2013. július 29., hétfő

netnapló - Visegrádon, az erdőben: az élet, az irodalmi

Nem biztos, hogy jó címet adtam ennek a netnaplónak, hiszen túl laza, sokat ígér, amit persze önmaga sem vesz komolyan. Szóval pontosítok. II. FISZ-tábor: saját szemmel. Kaptam ugyanis egy megtisztelő meghívást az idei FISZ-táborba, amit természetszerűleg el is fogadtam.

Maga az út kész borzalom volt. A határon valamiféle szigorított schengeni ellenőrzésbe futottam bele (és még azt mondja valaki, hogy ma már nincsenek határok), az irataimat ellenőrző hölgy meglehetősen hitetlenkedett úticélomat illetően: vajon valóban oda megyek-e, ahova és erről van-e írásos bizonyítékom? No igen, már azt hittem, visszafordít. És ne felejtsem el a "véget-érni-nem-akaró" vonatút báját a rekkenő hőségben... Hozzá pedig az átépítési munkálatok miatt órákat késő járatokat, és a percekkel lekésett kompot Nagymarosnál. Este fél hét körül érkeztem meg a visegrádi táborba.
A tábor, ahová megérkeztem.
Vacsora után elhelyezkedés ("fészkelődés") a 8-as számú faház egyik emeleti szobájában. Majd az esti program. Kritikustusa 3 kritikussal és 3 kötettel. Az itt kivesézettek közül Korpa Tamásé, az Egy híd térfogatáról épp utazásom előtt érkezett meg hozzám, így ezt már (meg)ismertem egy kicsit.

A faház.

Másnap 11-től kritikai műhely Szilágyi Zsófia vezetésével, rengeteg kérdéssel a pályakezdéstől a kritikusi értékszemléletig. A műhelyek során szétszálaztunk, -szedtünk két kritikát: egy alapvetően rosszat és egy alapvetően jót. Ez a műhely volt az egyik alapélményem, amiért mindenképp érdemes volt elmenni a táborba. A másik pedig a vendégek fellépése.

Kovács András Ferenc magával ragadó humorával és a KAF-univerzum feltérképezésével (ha lehetséges ilyen egyáltalán) sikeresen vonta be a közönséget a játékba (ti. a szépirodalomba). Oravecz Imre és Barnás Ferenc sokkal inkább távolságtartó volt. Sajnos Téreyt és Bartist nem láttam, az előbbiről lekéstem, az utóbbi beszélgetésen pedig hazautazásom miatt nem vehettem részt.

Én, elvonulva.
És persze a magánbeszélgetések, amelyekben mindenki kapott hideget és meleget... Én ezt, szemben néhány beszámolóval, nem gondolom rossznak, sőt: természetes velejárója az irodalmi életnek a tekintélyek megkérdőjelezése. Aztán ha valaki esetleg bután elfogult, vagy csak hozzá nem értő, arra úgyis visszaüt az effajta megnyilatkozás. De nem kellene tovább mélyíteni az amúgy is tekintélytisztelő (és ettől kissé a sznobériára és belterjességre hajlamos) magyar irodalmi élet árkait. Ha nincs tekintélyrombolás, nincs változás sem. Persze a rombolást nem nyakló nélkülinek és pláne nem önmagáért valónak, vagy valamilyen kívülről jövő divathoz való igazodásnak kell felfogni. De ezek a kérdések már igencsak messzire vezetnek...

Nincsenek megjegyzések: