Amennyire ki nem állhattam Esterházy prózáját néhány éve, most olyan lelkesedéssel olvasom. És azt veszem észre magamon, hogy szívesen olvasom. Azt hiszem, ráéreztem az ízére (vagy inkább az „izé”-re, ezt a szót amúgy is sok megmagyarázhatatlan dolog megnevezésére használhatjuk). Annyi biztos: őt nem lehet tudatosan olvasni. Hagyni kell, hogy magával ragadjon a szöveg(iség).
A szív segédigéi meglepő kisregény. Kusza, töredékes, akárcsak az érzés-hullámvölgy, ami az írót érhette édesanyja halála után. Éppen ezért kell szívvel hozzálátnunk a mű olvasásához, nem pedig realitásokba kapaszkodva. A szövegbeli hivatkozások hol megnevettetnek, hol elgondolkodtatnak, hol pedig értetlenség elé állítanak bennünket. De épp ebben a komplexitásban szép és hiteles a visszaemlékezés.
A szív segédigéi megtalálható a DIA-n. Kellemes olvasást mindenkinek!
