2011. július 7., csütörtök

Géza bácsi esete a virággal és egyéb abszurditások Kárpátalján (az I. Nautilus Szabadegyetemről)

Most, hogy eltelt néhány nap a nyáriegyetem óta, neki merek ülni végre véleményem megírásához. A maga frissességében egyszerűen nem lett volna türelmem szétválogatni a lényegest a lényegtelentől. Most sincs ugyan, de kissé átláthatóbb lett néhány emlékem.

Kezdeném azzal, hogy igencsak meglepett, amikor megtudtam: az I. Nautilus Szabadegyetem Kárpátalján kerül megrendezésre. Miért pont itt? - vetődött fel bennem egyből a kérdés, hiszen a nemzetiségi irodalmak közül a kárpátaljai van a legkevésbé középpontban… (Később Borbély Andrástól egy tartalmas beszélgetés során megérdeklődtem, és kiderült: pont ezért). Aztán átfutott az agyamon az is, hogy a határontúliság kezd divattá válni, ami mindenképp fantasztikus („Na végre!”), másrészt viszont, ha nem társul kellő érzékenységgel, megérteni akarással, éppúgy veszélyes lehet, mint az eddig is tapasztalható közöny, az állandó fanyalgás és nem utolsósorban az előítéletektől/elvárásoktól megterhelt, alapjában véve sematikus megközelítés.

Az ehhez hasonló kétségeket nem egyszerű eloszlatni, mert aki valamennyire is ismeri Kárpátalja kulturális életét, magába zártságát, tudja: önértelmezési és egyéb zavarokkal találkozik lépten-nyomon. Éppen ezért egy ehhez hasonló rendezvény két csapdába futhat bele: idegenkedünk a másiktól, ledilettánsozzuk és sznobnak nevezzük egymást, illetve megértően bólogatunk az előadások közben, majd megveregetjük a másik vállát érdemi hozzászólás, vita nélkül. Ezekbe a csapdákba, úgy érzem, végül is nem sétáltunk bele. Hiszen amikor például az első szekcióülést követően feltettem az alig leplezetten cinikus kérdést: mit értenek azon, hogy az Újnautilus nem sorolható sehová, ugyanis minden és mindenki besorolható, legalább öt ember emelte a kezét és ugrott fel majdhogynem egyszerre a székéből. Ekkor győztek meg a jelenlévők: tényleg élni fog ez a rendezvény.

Csak én kaptam sört...
Szerintem egy eredeti, több szempontból kifejezetten provokatív konferencián vagyunk túl. Eredetin, hiszen az apró nüanszok, kisebb kellemetlenségek néhány nap elteltével olyan hatást keltettek bennem, mintha mindez előre így lett volna tervezve. Például Fodor Géza esete a virággal és a szálloda tulajdonosával bármelyik abszurd novellában megállta volna a helyét. Provokatív pedig azért volt, mert valóban lényeges hozzászólásokat is hallhattunk, melyek segíthetnek a meglehetősen merevvé vált értelmezések felülvizsgálatában, hangoztatva az újraolvasás, újragondolás szükségességét, elkerülhetetlenségét (mondjuk Kovács Vilmos Holnap is élünk című regényével kapcsolatban). Hozzá kell tenni, ekkor éreztem leginkább a szervezés gyengepontjait: három-négy előadást hallgattunk meg egy-egy szekcióülésben, ehhez képest kevés időt kaptunk az érdemi vitára (kb. 20-30 perc), pedig nem egyszer kifejezetten érdekes párbeszéd kezdett kialakulni a konferenciateremben. Szintén meggátolta a mélyebb tartalmak felszínre hozását az, hogy első este a vacsora közben kezdeményezett beszélgetést félbe kellett szakítani különféle felemás indok miatt (igaz, erre a későbbiekben már nem került sor). De ezekért nagyrészt kárpótolt néhány olyan megjegyzés, amely szinte aforizmaként maradt meg mindannyiunk tudatában (itt csupán az azóta a net-folklorizálódás útjára lépett ominózus Zselicki-mondatot idézném, mégpedig: „Probléma akkor van, ha van.” A folytatása már kevéssé maradt meg bennünk: „De ne legyen!”).

Továbbá szeretnék megemlíteni egy előadást a rám leginkább hatást gyakorlók közül. Vincze Ferenc (Regionalitás, hatalom, identitás néhány kelet-európai regényben), olyan kérdéseket vetett fel és válaszolt meg újszerű megközelítésben, amelyekkel én magam is folyamatosan szembetalálom magam, pl. mi ma a régiók szerepe az irodalomban, hogyan képződik meg a szövegek által egy ilyen elkülöníthető térség? Bánki Évától a magánbeszélgetések során több olyan dolgot megtudtam a könyvkiadástól a szellemi mozgások hiányáig, amikről eddig sejtésem sem igen lehetett. Dobás Katával pedig őszintén megvitathattam a kritikaírás problémáit. Csak címszavakban: mélyolvasás, sorozatgyártás, exkluzív terminológia és esszéstílus stb. De a konferenciát végiggondolva a műfordítói hűtlenségtől a történelemhamisításig majdnem mindenre oda tudtam figyelni. Különösebb megerőltetés nélkül…

Összegezve az élményeket, valóban örülök annak, hogy - bár kezdetben nem volt könnyű - a végére sikerült termékeny párbeszédet kialakítani. Az a rengeteg széttartó élmény pedig, amit még most sem tudok egybeterelni, azt bizonyítja: pótolhatatlan, valódi tapasztalatokkal lettem/lettünk gazdagabbak a nyáriegyetem után.

Megjelent: Újnautilus (2011. július 7.)

Élménybeszámolót írt még a szabadegyetemről Marcsák Gergely (itt és itt), Borbély András, Bánki Éva,valamint Dobás Kata. Lengyel János cikke a Kárpátinfóban (2011. júl. 7.), Hegedűs Csilláé pedig a Kárpáti Igaz Szóban kapott helyet (Kis pénzből nagy "foci"; Irodalomról, történelemről - szabadon), a KMMI honlapján pedig egy sajtóközlemény olvasható.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

És a virág? Meg a szállodatulajdonossal való affér?

Csordás László írta...

Ezt nem tudom jól megírni. Úgyse hinné el senki...