2010. január 06.
Megint kikapcsolták a netem. Offline naplót írok. Ha így folytatom, lassan klasszikus naplóm is lesz. Na azért az mégsem. Összeállítottam a napi teendőimet. Nem tudok dolgozni bele a nagyvilágba. Biztos, hogy el fogok térni tőle. De legalább van mitől eltérni.
Megint kikapcsolták a netem. Offline naplót írok. Ha így folytatom, lassan klasszikus naplóm is lesz. Na azért az mégsem. Összeállítottam a napi teendőimet. Nem tudok dolgozni bele a nagyvilágba. Biztos, hogy el fogok térni tőle. De legalább van mitől eltérni.
Elkezdtem szerkeszteni egy füzetet, ami a IV. KAMK-ra jelenik meg. Nagyjából összeállítottam a listát. Internet nélkül áll a munka. Előszót is írok. Később.
Elolvastam a Magyar Napló 2010. decemberi számát. Nem volt kár megvenni. Különösen tetszett a László Noémivel készült interjú. Szeretem a verseit. Olyan igazi tip-top versek. Elfogadnék tőle egy dedikált kötetet. Mondjuk a Papírhajót. Filmet is néztem: Utódomra ütök. Lapos. A Vejedre ütök jobb volt.
2010. január 07.
Sokat olvastam. Belekezdtem Andorka Rudolf szociológia-tankönyvébe. Gördülékeny. Tetszik. Tovább olvastam Pécsi Györgyi Kányádi-monográfiáját. És persze Kányádi-verseket töménytelen mennyiségben. Megtisztítottam az e-könyv olvasót. A sok használattól maszatos lett kissé. Megkerestem az irodalomelmélet-jegyzetemet. Ismétlés meg a tudás anyja. Stb. Megnéztem a Fűrész 3D-t. Undorító volt. Mint mindig. Gyengébbnek gondoltam. Egész nézhető amúgy. Bár volt néhány egyértelműen hatásvadás jelenet. Beszólás. Game over. Ilyenek.
2010. január 07.
Sokat olvastam. Belekezdtem Andorka Rudolf szociológia-tankönyvébe. Gördülékeny. Tetszik. Tovább olvastam Pécsi Györgyi Kányádi-monográfiáját. És persze Kányádi-verseket töménytelen mennyiségben. Megtisztítottam az e-könyv olvasót. A sok használattól maszatos lett kissé. Megkerestem az irodalomelmélet-jegyzetemet. Ismétlés meg a tudás anyja. Stb. Megnéztem a Fűrész 3D-t. Undorító volt. Mint mindig. Gyengébbnek gondoltam. Egész nézhető amúgy. Bár volt néhány egyértelműen hatásvadás jelenet. Beszólás. Game over. Ilyenek.
2010. január 08.
Elolvastam Babits Mihály Az írástudók árulása című írását. Még mindig eleven. Bár a költő azt mondja, nem akar "mai" lenni, mégis mai (persze ez nem jelenti, hogy "nem-mai" akarna lenni, mint ahogy ő maga is utal erre az írásban). Mi az igazság? Lehet-e abszolút igazságról beszélni? Miért azt kérdezzük a művektől, mennyire maiak? Egyáltalán mi az a maiság? Divat? Miért gondoljuk a saját korunkról, hogy az fejlettebb az előzőknél? Miért gondoljuk olykor, hogy nem az? Miért kellene kísérletezni az emberben lakozó állati ösztönök felszabadításával? Miért nincs egy abszolút erkölcsiség? Miért születik ma annyi rossz és középszerű mű (és egyre kevesebb nagy mű)? Miért nem lehet "kordában tartani" az írást? Miért sütik rá a különféle negatív bélyeget azokra a kritikusokra, akik esetleg szóvá merik tenni, ha egy "írónak látszó ember" valamelyik divatos izmus minden elméletét pontosan teljesíti, még nem lesz művész? Kb. ennyi kérdés jutott eszembe hirtelenjében.
Befejeztem Pécsi Györgyi Kányádi-monográfiáját. Mindig elcsodálkozom, mennyire átgondolt a szerző (P.Gy.). Pontos, mély, okos és mégis könnyed nyelven ír.
2010. január 09.
Nagy érdeklődéssel olvasom Babits A magyar jellemről című írását. Kár, hogy nem olvassák ma Babitsot. Kosztolányi inkább előtérben van. Többet hivatkoznak rá, többen írják át/fölül/szét a Kosztolányi életművet a posztmodernben, ill. a posztmodern után. Bar Kovács András Ferenc egészen sok Babits-verset írt át saját életművébe. És a (nem csak szerintem a posztmodern líra egyik csúcsának tekinthető) Babitsolás is egy ilyen átirat. Újraírás.
A magyar jellemről beszélni mindig mítoszépítés vagy épp mítoszrombolás. Babits a mítoszok mögé néz. Bebizonyítja, hogy amit a legősibb, tiszta magyar forrásnak tartunk, tulajdonképpen nemzetközi (pl. az, hogy harcos, bátor, vendégszerető népnek tartjuk a magyart; más népek szintén ezeket vallják magukról). Babits szerint a magyar elsősorban szemlélődő nép, az "Ej, ráérünk arra még!" patópáli attitűdje jellemzi. Ez furcsa, mert én izgága, soha-meg-nem nyugvó jellemnek tartom magam. És persze magyarnak is. Igaz, hogy vannak szláv felmenőim (ahogy Babitsnak vagy épp Petőfinek is voltak).
Elolvastam Babits Mihály Az írástudók árulása című írását. Még mindig eleven. Bár a költő azt mondja, nem akar "mai" lenni, mégis mai (persze ez nem jelenti, hogy "nem-mai" akarna lenni, mint ahogy ő maga is utal erre az írásban). Mi az igazság? Lehet-e abszolút igazságról beszélni? Miért azt kérdezzük a művektől, mennyire maiak? Egyáltalán mi az a maiság? Divat? Miért gondoljuk a saját korunkról, hogy az fejlettebb az előzőknél? Miért gondoljuk olykor, hogy nem az? Miért kellene kísérletezni az emberben lakozó állati ösztönök felszabadításával? Miért nincs egy abszolút erkölcsiség? Miért születik ma annyi rossz és középszerű mű (és egyre kevesebb nagy mű)? Miért nem lehet "kordában tartani" az írást? Miért sütik rá a különféle negatív bélyeget azokra a kritikusokra, akik esetleg szóvá merik tenni, ha egy "írónak látszó ember" valamelyik divatos izmus minden elméletét pontosan teljesíti, még nem lesz művész? Kb. ennyi kérdés jutott eszembe hirtelenjében.
Befejeztem Pécsi Györgyi Kányádi-monográfiáját. Mindig elcsodálkozom, mennyire átgondolt a szerző (P.Gy.). Pontos, mély, okos és mégis könnyed nyelven ír.
2010. január 09.
Nagy érdeklődéssel olvasom Babits A magyar jellemről című írását. Kár, hogy nem olvassák ma Babitsot. Kosztolányi inkább előtérben van. Többet hivatkoznak rá, többen írják át/fölül/szét a Kosztolányi életművet a posztmodernben, ill. a posztmodern után. Bar Kovács András Ferenc egészen sok Babits-verset írt át saját életművébe. És a (nem csak szerintem a posztmodern líra egyik csúcsának tekinthető) Babitsolás is egy ilyen átirat. Újraírás.
A magyar jellemről beszélni mindig mítoszépítés vagy épp mítoszrombolás. Babits a mítoszok mögé néz. Bebizonyítja, hogy amit a legősibb, tiszta magyar forrásnak tartunk, tulajdonképpen nemzetközi (pl. az, hogy harcos, bátor, vendégszerető népnek tartjuk a magyart; más népek szintén ezeket vallják magukról). Babits szerint a magyar elsősorban szemlélődő nép, az "Ej, ráérünk arra még!" patópáli attitűdje jellemzi. Ez furcsa, mert én izgága, soha-meg-nem nyugvó jellemnek tartom magam. És persze magyarnak is. Igaz, hogy vannak szláv felmenőim (ahogy Babitsnak vagy épp Petőfinek is voltak).
Valamelyik ÉS-számban olvastam, hogy nemrég németre fordították Nádas Péter Biblia c. kisregényét. Én pedig elszégyelltem magam, mert még nem is hallottam róla. Megkerestem még anno a DIA-n. Most meg volt időm elolvasni. Teljesen profi alkotás. Nagyon kimért szöveg. Az E/1. sz. narrátor gyermeki őszintesége és brutalitása (ahogy a saját kutyáját egy kapával szinte egyonveri és nem érez semmi megbánást), Szidike félszegsége, a szegény-gazdag ellentét finom rajza bevési magát az emlékezetbe. Egy élmény volt olvasni. Nem csoda, hogy a németek is megszerették.
2010. január 10.
Végre megint van netem! Kicsit elmaradtam a munkával. De majd behozom.
