2011. március 21., hétfő

netnapló (március idusa)


Próbálok reggelit készíteni magamnak. Bizisten mindig azt hittem, hogy ez könnyebb, mint a főzés. Magányosabb is. Vagy nem tudom. Sikerült. Két tojás sárgája az amúgy is sárga-fehér kockás ingemen. Aztán maradtam a virslinél.

Tanulok. Folyamatosan. Nemrég például azt, hogy a mai világban már március 14-én is ajánlatos kokárdát viselni. Jaj, gondoltam magamban. Aztán március 15-én kora reggel kokárdát tűztem (bár az esemény idén délutánra esett, mint később megtudhattuk).

Néha annyi hülyeséget mondok, hogy magam is kénytelen vagyok elképedni rajta. Aztán kiderül, nem véletlenül tartanak idegesítőnek a környezetemben. Elidegenedés. Hajaj.

Készülök a felvételire. Be is rekesztem egy időre a naplóírást. A blogolást szintén. Majdnem minden kommunikációt a külvilággal. A publikálást nem (hiszem).