2011. február 10., csütörtök

Álláskeresés: nem menők a divatszakmák (Dankulinec Nikolett interjúja)

Megjött a friss Kárpáti Igaz Szó. Benne olvasható az én véleményem is a frissdiplomások lehetőségeiről:

"Amíg a gyárak tárt karokkal várják a fiatalokat, s szívesen be is tanítják őket, az értelmiség esetében merőben más a helyzet.

– Sajnos, a frissdiplomások elhelyezkedésével kapcsolatban csupa negatív tapasztalatom van – mondta el lapunknak az Eszenyben élő Csordás László. – A szakmák általában telítettek, s egy nemrég végzett fiatal, diplomával a zsebében, leggyakrabban valamilyen üzemben köt ki. De ha valamilyen csoda folytán – például uram-bátyám ismeretség alapján – mégis sikerül képzettségének megfelelő munkahelyet találnia, akkor is nehéz helyzetben lesz. Saját szakmámból kiindulva mondhatom, nevetségesen alacsonyak az alapbérek. Annak, aki filológusként írásaiból szeretne megélni, nálunk teljesen reménytelen a helyzete. Úgy tudom, az újságírókat sem fizetik túl, s a fiatal tanárok jövedelme sem haladja meg a létminimum összegét. „Éhbérért koptatom a klaviatúrát” – írtam nem is olyan régen évértékelő netnaplóm­ban, és azt hiszem, sokan vannak így ezzel. Mert hiába lennének ígéretes fiatal irodalmáraink, művészeink, tudósaink, a pénztelenség vissza­tántorítja őket.

Dankulinec Nikolett
újságíró-gyakornok"

Forrás: Kárpáti Igaz Szó (2011. február 10.)