2010. május 19., szerda

Néhány gondolat Nabokov Lolita c. regényéről


Minden nagy regénynek meg kell küzdenie az idővel, hiszen az író korának olvasói sokszor nem képesek felismerni a művészi igényt egy olyan műben, amely túllép adott időszak elkoptatott kliséin, tabutémát használ tárgyául stb. Ilyen regény az 1955-ben megjelent Lolita is.

Nabokov műve szabadjára engedett érzelmek és utazások története. A mű főhőse, Humbert Humbert (nem valódi név, játék a betűkkel, a regényen belül több változatban is előfordul), irodalomtörténész, aki Franciaországot elhagyva Észak-Amerikában telepedett le. Idős kora ellenére hihetetlenül erős vonzalmat érzett a 10-14 éves „kiválasztott” lányok (az ún. nimfácskák) iránt. Feleségül vette Charlotte Haze-t, akinek halála után annak lányával, a fiatal Doloresszel (a spanyol becézés: Lolita) folytatott perverz szexuális viszonyt. A korán árvaságra jutó, fölöttébb gyönyörű testi adottságokkal megáldott gyermek nem csak Humbert Humbert vágyait szolgálta ki, hanem szökése után a drámaíró Quilty még perverzebb ösztöneit is kénytelen volt eltűrni (anális és orális megerőszakolás stb.). Lolita végül az állati ösztönökkel egyenrangú közösülések mellett soha nem tapasztalhatta meg az igazi párkapcsolat és a házasság kínálta örömöket, egész életében kiszolgáltatott maradt a férfiak kényének-kedvének. De lehet, hogy nem is volt szüksége másra...

Ha csak ennyi lenne a regényben, mint amit én most itt röviden felvázoltam, aláírnám a vádakat, miszerint ez egy pornográf mű. Az igazság azonban, hogy szó sincs erről. Ha például a fabula-részt nézzük, maguk a szexjelenetek kimaradtak a műből. A Lolitát tulajdonképpen a nyelvi megformáltság emelte ki a tucatregények közül. Humbert narrátor-szerepét egyszerűen nem tudjuk hová tenni: vagy elfogadjuk azt, hogy igazat ír visszaemlékezéseiben, vagy pedig a sorok közé látva egy álszent, perverz személyre találunk, aki csak magát próbálja tisztázni a kiskorú megrontásának (?) és az emberölés vádjának büntetése alól. Ki tudja? Ez a kérdés (és nem csak ez) végig nyitva marad. Kiemelném még a regény finom iróniáját, a régi szövegekre való ráírással (allúzió) Nabokov rendkívül érdekes kontextusba helyezte a klasszikusokat. Gondolok itt például Poe Lee Annácskájának részleteire a regényben.

Olvasás közben fanyar ízt érzünk a szánkban. Fekete humor les ránk majd minden mondat mögül, az író pedig csak arra vár, hogy mikor tud bolonddá tenni bennünket. Humbert Humbert beteg lelkének gyötrődését, drámáját élhetjük meg többféleképpen. Nem kevés ellenállást vált ki ez még a gyakorlott olvasóból is, de a mű végére mindannyian behódolunk, toleránssá leszünk a pedofil ember iránt. És én ebben látom a regény nagyságát. A céltalan utazások folyamán valahogy megbarátkozunk Mr. Humbert természetével, sőt, a gyilkosság előtt már-már neki szurkolunk, el is feledkezve arról, hogy a főhős hasonlóan cselekedett Lolitával néhány oldallal ezelőtt. Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy a Lolita c. regény mindenképp kitartó olvasót igényel, aki szenvedéllyel és undorral végigjárja a bűnös(ök) útját, s a regény végére maga sem tudja, hogyan viszonyuljon a bűnhöz, hiszen azt nem is olyan egyszerű megítélni, mint amilyennek az elején gondolta.

Végül kitérnék még arra, hogy a perverz téma rengeteg társadalmi visszásság bemutatására alkalmas. Bár Nabokov valószínűleg tiltakozna a valósággal való párhuzamok keresése ellen, de nem tudok nem gondolni a közelmúltban egyházi személyek között kirobbant botrányokra, vagy épp a lengyel filmrendező, Roman Polanski esetére. Arra ébresztett rá a regény, hogy nem elég egyszerűen elítélni ezeket a perverz embereket, nem elég a „normálisok céltáblájává” tenni őket. Sok ilyen beteg sétál szabadon, és attól, hogy megbotránkozunk néhány hírhedtté vált eseten, a probléma még ugyanúgy megmarad…

Nincsenek megjegyzések: