2012. augusztus 27., hétfő

Meghívó

A Petőfi Irodalmi Múzeum
tisztelettel és szeretettel meghívja Önt

2012. szeptember 4-én, kedden 17 órára
Irodalmi Lapok 

EGYÜTT (Kárpátalja)

bemutatójára

Vendégeink:

Vári Fábián László költő, néprajzkutató és műfordító, az Együtt főszerkesztője,

Dupka György közíró, könyvkiadószerkesztő és

Csordás László olvasószerkesztő,


valamint a rendezvényen megjelenő
 magyarországi Együtt-munkatársak


Közreműködik a sorozatszerkesztő: Havas Judit


A MASZRE, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Pro Literatura Alapítvány támogatásával


Helye: Petőfi Irodalmi Múzeum
 1053, Budapest, Károlyi Mihály u. 16.



2012. augusztus 25., szombat

netnapló - 2012. augusztus 25.

Barzsó Tibor (1931-2012)
Ma temették el Barzsó Tibort. Nem sok személyes élményem van róla. Mindössze egyszer találkoztam vele, Balla László temetése után. Nagyon szomorúnak tűnt, megfáradtnak. 

Úgy emlékszem, Dupka György mutatott be neki, üdvözöltük egymást, kezet fogtunk, majd ő jelezte, hogy mennie kell. Épp akkoriban váltottam őt az Együtt olvasószerkesztői posztján. Rendkívül pontos, körültekintő szerkesztői munkájával nagyon magasra helyezte a lécet a fiatal munkatárs előtt. Előttem. Amihez - gyakran érzem így - nem mindig tudok felérni. Jó lett volna többször találkozni, beszélgetni, megosztani vele gondjaimat, kérdéseimet...

Nyugodjék békében. Legyen neki könnyű a föld.

2012. augusztus 22., szerda

Együtt 2012/4.

Tegnap küldtem el az utolsó hibajegyzéket, így ma már megy a nyomdába az Együtt 2012/4. száma. A tervek szerint ezt mutatjuk be Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban szeptember 4-én, kora délután. Ízelítőnek íme a borító (mely Léphaft Pál karikatúrájának felhasználásával készült):

Együtt 2012/4.

2012. augusztus 18., szombat

Képek a 40. Tokaji Írótáborról, pontosabban: rólam Tokajban

Péntek késő délután értünk haza Marcsák Gergővel a 40. Tokaji Írótáborról. Készítettünk néhány képet. Igaz, hogy csak a mobiltelefonomat vittem, ezért elnézést kérek a pocsék minőségért. A tanácskozás összefoglalását és értékelését később tervezem. Tehát a képek:

Ez egy rendkívül fontos kép (egyébként)

A Rákóczi-pince és a megnyitó ünnepség előtt

A nagy ho-ho-hordók meg én

Hordókról álmodom mostanában

Tulajdonképpen kutatok
 

2012. augusztus 2., csütörtök

netnapló - 2012. aug. 2.

Már egy jó ideje nem írtam ide. Ennek vannak külső (objektívnek látszó) és belső (lelki) okai is, amiket nem kell részletezni.

Ami viszont a munkát illeti, befejeztem és beküldtem:
a) a Balázs Imre József 2009-es verseskötetéről (A fogak nyoma) készített írásomat a Szkholionnak;
b) a KULTok-konferencián idén áprilisban elhangzott előadásom szövegét is kibővítettem; még nem tudom, mikor jelenik meg nyomtatásban;
c) az Együtt friss számába szokásos versajánlómat, valamint egy parafrázist;

egyéb:
d) jelezték e-mailben, hogy felvitték nevemet a tagok közé, így tegnap feltöltöttem portrémat, illetve szakmai önéletrajzomat és publikációs listámat a JAK honlapjára;
e) idén is megyek a Tokaji Írótáborba, lehetőség szerint készítek majd róla egy jegyzetet, beszámolót;
f) szeptemberben a PIM-ben mutatjuk be az Együttet, de erről még egyeztetések folynak;
g) valamikor a napokban esedékes a lapzárta, várom a javítandó anyagokat;
h) eddig még nem kaptam tiszteletpéldányt a Szépirodalmi Figyelő 2012/2. számából;

Most ennyit tudok.

2012. július 4., szerda

netnapló - kánikula van

Itt ülök elfüggönyzött szobámban egy beüzemelt ventilátor társaságában. Nem lehet kibírni másképp ezt a kánikulát: napok óta  jócskán meghaladja a hőmérséklet a negyven fokot. Persze árnyékban. Az előbb átugrottam némi üdítőért a legközelebbi "butikba", és a napon azt hittem, hogy elájulok. Szóval nem érdemes kimenni. Vagy csak víz közelébe.

* * *
1.  Kiköltöztem a koliból.
2. Felvételiztem a koliba, felvettek újra.
3. Voltam az alkotótáborban, a képek a Facebookon.
4. Egy pillanatfelvétel innen, lezárt szemekkel gondolkodva a kérdésen:
5. Továbbá gondolkodom a friss recenzió szerkezetén, valamint a KULTOK-előadásom kibővítésén, sajnos szoros időhatár köt mindkét írásnál.
6. Szemtanúja voltam szombat éjszaka egy autós üldözésnek Eszeny határában. Igaz, én csak a jelzőfényeket láttam, meg néhány keresetlen mondatot hallottam. Ilyeneket: "Sztoj, bljáty szuka, jabanir rot!" (A fordítástól ezúttal eltekintenék.) Akkor még nem égett a raktér. (Kapcsolódó: Eszeny volt már "Miami Vice" is.)
7. Elfogadták a kisebbségbarát nyelvtörvényt az ukrán parlamentben. Mivel ez esetleg pozitívan érintené az itt élő nemzetiségeket (ki ne küzdött volna már a hivatalokban például a nyelvi nehézségekkel, fogyatékos nyelvtudásával, s ebből adódóan a rosszindulatú bürokratákkal), megindultak a nacionalista zavargások a fővárosban. (Az egész eseménysorról egy jó összefoglalás BDK-tól.) Mondjuk némileg ismerve a helyi ukrán nacionalisták agresszivitását, naivitás lett volna azt gondolni, hogy ez a nyelvtörvény békésen hatályba léphet. Verekedés a parlamentben, a mikrofon letörése, hm, hm, ímé az európai színvonal.

2012. június 26., kedd

netnapló - munka közben

Az idei nyár sem telik gondtalanul, munka nélkül. Pedig azt gondolná az ember, a legforróbb hónapokban csak nyaralni lehet. De nem. Melózni is...

A múlt héten a döglesztő hőség ellenére sikeresen lezajlott az általam moderált két író-olvasó találkozó. Igaz, rásegítettünk némi sörrel is. Erről (a találkozóról) egy rövid cikk a Kárpáti Igaz Szó hasábjain.

A karaván

Befejeztem recenziómat, és meg is kaptam a korrektúrát az Alföldtől. Elfogadták közlésre a szöveget.

Jelenleg a Szkholion számára írok. Meglehetősen rövid a határidő.

Holnap indulok Debrecenbe. Elsejéig ki kell jelentkeznem a koliból. Lassan az órákat is fel kell vennem, és a leckekönyvet is alá kell íratnom. És akkor lezárul ez a félév.

Tegnap Áfra János meghívott az I. Hajdúböszörményi Nemzetközi Író- és Alkotótáborba, ahol a tervek szerint a Kulter.hu csapatát fogom erősíteni egy beszélgetés erejéig.


2012. június 19., kedd

Felvettek a JAK-ba

Egy friss hírt szeretnék megosztani az olvasókkal ezen a forró délutánon: ma kaptam e-mailt Gaborják Ádámtól, melyben értesített, hogy a tavaszi közgyűlésen a József Attila Kör Irodalmi Egyesület tagjává választottak. Kevésbé hivatalosan: JAK-tag lettem. Ez azért is megtisztelő, mert még nem igen találkoztam olyan kárpátaljai irodalmárral, aki tagja lett volna ennek az egyesületnek. Szóval tudomásom szerint én vagyok az első... 

A honlapon még nincs fent a tagok közt a nevem, de gondolom, nemsokára életrajzommal és publikációs listámmal együtt megjelennek az adatok. A jelentkezők menüre kattintva viszont még elérhető egy ideig önéletrajzom, publikációs jegyzékem, valamint Áfra János és Herczeg Ákos ajánlása.

2012. június 17., vasárnap

netnapló - recenzió írása közben

Megint azon kapom magam, hogy hol kinyújtott, hol összekulcsolt lábakkal ülök a padlón, és jegyzetekkel, Tőzsér Árpád frissen beszerzett (de egyáltalán nem friss A nem létező tárgy tanulmányozása c.) könyvével oldalamon igyekszem elmerülni készülő recenzióm szerkezeti problémáiban. Előttem, az íróasztalon lévő laptopon egy konferencia-sorozat vár betöltve, nemrég pedig a Litera TV archívumában böngésztem, remélve: hátha elcsípek valamiféle elgondolkodtató ötletet, ami továbblendíthet írásom befejezetlen, elakadt sorain. Még az értelmező szótárt is készülök levenni a polcról, de egyelőre csak ülök a padlón és elmélkedem.

* * *

Már jó rég nem jártam egykori anyaintézményem, az Ungvári Nemzeti Egyetem környékén, de mivel An nővérének idén volt a diplomaosztója, engem is meghívtak.  Emlékszem, az én évfolyamomnak annak idején egy meleg és borzasztóan szűk osztályterem jutott, ahonnan minél gyorsabban szerettem volna menekülni. Egy ilyen fontos és talán túlzás nélkül mondható: életre szóló eseményt sikerült eltolni a fejetlenséggel, a megszervezetlenséggel, a kapkodással. Ezúttal viszont szépen kidolgozták az ünnepség menetét, még néhány ütős poén is belefért a köszöntőkbe, ami a nem egyszer unalmas, bombasztikus, az élet nagy kérdéseiről semmitmondóan, fellengzősen felhangzó közhelyek között üdítően hatott. 

Az Együttben folyamatosan publikálók közül Marcsák Gergely és Kovács Eleonóra is idén lett frissdiplomás. Gergőt elkaptam útközben, hogy gratuláljak neki, Nórát sajnos nem láttam.

Ami viszont felettébb furcsa volt számomra, hogy egykori tanáraim közül szinte senki - az egyedüli kivétel Györke Magdolna - nem ismert fel/meg. Ilyen könnyen felejt az ember? Ennyire nem hagytam nyomot bennük, hogy még csak nem is ismernek rám?

* * *

Megígértem, hogy még ma befejezem a recenziót. Itt vannak körülöttem töredékekben észrevételeim, bíráló megjegyzéseim, már csak egy mindent átfogó nézőpontra lenne szükségem. Ezen töröm egy jó ideje a fejem. Jobb lesz, ha kimegyek egy kicsit a friss levegőre...