszerre több mint maximum három nem jelenhet meg, továbbá két egymást követő számban nem jelenhetnek meg a versek, mert az rossz vért szül. Nem jó az, ha valaki teleír egy folyóiratot. Az utóbbi időben nem, de az évtizedek folyamán – mert most huszadik évébe lép a folyóirat – előfordult, hogy visszaadtak egyet-kettőt. Indoklás nélkül, rendkívül udvarias formában. Ennek a technikai lebonyolítása a versrovat vezetőjének a feladata, Várady Szabolcsé, akit sajnálhat a Külügyminisztérium, hogy nem használ fel, mert olyan diplomáciai remekműveket ír nekem! Ilyenkor elgondolkozik az ember. Előfordul, hogy ráeszmél, mi lehetett az, ami nekik nem tetszett, ami őket zavarta, mi lehetett a versnek a gyöngéje és akkor eldobja. Előfordult az is, hogy úgy láttam: ők nem fogták fel, hogy a vers megüti a katonamértéket és más folyóirat minden további nélkül közölte.

Vannak bizonyos elvek, amelyeket az én nemzedékem még egész fiatal korában megtanult: mire van joga a szerzőnek, és mire van joga a szerkesztőnek. A szerzőnek joga van ahhoz, hogy hova ad, kinek ad, és a szerkesztőnek joga van ahhoz, hogy mit közöl. Ezt az íratlan, becsületkódexbeli szabályt én teljesen a magaménak vallom és eszerint járok el. Ha valami vers nekik nem kell, nem szoktam ágálni ellene, ők nem szokták magyarázni. Babits sem magyarázta általában azt, ami nem tetszett neki.

Ennek megvan a maga hagyománya. A Válasz folyóirat versrovatát hosszú ideig Szabó Lőrinc szerkesztette, de volt egy periódus, amikor nem ő, hanem Weöres Sándor. Akkor Jékely Zoltán, aki saját nemzedékén belül Weöres Sándornak mintegy a riválisa volt (jóllehet nem voltak sosem vetélytársak), küldött verseket a Válasznak. Fennmaradt Weöresnek egy lektori beszámolója, amiben az áll, hogy „adjuk vissza Jékelynek ezeket a verseket és kérjünk tőle egészen újakat”. Jékely költészetéért én kamaszkorom óta rajongok, és szerintem a legnagyobb verseinek értéke semmit sem csorbult. Hogyha Jékelynek vissza lehetett adni verset, akkor nekem is vissza lehet adni.”
(Forrás: DIA)

Aztán ha azt mondják az olvasók egyes verseimre, hogy rosszak, gyengék, akkor  pedig Gottfried Benn gondolatait idézem:

„Korunk nagy lírikusai közül sem hagyott hátra senki többet hat-nyolc teljes értékű versnél; (…) ezért a hat versért a harminc- vagy ötvenévnyi aszkézis, szenvedés és küzdelem” (Gottfried Benn: Líraproblémák. Idézi: Keresztury Tibor a Petri-monográfiában). (Forrás: DIA).

Nincsenek megjegyzések: