Éppen az jutott eszembe, amikor -val/-vel sms-eztem (a név jelen esetben nem lényeges), hogy Kárpátalja nagyon kicsi. Borzasztóan. Itt semmit sem lehet titokban tartani. Itthon mindenki ismer mindenkit, így mindenki mindent tud. Kis túlzással még azt is, hányszor megy az ember vécére. Vagy mikor takarítja ki a szobáját (elég szomorú, hogy néhány olvasómnak csak ennyi marad meg az emlékezetében a netnaplómból, pedig). Emlékszem, amikor először voltam Szalókán falunapon, majd enyhén spiccesen mentem haza, az otthoniak már tudták, hogy 5 felest és 2 sört ittam meg. Hiába tagadtam kézzel-lábbal mindent. Ebbe bele kell törődni. (Fentebb fiktív adatokat adtam meg, nem ennyit ittam valójában, pontosabban ennyit nem szoktam inni).
Azok a pletykák amúgy a kedvenceim, amelyek vagy félrehalláson, vagy tudatos elferdítésen alapulnak. Ezeken rengeteget tudok nevetni. Mást úgyse tehet az ember. Mondjuk ezt úgy próbáltam anno kivédeni, hogy valós és fiktív dolgokat elegyítettem olyan fele-fele arányban. De ez sem segített.
Azok a pletykák amúgy a kedvenceim, amelyek vagy félrehalláson, vagy tudatos elferdítésen alapulnak. Ezeken rengeteget tudok nevetni. Mást úgyse tehet az ember. Mondjuk ezt úgy próbáltam anno kivédeni, hogy valós és fiktív dolgokat elegyítettem olyan fele-fele arányban. De ez sem segített.
A másik kedvencem, amikor ilyen típusú kérdést intéznek szerény személyem felé: Há' de ki az a Cs. L. (hogy mindenhol szerepel; hogy anyaországi szerzőkről ír kritikákat minden további nélkül; hogy antológiát fog szerkeszteni; hogy-hogy-hogy és még sorolhatnám)? (ennek van persze egy vulgárisabb változata is, amelyben a férfi, ritkábban a ló nemi szervére esik utalás). A másik véglet. És nem biztos, hogy ez költői kérdés. Rabok legyünk vagy szabadok? Nem ilyen. Mit mondjak? Ha az ember itthon minden rosszmájú megjegyzésen fennakadna, akkor nem is tudna csinálni semmit. Ennyi. Szeljávi (orosz akcentussal).
