Szívem lehűlt, már alig dobogott,
Mégis könnyed volt a léptem…
Kezemen a kesztyűt valahogy,
Tán félúton, fölcseréltem…
Lépcsőfok… Csak az lett volna több!
De tudtam jól: három van összesen.
Egy őszi sóhaj az ihar mögött
Kérlelt ekkor: „Tűnj el velem!
Meguntam már e gondterhes,
Ingatag, kósza életet.”
Feleltem egyből: „Kedves, kedves,
Én is! Úgy eltűnnék veled…”
Majd a sötét házra néztem,
- Végső búcsú várt ma ránk -,
S csak a hálószoba közönyében
Pislákolt a gyertyaláng.
(Fordította: Csordás László)
Megjelent: Együtt 2010/4.
