2010. május 17., hétfő

Heaney-fordításom az Apokrifon

Még tavaly decemberben ismerkedtem meg ezzel az angolul író, irodalmi Nobel-díjas ír költővel. Lírájának hideg intimitása rögtön magával ragadott. Clearances című (az én fordításomban Eltávolodások) ciklusából lefordítottam néhány szonettet, de csak a hármas számút hagytam meg. Igaz, hogy egy kicsit darabos lett a versnyelv, de az eredetivel összevetve a rímek tompasága, a diszharmonikus (képzavar közeli) képek a magyar változatban, a József Attilát idéző intertextualitás miatt végül mégsem töröltem. 
Fontos tudni a ciklussal kapcsolatban, hogy a költő édesanyja halála után írta meg ezeket a szonetteket. Éppen ezért a hidegség  megtapasztalása, a szeretet keresése, az emlékek kósza felvillanása mind az anya elvesztése után érzett modern ember kiúttalanságát idézik fel a szövegekben.

Seamus Heaney - Eltávolodások #3

Mikor távol volt innen mindenki más,
Vele voltam, hámoztuk a burgonyát.
A héjak egymásra estek, megtörték
A csöndet, mint olvadó vas, ha csöppen épp:
Hűs nyugalom ült be közénk, s közben
Megcsillant a tiszta víz a vödörben.
Estek sorjában. Magunkba merültünk.
Egy-egy csobbanásra fölrezzent fejünk.

S mikor a pap föladta betegágya
Oldalán az utolsó kenetet,
Néhányan imát mondtak, könnyeztek,
S én láttam: fejét fejem mellé tartva
Egyszerre lélegzünk, s a kemény kések – –
Nem lesznek közelebb, míg tart az élet.

Fordította: Csordás László

(megjelent: Apokrif Online, 2010. május 16.)

Nincsenek megjegyzések: